Szimpatika – Kenyér - a bőség szimbóluma

A magyar népi hitvilág igen sok, kenyérrel kapcsolatos szokással bír. A kenyér az egyházi szimbolikában is fontos szerepet kapott – tisztelete részint ezen alapszik. A kenyérhez fűződő hiedelmek  és  mágikus eljárások még a huszadik században  is elevenen éltek. Isten áldása volt a neve; nem volt szabad rálépni, eldobni; ha leesett a földre, meg kellett csókolni, de legalább ráfújni. Ezek keletkezésében a legfontosabb tényezők a következők: a kenyér alapvető táplálék volt; mint ilyen lett a termékenység, a bőség szimbóluma, áldozati étel. 

A kenyérrel kapcsolatos tilalmak egy része a sütés időpontját szabályozza. Az országszerte általános pénteki (különösen nagypénteki) tilalmat még a közelmúltban is megtartották. Ebben komoly szerepe volt a tilalmak ellen vétők büntetésével kapcsolatos hiedelmeknek, hiszen a pénteki kenyér véres lesz, kővé válik, sír a kemencében. Emellett a pénteki, nagypénteki kenyeret felhasználhatónak vélték különböző mágikus célokra, például vízbe fúlt megkeresésére. Tilalmas nap volt még a kedd is, valamint  Luca napja és Borbála napja.
A tilalmak más része a sütést végző személyre vonatkozik (férfi, menstruáló nő nem süthet; asszony sütés előtt nem közösülhet), illetve magára a készítés műveletére (a  rontást,  szemverést megelőzendő a kovászolást nem láthatta idegen, nem volt szabad a tésztát megdicsérni: az erjesztőanyagot általában nem volt szabad kölcsönadni).

A sütés minden fázisához kapcsolódott valamilyen mágikus kísérőcselekmény, például dagasztás után cuppogtak a kenyérnek; kemencébe vetés után a sütő felemelte szoknyáját; a szakajtót felborították, hogy magasra nőjön a kenyér. A kenyér és só az élet örökkévalóságának és folytonosságának szimbólumai. Főleg a szláv népeknél szokás kenyérrel és sóval köszönteni a vendéget. Aki kenyeret és sót ajándékoz valakinek, az óvni akarja a másik embert a szerencsétlenségtől és a gonosz betegségektől. Magyarországon a kenyér mint a család jólétét, bőségét, termékenységét szimbolizáló és biztosító alapvető táplálék, általában valaminek a kezdetekor kap szerepet, amikor jellemző a jövőbeli célok mágikus biztosítása. Elterjedt népszokás az új házba vitt kenyér és só, amely a háziak jólétét biztosítja vagy azt szimbolizálja. Az esküvő után az ifjú párt kenyérrel és sóval kínálják, amiből mindketten esznek egy-egy falatot annak jeléül, hogy együtt osztoznak az élet javain és mindig legyen bőven mit enniük és ne hiányozzon házasságuk napjaiból az élet sója sem.

Sokféle betegség (árpa, kinövés,seb) gyógyszereként ismert a kenyér elfogyasztása; a vele való bedörzsölés, eltörése a beteg feje felett, a kenyérmosó vízzel való itatása. A tűzvész elhárításában a kenyér és a sütőteknő; a  vihar elhárításában a szénvonó és a sütőlapát kapott fontos szerepet. Előjelek is fűződtek a kenyérhez: legáltalánosabb az a hit volt, hogy a sütés közben megrepedő kenyér egy családtag halálát jelenti. Hagyomány Halottak napján, hogy a halottak hazalátogatnak és ezért sok helyen megterítenek nekik, kenyérrel, sóval és vízzel várják őket.

A kenyér legfontosabb alapanyaga a Kárpát-medence középső részén a búza, míg a rozs elsősorban három területen gyakori: Nyugat- és Közép-Dunántúlon, a Duna–Tisza közén és a tiszántúli Nyírség dombos hátain. Árpából főleg a Székelyföldön készült kenyér, és gyakran megtaláljuk a kukoricából sütött változatát Erdély egész területén, továbbá a Dunántúl déli részében.

A KENYÉRSÜTÉS HAGYOMÁNYOS MENETE

A liszt előkészítése már a sütés előtti este megtörténik: átszitálják, és teknőbe öntik. Ezután jön a kovászolás. A gazdasszonynak mindig van kovásza, nem szívesen ad másnak belőle, mert azzal – néphagyomány szerint - a kenyér hasznát elveszti. A dagasztás az asszonyi munkák egyik legnehezebbike, plusz még éjszaka végzik, mert a kovász éjfélre kel meg. A dagasztás körülbelül két óra hosszáig tart, egészen addig, amíg lyukak nem keletkeznek a tésztában, és könnyen el nem válik az edény oldalától. Akkor összehajtják, és a teknő egyik végébe helyezik. Letakarják, hogy most már az egész tészta együtt keljen meg.Utána hozzákezdenek a kemence fűtéséhez. Mikor már megfelelően meleg, hozzákezdhetnek a megkelt kenyértészta szakításához. Ehhez gyékényből vagy szalmából font kosarakat használnak. Olyan mennyiségű tésztát helyeznek bele, hogy azt kitöltse. A kiszakított tésztát még állni hagyják, majd a sütőlapát segítségével megkezdik bevetését.A nagyméretű kenyerek általában három óra alatt sülnek meg. A kisebb méretű cipó számára rövidebb idő is elegendő. Mikor kiszedik őket, akkor az aljukat egy erre való kicsike seprűvel letisztítják, a felső részüket langyos vízzel lefröcskölik, így szép fényes piros-barna színt nyernek. Általában egy hétre sütöttek: „rendes asszony szombaton süt, hétfőn mos” Ezzel azt érték el, hogy vasárnap mindig friss kenyeret tehettek az ünnepi asztalra. A kenyér megszegése a házigazda feladata, aki katolikus vidékeken az aljára keresztet rajzolt.

Forrás: NETFOLK