Kamaszkori agytakarítás

2019. 10. 12.
Alvás közben rögzített agyhullámaik is azt mutatják, hogy a tinédzserek agyában pár év alatt az idegsejtek közti kapcsolatok "nagytakarítása" zajlik le.

A Kaliforniai Egyetem kutatói öt éven át, évente kétszer rögzítették 59 gyerek alvás közbeni agyhullámait. A kutatók megállapították, hogy az 1 és 4 hertz közötti frekvenciájú agyhullámok 9 és 11 év között változatlanok voltak, majd 11 és 17 év között hirtelen lecsökkent a frekvencia, körülbelül 66 százalékkal. A 4 és 8 hertz közti tartományban - amely az agy másik területére utal - az agyi hullámok frekvenciája már korábban csökkenni kezdett, és ugyanebben az életkorban 60 százalékkal esett.

A mért változások egybeesnek az úgynevezett szinaptikus tisztítással: az idegsejtek közti kapcsolatok egy része elvész az adott agyterületeken, az ezekhez tartozó agyhullámok frekvenciája csökken.

Az átalakulás alatt tulajdonképpen eldől, mely neurális kapcsolatokat tartja meg az agy, és melyekről dönt úgy, hogy már nem fontosak. Jó esetben a ritkán használt összeköttetések szűnnek meg, ám előfordul, hogy egyébként fontos idegi kapcsolatokat ítél az agy szükségtelennek. Ez a kamaszkorban jelentkező pszichiátriai rendellenességekhez, például skizofréniához vezethet.

A gyerekkor első pár évében igen gyorsan létesülnek összeköttetések az idegsejtek közt, ezért van, hogy a tíz év alattiak agysérülése után más agyi területek könnyebben veszik át a feladatokat. A kamaszkori agyi átalakulás folyamatában elvész az a gyerekkori képesség is, hogy például akcentus nélkül tanuljon meg valaki egy nyelvet, ám a másik oldalon megnyeri a felnőtt tanulási képességeket.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!