Autistákat segítő applikáció

2020. 02. 01.
Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár hangsúlyozta: a keresztény alapokon álló kormányzat célja, hogy minden ésszerű segítséget megkapjanak a fogyatékkal élők a minél önállóbb életvezetéshez, és segíteni kívánják a megváltozott munkaképességűek munkavállalását, foglalkoztatását is. Ezt szolgálja folytatta az Európai Unió támogatásával a Széchenyi 2020 program keretében, négymilliárd forint felhasználásával megvalósuló programsorozat, amely infokommunikációs segítséget kíván nyújtani a fogyatékossággal élő embereknek és a megváltozott munkaképességűeknek. Ennek egyik részprogramja az autistákat segítő program, amelyhez 450 millió forint áll rendelkezésre, mondta a politikus.

Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) elnöke arról szólt, hogy az applikációt két és fél év alatt dolgozta ki az AOSZ, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Autizmus Szakmódszertani Kutatócsoportjának támogatásával. Az alkalmazás a többi között segítséget nyújt egy nap, egy utazás, hivatali ügyintézés vagy tanulási folyamat megszervezéséhez az autisták számára.

Most a tesztidőszakot indítják útjára ötszáz érintett, autizmussal élők, szakemberek, családtagok bevonásával. A tesztidőszak tapasztalatait beépítik az alkalmazásba és nyár végére mindenki számára letölthetővé válik az applikáció. Ugyanakkor a program keretében eljuttatnak 300 tabletet, illetve mobiltelefont is az érintettekhez. Mindettől azt várják, hogy önállóbbá válnak az autizmussal élők, ezért javul a társadalmi elfogadottságuk is, mondta Kővári Edit.

A program során Fülöp Attila Zörgő Tamás autizmussal élő fiatalnak adta át az első mobil eszközt.

Németh Regina gyógypedagógus bemutatja az autisták mindennapi életét segítő applikációt egy okostelefonon Zörgő Tamás autizmussal élő fiatalembernek az Autizmus Alapítvány Delej utcai épületében 2020. január 28-án. Mellettük Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár (j). MTI/Bruzák Noémi

 

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!