Génterápiás oltással gyógyítják a vakságot!

2019. 10. 08.
Roska módszerével idén elnyerte a legmagasabb állami elismerésnek számító Magyar Szent István-rend kitüntetést, de korábban már a Nobel-díj előszobájának tekintett Louis Jeantet-díjat is megkapta munkájáért.

Roska BotondAz eljárás során számítógép segítségével létrehozott vírusrészescskéket fecskendeznek a szembe, nagyjából százmilliárd darabot. A vírusok segítségével fényérzékeny fehérjét tartalmazó genetikus anyag kerül a sejtekbe. A vakság során ugyanis a retinában található fényérzékeny sejtek elhalnak, ez a fehérje pedig képes más sejteket fényérzékennyé tenni.

Az oltás sikerességének feltétele, hogy a retinát és az agyat összekötő látóideg meglegyen.

Az első génterápiás oltást tavaly decemberben kapta meg az első ember Londonban, azóta pedig összesen öt ember szemébe injekcióztak, négy esetben Londonban, egyszer pedig Párizsban.

Roska Botond a 24.hu-nak adott interjúban kifejtette, hogy a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy 14 évvel ezelőtt, amikor elkezdte a kutatást, senki sem gondolta, hogy ebből bármi lesz. Korábban már létezett egy teljesen más génterápiás módszer, amelybe nagyon sok cég fektette be a pénzét, azonban kiderült, hogy az eljárás nem biztonságos.

Az áttörést az új vírus jelentette, amelyet Roska és csapata kezdett el használni. Bár az elején mindenki azt gondolta, hogy nem fognak tudni támogatást szerezni a kutatásukra, szerencsére nem így lett.

Forrás: 24.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!