A túlsúly komoly pszichikai problémákhoz is vezethet

2010. 08. 06.
Szerző: Szimpatika
Közismert tény, hogy a túlsúly szív- és érrendszeri panaszokat, valamint cukorbetegséget eredményezhet, de azt csak kevesen tudják, hogy pszichikai problémákat is okozhat.
A Michigan egyetem tudósai azt vizsgálták, hogy a túlsúlyos embereknek -a fizikai problémákon kívül- milyen pszichés, szociális, érzelmi és nem utolsó sorban anyagi gondokkal kell szembenézni. A kutatók több mint ötezer túlsúlyost vettek górcső alá, akik végzős középiskolás koruktól kezdve, a közismert testtömeg index szerint, folyamatosan kóros elhízással küzdöttek.

A tanulmány megállapította, hogy ezeknél az egyéneknél háromszorosa a normál populációhoz képest a cukorbetegek és a szívpanaszokkal élők száma. Közel kétszer olyan a magas azok száma, akik valamilyen munkanélküli, vagy szociális segélyből élnek. Minden második túlsúlyosnak voltak már komoly anyagi gondjai és volt már hosszú távon munka nélkül. Kimutatták, hogy a többségi társadalomhoz képest a túlsúlyosok között kiemelkedően magas a pár nélkül, hosszú ideje magányosan élő emberek száma, amely komoly lelki problémákat eredményezett életükben.

A komplex tanulmány szerint a túlsúlyos emberek nem csak a párkeresésben, hanem a munkában, iskolában és a társas kapcsolatok kialakításában is komoly nehézségekbe ütköznek. Nem érzik magukat a társadalom hasznos tagjának, gyakran elszigetelődnek. A kutatás rávilágított, hogy Amerika szerte szükség lenne olyan intézményhálózatot kialakítani, amely a túlsúlyos embereknek segít a testtömegüket kordában tartani és a társadalomba visszailleszkedni.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!