Tényleg jobbak matekból a fiúk?

2019. 11. 12.
|
Címkék: agy  Agykutatás 
Egy amerikai kutatócsoport megállapította, hogy a közvélekedéssel szemben nincs különbség a lányok és fiúk agyfejlődésében: sem az agyfunkciókban, sem a matematikai képességekben nem találtak eltérést a nemek között. Az eredményeket a Science of Learning akutális számában publikálták.

Jessica F. Cantlon  és kutatócsoportja végezte el az első kutatást, amely kisgyerekkorban, agyi képalkotással vizsgálta a matematikai képességek közötti eltérést a nemek között.

„A tudomány nem támasztja alá, amit az emberek gondolnak. Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek agyműködése hasonló, tekintet nélkül a nemükre, tehát végre újra fogalmazhatjuk elvárásainkat azzal kapcsolatban, hogy mit érhetnek el matematikából a lányok és a fiúk" 

A kutatók MRI-vel mérték az agyi aktivitást  3-10 éves gyereknél, 55 volt köztük a lány. A gyerekek a vizsgálat közben alapfokú matematikai témájú - például számolást és összeadást - oktató videót néztek. A fiúk és a lányok agyáról készült felvételeket összehasonlították. A kutatók az agyi érettséget is vizsgálták oly módon, hogy a gyerekek agyfelvételeit összehasonlították felnőttekével.  A felnőttek agyfelvételei úgy készültek, hogy ugyanazokat a matematikai tárgyú videókat nézték. A kutatók elvégeztették a korai matematikai képességeket vizsgáló teszteket is, amelyet három-nyolcéves gyerekeknek fejlesztettek ki. A matematikai képességekben sem találtak különbséget, a lányok és fiúk ugyanolyan figyelemmel nézték az oktatóvideókat. A gyerekek - lányok és fiúk - agyi érettsége statisztikailag megfelelt annak, amit a felnőtt csoport női, valamint férfi tagjainál mértek. Nemi különbséget a matematikai képességekben és az agy érettségében sem talált a kutatócsoport.

„Nem találtunk bizonyítékot a nemek közötti különbségekre a matematikai tartalomra adott idegi válaszokban, az idegválaszokban az oktatási videó megnézésekor, illetve a korai gyermekkorban a neurális fejlõdés sebességében a matematikai feldolgozás során és valójában statisztikai egyenértékûséget találtunk a fiúk és a lányok között az agyban. Nemcsak arról van szó, hogy a fiúk és a lányok ugyanúgy használják a matematikai rendszert, hanem arról is, hogy az egész agyban megfigyelhetők ezek a hasonlóságok. Ez is arra figyelmeztet, hogy az emberektöbb dologban hasonlítanak egymásra, mint amennyiben különböznek" - mutatott rá Alyssa Kersey, a Chicagói Egyetem pszichológiai karának posztdoktori kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

Cantlon szerint a társadalom és a kultúra fordítja el a lányokat és a fiatal nőket a matematikától és a természettudományos területektől. Korábbi tanulmányok szerint a családok több időt töltenek kisfiúkkal olyan játékokkal, amelyek térbeli megismerést igényelnek. Számos tanár a matematikaórákon több időt fordít a fiúkra, s ezzel előre megjósolható a későbbi matematikai eredményesség. Végül a gyerekek jól érzékelik azt is, hogy a szülők mit várnak tőlük matematikából.

Forrás : Science of Learning

#KORONAVÍRUS

Regisztrált fertőzött:
16 111
Aktív eset:
11 202
Gyógyult:
4 240
Elhunyt:
669
Karanténban:
27 866
Mintavétel:
591 618
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2020.09.18. 08:43

A nyitólapról ajánljuk

Szeptemberi akció

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

60 db

3 520 Ft

58,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Extra® belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 940 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Forte Dolo 400 mg filmtabletta

20 db

1 960 Ft

98 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exolorfin 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

3 900 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Paranit fejtetű és serke elleni sampon + fésű

200 ml

3 190 Ft

16 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 520 Ft

760 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Natúr C-vitamin csipkebogyó kivonattal 1200 mg

80 db

2 060 Ft

25,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Kalmopyrin® 500 mg tabletta

24 db

1 380 Ft

57,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sperti Preparation H® végbélkúp

12 db

2 670 Ft

222,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dorithricin® Mentol szopogató tabletta

20 db

1 800 Ft

90 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Herbion® izlandi zuzmó 6 mg/ml szirup

150 ml

1 640 Ft

10,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Apetister junior málna-feketeribizli ízű oldat

100 ml

1 650 Ft

16,5 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

2 300 Ft

46 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Patikárium D3-vitamin tabletta

60 db

1 015 Ft

16,9 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Bilobil® Intense 120 mg kemény kapszula

60 db

4 880 Ft

81,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

2 080 Ft

20,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 245 Ft

26,5 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Otrivin Extra 1 mg/ml + 50 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

2 100 Ft

210 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

VizolS 0,21% oldatos szemcsepp

10 ml

1 870 Ft

187 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Normaflore belsőleges szuszpenzió

30×5 ml

3 480 Ft

116 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Centrum® Gumivitamin gyermekeknek eper/málna ízben

30 db

2 180 Ft

72,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

100 g

2 230 Ft

22,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Daedalon® 50 mg tabletta

10 db

1 380 Ft

138 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 070 Ft

107 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el