Karácsonyi magány

Sokan nem tudnak kihez bekopogni s hozzájuk sem tér be senki. A Szeretet ünnepén az egyedüllétet szinte mindenki fájó szívvel éli meg, akkor is, ha a múlt emlékeit felidézi magában, fotókat nézeget, telefonon beszélget messze élő rokonaival, barátaival vagy legközvetlenebb „családjaként” a televízió csatornáit választja búfelejtésként, karácsonyi programként, s akkor is, ha elfojtja szomorúságát. Nehéz ezt megszokni akkor, ha valakinek hosszú éveken át a családdal, a készülődéssel, sütéssel-főzéssel, közös programokkal telt e gyönyörű ünnep. Aztán egy nap, marad az egyedüllét, a hiányérzet fájdalma.

Dr. Takács Hajnalka szakpszichológus osztotta meg gondolatait:

 - Az ünnep érzése, hangulata, a készülődés öröme legtöbb esetben tudatos döntés, akkor is, ha valaki az egyedüllétet választja  Ezzel nem azt akarom mondani, hogy azok, akik évek óta magányosak, idősek vagy épp elváltak, s az egyedüllétre rendezkedtek be, ezt meg is érdemlik. Noha nyithatnának a külvilág felé, de megszokták az egyedüllétet, ennek ellenére ők vélhetően szomorúbban néznek az ünnep elé. Számukra gyakorta inkább csak eltelik a karácsony. Elfogadják a sorsukat.

Másokat, ha társtalanul is élnek, megérint a karácsonyi hangulat csodája. A színes égőkkel kivilágított épületek, a karácsonyi vásárok forgataga, mások készülődése és a semmivel össze nem téveszthető karácsonyi illatok, fények sodró erőt hordoznak, reményt adhatnak. Csakhogy a család, a társ hiánya, amit tetézhet a pénztelenség, a szegénység, a feldolgozatlan, halmozódó bánat érzése a régmúltból, erőtlenné teszi a lelkük mélyén kitörni vágyók többségét. Nem akarnak senki terhére lenni, meghívást provokálni, ők maguk pedig lehet, hogy épp az anyagiak hiányában, s a már kialakult, elszigetelt életmódjuk okán, szívesebben maradnak kettesben a karácsonyfájukkal vagy a feldíszített fenyőágakkal, a tévé- vagy a rádióműsorokkal. Vannak, akik különösebb trauma nélkül elfogadják úgy a sorsukat, ahogyan azt évközben is megélik, míg mások esetében a depresszió, az életuntság, a reményvesztettség érzése erősödik fel.

 Fontos szerepet kapnának a barátok, ha a magányosan élő emberek ápolnák ezeket a kapcsolatokat. Karácsonykor a karitatív szervezetek, akiknek a látókörében számos olyan egyedül élő, gyakorta beteg, idős emberek vannak, akiket étellel, szaloncukorral, süteménnyel meglepnek. Minden magányosan, egyedül élő embert azonban képtelenség megtalálni. Nem is a karitatív szervezeteknek kellene magukra vállalniuk mindazt, ami hiányzik az életükből.

A lelkisegély telefonszolgálat munkatársai jó szívvel, türelemmel, empátiával beszélgetnek mindenkivel, aki felhívja őket, és talán épp az a jó, hogy egy ismeretlen és elfogadó emberrel, névtelenül, anonim módon társaloghat a magányosan karácsonyozó személy. Ez nem szégyen, hanem csodás lehetőség.

Ha valaki nem kényszerszáműzetést választ magának és egészségi állapota is megengedi, ne elégedjen meg a bezártsággal, az ünnepvárás félelmével, a szürkeséggel. Senkit nem ítélhet senki magányosságra, saját magunk dönthetünk a sorsunkról. Így tenni is kell azért, hogy az a hatalmas csönd csöppnyi kellemes érzésekkel teljen meg.

Mindenki maga tudja, melyek azok az elfoglaltságok, tevékenységek, amelyekkel szívesen tölti meg az ünnepnapokat. Három egész nap adott ahhoz, hogy csak a saját kedvére múlassa az egyedül élő ember az időt, ráadásul bűntudat nélkül. Engedje, hogy megérintse a karácsony hangulata. Ne legyen rest színes égősort tenni a fára vagy az ablakra. Ez kellemesen simogatja a lelket. Olvashat, pihenhet, sokáig lustálkodhat, tévét nézhet, megfőzheti a kedvenc ételeit, ha anyagilag megteheti, elmehet végre pár nap wellnessre, ahol ráadásul új emberekkel ismerkedhet. Milyen csodás, ha valaki rászánja magát és önkéntes munkát vállal karácsonykor! Ehhez kellő nyitottság kell, elszántság és erős akarat.

A legfontosabb, hogy ha még elég erős fizikailag is az illető, ne süllyedjen az önsajnálatba, ne hitesse el magával azt, hogy ő a világ legszerencsétlenebb embere. Gondolkodni lehet azon is, mennyi beteg, magatehetetlen, nélkülöző ember él körülöttünk, akik sajnos hiába szeretnék, nem tudnak kilépni a szomorú élethelyzetükből. Ők viszont kapaszkodnak az életbe, egy régen várt reménysugárba. Tegye hát az is, akinek csak önelfogadásra, akaraterőre van szüksége ahhoz, hogy ne magányos érzéssel élje meg a karácsonyt. Ha megteheti, hívja meg a barátnőjét, a barátját, a jó szomszédját a gyermekével, hátha ők is egyedül ülnek otthon a tévé előtt és valakire várnak, aki megszólítja, felhívja őket. Bátran, nyitottabban kellene egymás felé fordulnunk. „Segíts magadon, Isten is megsegít!”

Mindig vannak és lesznek is alapvetően magányos típusú emberek, akik nem is vágyódnak mások társaságára, és ha panaszkodnak is, jól érzik magukat egyedül. Ők nemcsak karácsonykor vagy épp szilveszterkor fogadják el ezt az élethelyzetet, hanem az év többi napján is. Nehezen adják fel a megszokott életvitelüket, szokásaikat, s nehezen tudnak alkalmazkodni. Mások kishitűek és azt hiszik, ha közelednek a felnőtt gyermekeik felé, ha programot szerveznek együtt, az bizonyosan a terhükre lenne. Más kérdés, hogy a családi fészekből kirepült gyermeknek illene a szüleire, főként a magányosan élő szülőre szeretetteljes figyelmet fordítani. Nem közhely, hogy a korábban megélt traumák, csalódások, gyermekkori beidegződések egyeseket egész életre béklyóba kötnek.

Legfontosabb, hogy a karácsonyi hangulat akkor sem gyűrhet maga alá senkit, ha a legborúsabb gondolatok is megfordulnak a fejében. Amennyire csodás lehet ez a három nap, épp annyira tekinthető hétköznapinak, hiszen szeretni, jónak lenni, segíteni, meglepni egymást mindig boldogságot hoz az életünkbe.

Forrás : Webbeteg