Szimpatika – Back to school

Kedves Szülők!

Iskolapszichológusként nagy kihívásnak érzem a hosszú nyári szünet után visszaszoktatni tanintézményünk nebulóit a tartalmas, de vidám oktatás időszakára, főleg, hogy sokan még az iskola címét is elfelejtik minden évben, és csak GPS-szel találnak ide az évnyitóra.

Kérem a kedves szülőket, segítsenek gyermekeiknek – főleg az első időszakban –, hiszen a kis lurkók ősszel mindig fáradtak. Nem csoda, hiszen akkor ébrednek, amikor nyáron abbahagyták az esti csetelést a barátokkal. A szünetben átaludták az egész délelőttöt, és ha hagyjuk, nem lesz másképp az iskolában sem. Kedves, kakaóbajuszos, szundikáló diákokat látok a második padtól hátrafelé. Szerencsére nem tűnik fel, hiszen a tanárok is gyakran bóbiskolnak az első hónapokban a röpdolgozat alatt. Alszanak az igazgatóságon a fénymásolókon, alszik a takarító személyzet, a karbantartók az örökké hideg radiátorokon, és a porta is, mint Csipkerózsika a mesében. Egyedül a besurranó tolvajok nem alszanak, akik tavaly szeptemberben tornaóra alatt úgy vitték el a kosárlabda palánkokat, hogy az éppen meccset játszó két osztálynak és a tesitanárnak fel sem tűnt.

Pedig annyi szép feladat áll előttünk. Például újra meg kell tanítani őket a könyvek használatára. A nyár folyamán gyakran elfelejtik a gyerekek, hogy kell kinyitni egy könyvet, és csak ülnek előtte, várva a pin-kódot. A jómódú családokból származók gyakran rászólnak a kötetekre: Siri, nyisd ki a könyvet! Tudjuk, hogy a szülők is fáradtak, hiszen az utolsó este színezték ki vonalon belül a gyerek helyett a teljes nyári színezőt, és a kötelező olvasmányt is a kád mellett, a vécén ülve olvasták fel a kisdiákoknak. Mégis megkérjük, segítsenek olyan állapotban visszahozni tanulóinkat, ahogy júniusban átadtuk, plusz az a kis gipsz a karokon, lábakon, ami a vidám nyarat jelzi.

Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a napi 5 órával csökkentett gépezés elvonási tünetekkel jár. Próbáljuk megadni növendékeinknek a megszokott digitális környezetet. Megnehezíti sajnos munkánkat, hogy az iskola egyetlen számítógépét még Neumann János készítette sajátkezűleg, és kurblival kell elindítani.

Kollégáim előtt nem ismeretlen, hogy a gyerekek egész nyáron egy lesötétített szobában feküdtek YouTube-ot bámulva, ezért az iskolaudvaron álldogálás oxigén-túladagolást okozhat nekik. Felkészítettük az állományt, így szükség esetén azonnal széndioxidban gazdag, zokniszagú levegőt vagyunk képesek adni inhalátorral a pánikoló gyerekeknek.

Hogy ne legyen annyira nehéz a srácoknak átállni a hazai finomságokról az iskolai menzára, az első hónapban chipses zacskóba csomagoljuk az ebédet, trauma ellen. Marika néninek a konyhán még egy „Marika vagyok, segíthetek?” feliratú kitűzőt is készítettünk, hogy tanulóink a megszokott gyorséttermek otthoni ízélményét élhessék át, amikor belekanalaznak a McSpenótba tükörtojással.

Nekem is két kiskamasz fiam van, akik az elmúlt három hónapban csak az ágyuk és a hűtőszekrény közötti távolságot tették meg gyalog, ezért intézkedtem, hogy gyógytornász tanítsa meg az iskola gyermekeit újra járni. A tapasztalt kolléga poszttraumás stresszben szenvedő háborús veteránokkal foglalkozott idáig, ezért biztosak lehetünk benne, hogy karácsonyra már vidáman futkosnak diákjaink a folyosókon, semmibe véve a házirendet. Ezzel egyidőben a gyerekek gerincét is elkezdjük erősíteni, de a hátizmok fejlesztése hosszú feladat: célszerű az első hónapokban húzós bőröndökben vagy kézi targoncán (népszerű nevén: békán) hozni a tanszereket hátitáska helyett. Nem mondom, hogy a tavalyinál lényegesen nehezebbek lennének a tankönyvek, de elgondolkodtató, hogy a katasztrófavédelem utász alakulatai sárga villogóval szállították ki külön-külön az egyes évfolyamoknak.

Ha fizikailag és lelkiekben is sikerül mindenkit felkészítenünk újra az oktatásra, már gyerekjáték lesz elérni a tanárok megszólítását „gecc” nélkül, és hogy legalább a helyesírás dolgozatokat ne cset rövidítésekben írják intézményünk tanulói. Higgyék el, októberre már a tanulók nagy része képes lesz hangos zokogás nélkül kibírni legalább az első két órát, és a pedagógusokat sem kell erővel belökni az osztálytermekbe, lefeszegetve az ujjukat a kilincsről.

Remélem, minden kisdiák sokat okul az elkövetkező félévben. Találkozunk a téli szünet után, amikor a fokozott cukorbevitel és az ajándékcunami elvonási tüneteivel küzdünk meg közösen.

Üdvözlettel:

Dr. Reményi Andor

iskolapszichológus