Örökké szeretni

Szerző: Tompa Diána
Két kivételes nő, két különleges életút, akiknek a sorsa összefonódott egy kislány által. Budavári Zitával, a Bölcső Alapítvány elnökével, és Miklósa Erika operaénekessel beszélgettünk.

Mi volt a személyes motivációja a Bölcső Alapítvány létrehozásakor?

Budavári Zita: Kettős a történet: egyrészt tizenöt éven át jártam Magyarország különböző klinikáit azért, hogy kiderüljön, miért nem sikerül teherbe esnem, majd végül négyévnyi várakozás után Budavári Zitaörökbe fogadtunk egy kislányt. Másrészt 1994 februárjának első hetében minden esti híradóban egy-egy nem várt újszülött haláláról számoltak be, ami valószínűleg mindenkit rosszul érintett, de én nem tudtam túllépni a történteken, és elkezdtem azon gondolkozni, hogy mit tudnék tenni a csecsemőgyilkosságok megelőzéséért. Az egyik esetben a titkolt, otthoni szülésnél nemcsak a baba, hanem a szülőanya is meghalt, félárván hagyva négy gyermeket. Úgy éreztem, lehet, hogy az az állapotos, krízishelyzetben lévő nő, aki nem meri elmondani a szűkebb családjában, hogy várandós, talán nekem, egy idegennek könnyebben megnyílik. Azért adtam az alapítványomnak a Bölcső nevet, mert a nem várt újszülötteknek szeretnék kuka, erdő, latrina, hűtőszekrény helyett bölcsőt nyújtani. A gondolattól a kivitelezésig több mint egy év telt el, és jövő tavasszal az alapítvány már 25 éves lesz.

Erika, ti miért épp a Bölcső Alapítványt választottátok?

Miklósa Erika: Nagyon szimpatikus volt a filozófiájuk, hogy Zita nem örökbefogadással foglalkozik, hanem bölcsőt keres a gyermekeknek, és mindig az ő érdekeiket nézi. Emellett nagyon tetszett az is, hogy Zitánál nincs semmiféle protekció, nem kivételezett velem sem azért, mert ismert vagyok.

Úgy tudom, te már gyerekkorod óta tervezted, hogy egyszer örökbe fogadsz. Mi volt ennek az oka?

Miklósa Erika: A családomban mindig is erős volt a szociális érzékenység, már a nagyszülői ágon is. A nagymamám ugyan nem volt hivatásos nevelőszülő, de sok gyermeket felnevelt az akkori Jugoszláviában. Ez a példa volt előttem, ezért mindig is úgy gondoltam, ha nem sikerül gyermeket szülnöm, akkor örökbe fogadok, hogy egy olyan gyermeknek biztosítsak családot, aki különben nevelőotthonban vagy nevelőcsaládnál nevelkedne. Ilyen szempontból régimódinak tartom magam, mert a világháborúk idején is sokan felneveltek olyan gyerekeket, akik árván maradtak. Most nincs háborús helyzet, de pont ezért talán még szörnyűbb, hogy sok gyereknek nincs családja.

A férjed sem idegenkedett tőle?

Miklósa Erika: Nem, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy összekötjük az életünket, elmondtam neki, hogy én szeretnék örökbe fogadni, és megkérdeztem tőle, hogy mit gondol erről. Ő meg sem lepődött a kérdésemen, rögtön mondta, hogy rendben. Ha az örökbefogadásról valakit meg kell győzni, akkor már baj van: ebben százszázalékosan biztosnak kell lenni, nem lehet az emberben egyetlen negatív gondolat sem, mert ez a döntés egy egész életre szól. Egy gyermek nem autó, hogy ha nem tetszik, akkor pár év múlva kicserélem. A családunk is végig támogatott minket, és szerintük sem férhet kétség ahhoz, hogy Bibi (Csiszár Bíborka, Miklósa Erika lánya – a szerk.) a mi gyerekünk.

Az örökbefogadás előtt milyen alkalmassági teszteken kellett részt vennetek?

Miklósa Erika: Az örökbefogadási eljárás egy többlépcsős folyamat, amibe beletartozik az orvosi és pszichológiai vizsgálat, a környezettanulmány, illetve az anyagi helyzet vizsgálata is. Ezután volt egy háromnapos tanfolyam, ahol nyolc másik párral voltunk összezárva. Nagyon jó és tanulságos volt, mert nemcsak az örökbefogadásra, hanem a gyermeknevelésre, a nehéz helyzetek megoldására is felkészítettek minket. Fantasztikus szakemberek tartották az órákat, akik maguk is örökbefogadók, így több évtizedes tapasztalattal a hátuk mögött, nagyon sokat tudtak adni nekünk. Volt olyan pár, akire gondolatformáló hatással is volt a tanfolyam; az első órán még mereven elzárkóztak attól, hogy más nemzetiségű vagy bőrszínű gyermeket fogadjanak örökbe, és mire letelt a három nap, teljesen nyitottá váltak. A társadalom tagjait fontos nevelni bizonyos dolgokban, ilyen a szociális érzékenység is, hiszen sok területről nincs elegendő információja az embereknek, és ezért állnak negatívan hozzá.

Ez alatt az idő alatt már készültetek a baba érkezésére? Vásároltatok babaholmikat?

Miklósa Erika: Nem, úgy gondoltuk, nem kell magunkat „hergelni” azzal, hogy már az első nap, amikor elhatároztuk, hogy örökbe fogadunk, babaágyat veszünk. Amikor megkaptuk az örökbefogadásra való alkalmassági határozatot, akkor éreztük, hogy élesedik a helyzet és bármikor jöhet a gyermek – vagy akár nem, hiszen ennek is megvolt az esélye. Ez nehéz dolog, de az embernek muszáj pozitívnak maradnia.

A várakozási idő alatt egyszer sem estél kétségbe?

Miklósa Erika: Csak egyszer, amikor először voltunk Zitánál, aki rögtön megmondta, hogy valójában semmi esélyünk csecsemőt örökbe fogadni, hiszen elmúltunk 40 évesek, és az a tapasztalata, hogy általában a szülőanyák kikötik, hogy fiatal szülőpárt szeretnének. Miután eljöttünk tőle, sírtam. De én egyszerre vagyok spirituális és tudatos ember, illetve művészként sok mindent megtapasztaltam érzelmileg, ezért mindig elfogadom a sorsomat, és soha nem veszítem el a hitemet. Emellett akkor még megvolt annak az esélye is, hogy természetes úton születik gyermekünk, hiszen nem volt biológiai problémánk. Állapotos is lettem, csak sajnos nem tudtam kihordani a magzatot.

Zita, Ön hogyan emlékszik az első találkozásra?

Budavári Zita: Véletlenek sorozatának köszönhető, hogy örökbe fogadhatták Bibit. Tulajdonképpen udvariasságból találkoztam velük, hiszen a Bölcső Alapítvány honlapján is jelezzük, hogy miután nálunk csak csecsemők örökbefogadása lehetséges, ezért negyven év feletti párok ne jelentkezzenek hozzánk, mert a várakozási idő miatt nagy eséllyel kifutnak az időből. (Az aktuális jogszabályok miatt az örökbefogadó legfeljebb 45 évvel lehet idősebb az örökbefogadott gyermeknél – a szerk.) Így amikor Erikáék nagy örömmel eljöttek hozzám, leverten távoztak, mert én nagyon ritkán mondom azt egy párnak, hogy az esélyük körülbelül nulla arra, hogy csecsemőt tudjanak örökbe fogadni, de nekik ezt kellett mondanom, mert nem akartam hiú reményeket táplálni.

Majd a beszélgetés után váratlanul felgyorsultak az események...

Budavári Zita: Nem sokkal a találkozónk után felhívott egy anyuka, aki már egy hete megszülte a gyermekét. Rendkívül ritka az, hogy valaki nem a terhesség hónapjaiban, hanem a szülés után jelentkezik nálunk – emlékezetem szerint azóta se volt ilyen eset. Elmentem a kórházba, hogy megnézzem az újszülöttet, akiről nagyon aggasztó információkat kaptam, hiszen oxigénhiányosan született, és ilyen korban még nem lehet megállapítani, hogy ez milyen következményekkel jár a későbbiekben. Azonnal felvettem a kapcsolatot Dévény Anna gyógytornásszal, hogy mielőbb megkezdődjön a csecsemő rehabilitációja, illetve még Czeizel Endrét is felhívtam az esetleges kockázatok nagysága miatt. Azóta is nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy akkor találkoztam Erikáékkal, mert meggyőződésem, hogy azt a kockázatot, ami Bibi örökbe fogadásával járt, több száz örökbefogadásra váró szülő közül senki nem vállalta volna. Erikáéknak viszont nem volt semmiféle elvárásuk, kikötésük sem a gyermek nemét, sem a származását vagy egészségügyi állapotát illetően. Két évvel előtte bőrelváltozással született egy baba, és rengeteg párt értesítettem, mire találtam olyan házaspárt, akik ezzel a problémával együtt is boldogan örökbe fogadták. Fél évig gyomorgörcsöm volt amiatt, hogy hogyan fog fejlődni Bibi, Erikáék talán könnyedebben élték meg ezt a nehéz időszakot.

A kislányotok nevét ti választhattátok?

Miklósa Erika: Igen, de mi úgy döntöttünk, hogy megtartjuk a „hozott”, vagyis az Éva nevet is, így Csiszár Bíborka Éva lett. Az örökbefogadáskor megsemmisítik a csecsemő születési anyakönyvi kivonatát, és kiállítanak egy újat az örökbefogadó szülők adataival. Így Bibi édesanyjaként én szerepelek, ami pszichésen is nagyon fontos volt, hiszen tudatosodott bennem, hogy onnantól kezdve én vagyok az édesanyja.

Bibi már négy és fél éves. Beszéltek neki arról, hogy örökbe fogadtátok?

Miklósa Erika: Igen, főleg az ő lelke védelmében, hiszen az emberek kegyetlenek is tudnak lenni, de mindig az ő érdeklődését tartjuk szem előtt, nem erőltetjük a témát. A tanfolyamon is azt tanácsolták a szakemberek, hogy mindig csak arra válaszoljunk, amit kérdez, több információval soha ne terheljük. Amikor először a kezembe fogtam, azt mondtam neki, hogy örökbe fogadtunk, örökké szeretni fogunk. Ezt máig megismétlem néha, de már nem engedi, hogy befejezzem, hanem ő mondja: „Anya, én fogadtalak örökbe, én szeretlek örökké”.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ajánlataink

Olvasna még a témában?

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!