Az 1-es típus diabétesz ellen semmit sem tehetsz

2020. 01. 10.
|
Rengeteg tévhit kering az egyik leggyakoribb gyermekbetegséggel kapcsolatban. Sokan nem tudják, hogy az esetek 90 százalékában nem az egészségtelen életmód vagy a sok édességfogyasztás okozza a fiatalkori diabéteszt. Ráadásul a cukorbetegségnek több típusa van, amiket gyakran kever vagy összemos a köznyelv.

Kamaszodik vagy valami komoly baja van?

Viktória tízéves kisfia sporttagozatra járt, az iskolában is jól teljesített. Azonban egy idő után szüleinek és edzőinek is feltűnt, hogy Dani fáradékonyabb, nem bír lépést tartani az edzésekkel, testnevelésórákkal. Viktória tudta, hogy a kiskamaszkor hoz némi változást gyermeke életében, azonban sok olyan dolog tűnt fel neki, amelyekkel nem tudott mit kezdeni, így gyanakodni kezdett, hogy talán valami komolyabb dolog áll a háttérben.

„A kiskamaszok képesek kienni az egész hűtőt iskola után, ezért ez önmagában még nem tűnt gyanúsnak. Azt viszont észrevettem, hogy míg Dani osztálytársai néha igen csak kikerekedtek a fejlődésük során, az én kisfiam folyamatosan fogyott, akármennyit is evett.  Már a bordái is kilátszottak, de még ezt is betudtam a sok sportnak és az alkatának. Azt azonban már tényleg nem tudtam hova tenni, hogy a rendesen evő és pihenő gyerekem alig bír teljesíteni az edzésen, holott azelőtt remekelt.”

Viktória elkezdett utána olvasni a tüneteknek, de ez még sok mindenre ráillett volna. Akkor vált bizonyossá a gyanakvása, amikor fia rengeteg vizet kezdett inni. Először még ennek is megörült, hiszen sok fiatalt nagyon nehéz rávenni a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére, de amikor már folyamatos volt Dani állandó szomjúsága, azonnal a gyermekorvosukhoz fordultak. Hamarosan megvolt a diagnózis is: 1-es típusú cukorbetegség. Azóta egész életüket át kellett alakítaniuk.

Az 1-es típus diabétesz ellen semmit sem tehetsz

A cukorbetegség egy krónikus magas vércukor-szinttel jellemezhető, összetett anyagcserezavar, mely az inzulintermelés zavara miatt alakul ki. A cukorbetegség négy fő típusát különböztetjük meg, de a legismertebb az 1-es és a 2-es típusú diabétesz.

Aichert Gabriella, a Bethesda Gyermekkórház gyermekgyógyász szakorvosa, gyermek diabetológus rávilágít: sokan nem tudják, de gyerekkorban az esetek 90 százalékában az 1-es típusú diabétesz a jellemző, ami akár már csecsemőkorban jelentkezhet.

„Az elmúlt évtizedekben ráadásul drasztikusan megváltozott a betegség előfordulása: míg a ’90-es évek elején 100 ezerből mindössze 9 gyermek volt érintett, addig a 2014-18-as időszakban ez a szám már 21-re emelkedett; évente 300 új esetet diagnosztizálnak a 0-15 éves korú gyermekek között.” (Magyar Gyermekdiabétesz Epidemiológiai Hálózat – Pécs adatai)

Az 1-es típusú cukorbetegség autoimmun eredetű: az immunrendszer a test saját, normálisan működő bétasejtei ellen fordulva károsítja a szervezetet, így a hasnyálmirigyben elkezdenek pusztulni az inzulintermelő sejtek. Az 1-es típusú cukorbetegségre a hajlam öröklődik, a folyamatot pedig különböző provokáló tényezők, például környezeti tényezők, lázas vírusinfekció, stresszhatás és hasonlók indítják el.”

Óvodai ismeretterjesztő foglalkozás a Szurikáta Alapítvány csapatával (Fotó: Szurikáta Alapítvány Facebook)

Az óvoda és az iskola nem utasíthatná el a cukorbetegeket, mégis sok helyen megteszik

A gyerekek és szülők életére eleinte hatalmas nyomást gyakorolhat egy ekkora változás, de idővel és sok segítséggel bele lehet rázódni az újfajta életformába, amit a diabétesz megkövetel. Ebben tud támogatást nyújtani a Szurikáta Alapítvány. A szervezet vezetője, Kocsisné Gál Csilla szerint az óvodai, iskolai élet gyakran nagyobb problémát jelent, mint szabadna.

„Az 1-es típusú diabéteszes gyermek teljesen alkalmas arra, hogy óvodás legyen, de esetleg felnőtt segítségére szorul, hiszen nincs még számfogalma és az órát sem ismeri minden esetben. A pedagógusok nagy része attól a tévhittől fél, hogy a diabéteszes gyerek bármikor rosszul lehet, pedig ez nincs így. Akkor lehet rosszul, ha nem tartják a napirendjét, de ezek az esetek elenyészők.

Elvileg a lakóhelye szerinti intézményben nem lehetne megtagadni a felvételét, hiszen az egyenlő bánásmódra vonatkozó törvénybe ütközne, ha egy ilyen gyermek egészségi állapota miatt hátrányos helyzetbe kerülne. A valóságban azonban ez mégis gyakran megtörténik: az intézmény bepánikol anélkül, hogy alaposabban utánanéznének, és egyszerűen felkészülnének a gyermek ellátására.

Egy pedagógus nem mondhatja, hogy az ő csoportjába – osztályában ne kerüljön diabéteszes gyermek, azt azonban mondhatja, hogy ő nem látja el a betegséggel járó feladatokat, mivel nincs egészségügyi végzettsége. Ezért is indítottuk be a diabTanoda elnevezésű képzésünket pedagógusok számára, ahol minden lelkes tanár felkészülten fogadhatja és segítheti a hozzá járó és a diabéteszkezelést nagyon következetesen és a felnőtteket meghazudtolóan betartó kisgyermeket.”

Az alapítvány önkéntesei (Fotó: Szurikáta Alapítvány Facebook)

A 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők tehetnek állapotukról, de tehetnek ellene is

Aichert Gabriella gyermekgyógyász szakorvos gyakran találkozik a gyermekkori elhízással, amelynek fő okozója a kevés mozgással járó életmód. Az elmúlt évtizedek során a városiasodás, a gyorséttermek, az okostelefonok, a nagy iskolai leterheltség csak súlyosbította a helyzetet, így egyre nagyobb számban jelentkezik ezzel párhuzamosan a 2-es típusú diabétesz is. „Ez a másik, ami egyre fontosabb egészségügyi problémává vált. A cukorbetegségre jellemző „klasszikus” tünetek a 2-es típusú cukorbetegség esetében is megjelenhetnek, de ezek gyakran egyáltalán nem feltűnőek, mert hosszú idő, akár évek alatt fokozatosan alakulhatnak ki. Előfordulhat az is, hogy a 2-es típusú diabétesz az első években nem jár együtt tünetekkel, és a betegségről csak egy-egy rutin vérvizsgálat során szereznek tudomást.

A 2-es típusú cukorbetegek általában túlsúlyosak, az elhízás mértékétől függően magas vérnyomással is küzdenek, lányoknál gyakoriak a menstruációs zavarok is. Fontos kiemelni, hogy a 2-es típusú cukorbetegség, főleg a betegség kezdeti szakaszában egy visszafordítható állapot! Életmód váltással (csökkentett, egyénileg meghatározott szénhidrát diéta, rendszeres testmozgás) el tudjuk érni a testsúly csökkenését, ezáltal a szénhidrát anyagcsere rendeződését és a vércukor szint normalizálódását is.”

A cikk folytatódik az NLC oldalán!

A nyitólapról ajánljuk

Júniusi akció

Béres CalciviD 7 filmtabletta

60 db

2 810 Ft

46,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Béres Porcerő Forte filmtabletta

60 + 60 db

6 590 Ft

54,9 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Baldivian® Night bevont tabletta

30 db

1 980 Ft

66 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dentinox® fogínygél gyermekeknek

10 g

1 770 Ft

177 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Proliver tabletta

30 db

1 260 Ft

42 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

4 440 Ft

148 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

150 g

4 380 Ft

29,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exoderil® 10 mg/g krém

30 g

2 380 Ft

79,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 800 Ft

120 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Rhinospray Plus 1,265 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

2 070 Ft

207 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apetister junior Málna-feketeribizli ízű oldat

100 ml

1 660 Ft

16,6 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Saballo Complex lágy kapszula

60 db

4 050 Ft

67,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Jiangzhi Tongshu San Forte Szűztea kapszula

80 db

2 250 Ft

28,1 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

30 db

1 780 Ft

59,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Curiosa® sebkezelő gél

15 g

1 430 Ft

95,3 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Kitonail® 80 mg/g gyógyszeres körömlakk

3,3 ml

4 995 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

NeoMagnizum keringés tabletta

50 db

2 190 Ft

43,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 025 Ft

126,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sudocrem® krém

125 g

2 230 Ft

17,8 Ft/g
Kozmetikum
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. júniusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el