Ajándékozás
Az ajándékokat szokás szerint illik becsomagolni – de nem mindegy, hogyan és mivel. Ma már szerencsére rengeteg megoldás közül választhatunk, de mielőtt a csomagolást megtervezzük, először is gondolkodjunk el, szükség van-e az adott ajándékra. Mindenki számára ismerős lehet az a szituáció, amikor az ünnepek után egy nagy adag felesleges holminak próbál megfelelő helyet találni a lakásban, amelyet udvariasságból kapott a kollégáktól és a kevésbé távoli ismerősöktől. A szeretteinket nyilván szeretnénk megajándékozni, de az ő esetükben nagy valószínűséggel nem fogunk felesleges tárgyat vásárolni. Minden más esetben viszont, például a munkahelyi környezetben, érdemes olyan ajándékot választani, ami nem feltétlenül jelenik meg kézzelfogható formában. Szeretteink esetében is igaz, hogy élményt ajándékozni nagyobb örömet okozhat, mint például egy harmadik kávéfőző. Ha mégis ragaszkodunk a tárgyi ajándékhoz, de nem vagyunk biztosak abban, hogy az adott személy minek venné igazán hasznát, érdemes olyasmit választani, ami gesztus értékű, és nagy valószínűséggel használható termék. Ilyen lehet a tea, a különböző édességek, italok. Ha nincs rájuk szüksége, ezeket az ajándékozott is könnyebben tovább tudja adni olyannak, aki hasznát veszi.
Csomagolás
A csomagolás átgondolása az egyik legfontosabb eleme a hulladékmentesítésnek. A szakemberek régóta próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy a csomagoláshoz a lehető legrosszabb választás a mintás, fehérített, fényes csomagolópapír. Ezt a papírt nagyon nehezen lehet újrahasznosítani, a festékanyagok miatt csak vegyszerekkel történő fehérítéssel lehet újra felhasználni. Ehelyett használjunk inkább egyszerű barna csomagolópapírt, amit sokkal személyesebb módon díszíthetünk: tobozzal, szárított naranccsal, fenyőággal, különböző termésekkel. Ha mintával szeretnénk feldobni a barna papírt, remek megoldás a hobbiboltokban beszerezhető nyomdakészlet, és a papírok díszítése egyben szórakoztató közös program is lehet a családnak. A ragasztást is elkerülhetjük, ha a csomagot inkább természetes anyagból készült kötözővel rögzítjük, ehhez csak egy kis kézügyességre és némi gyakorlásra van szükség. Ha az ajándékok között van textil, például sál vagy kesztyű, ötletes módon ezt is felhasználhatjuk a többi ajándék becsomagolásához. Az ajándékkártya használatát is megúszhatjuk, ha például egy szép, de könnyen lebomló papírszalvétát hajtogatunk, és erre írunk, majd a kötözővel rögzítjük. Ha mindenképp színes papírt szeretnénk, de az újrahasznosítás is fontos számunkra, az egyik legjobb megoldás, ha a régi újságokat is felhasználjuk. A drága papírra nyomtatott lapok sokszor olvasatlanul kerülnek a szemétbe – ennél sokkal hasznosabb, ha a szép oldalakat felhasználjuk a csomagoláshoz. Ha pedig mindenképp gyárilag előállított csomagolást szeretnénk, érdemes szem előtt tartani, hogy minden évben kapunk ajándéktasakokat, szatyrokat, amelyek ráadásul költséges eljárással készülnek. Ne halmozzuk fel őket, inkább hasznosítsuk újra, amikor nincs elegendő idő a csomagolásra, vagy személytelenebb ajándékról van szó.
Díszítés
A karácsonyi díszítésről senki nem szeretne lemondani, hiszen talán ez hozza meg leginkább az ünnepi hangulatot. A legtöbb háztartásban rengeteg dísz halmozódik fel az évek alatt, ezeket nem szükséges évente cserélni, de ha mégis több díszre van szükségünk, érdemes körülnézni otthon, hogy milyen anyagokat tudunk újrahasznosítani erre a célra. A befőttesüvegek akár már egy szalaggal és egy kis csillámporral is nagyon szép gyertyatartók lehetnek. A parafadugókból kedves figurákat készíthetünk az asztalra, a színes kupakokkal pedig a karácsonyfát díszíthetjük. A műanyagból készült boák helyett egy adag pattogatott kukoricát zsinórra felfűzve is mutatós füzért készíthetünk akár az ajtóra, akár a fára. Az ünnepi asztalra kitűnő megoldás, ha igazi fenyőágakat helyezünk egy vázába, és ezzel akkor is kellemes fenyőillatot csempészhetünk a lakásba, ha egyébként műfenyőt állítunk. Sok háztartásban találhatunk a nagymama varródobozában régi gombokat, ezekből is tervezhetünk valami újat és egyedit, ahogyan a fonalakból és régi szalagokból is.
Tudta-e?
Talán meglepő, de még a gyógyszertárból is beszerezhetünk kelléket: a spatula könnyen festhető, ragasztható, és néhány próbálkozás után igazán kedves fényképtartót, ablak- vagy karácsonyfadíszt készíthetünk belőlük – erről szerkesztőségünk is meggyőződött, a mellékelt képeken láthatják az eredményt...
Bármilyen kellékeket és módszereket is választunk, gondoljuk át, hogy milyen mennyiségű szemét termelődésével jár az ötletünk, és próbáljunk ésszerű, ugyanakkor szép megoldásokat választani az ünnepi készülődéshez.