Hogy választunk kávét és miért szeretjük annyira?

2019. 08. 30.
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kávé világszerte a legnagyobb mennyiségben fogyasztott italok egyike: több mint kétmilliárd csészényit iszunk belőle minden nap, azaz másodpercenként mintegy 26 ezer adagot. Az utóbbi években még népszerűbbé váló italról gyűjtöttünk össze néhány friss érdekességet.

1. A rendszeres, mérsékelt kávéfogyasztás jótékony hatással van a szív- és érrendszerre

Még mindig sokan gondolják úgy, hogy a rendszeres kávéfogyasztással kockázatnak tesszük ki a keringési rendszerünket, és növekedni fog a vérnyomásunk. A kutatók már jó néhány éve sejtették, hogy ez nem igaz, 2018-ban azonban több publikáció is arra mutatott rá, hogy a rendszeres, napi 3-5 csésze kávét fogyasztók körében akár 15 százalékkal is csökkenhet a szív- és érrendszert érintő betegségek előfordulása. Sőt, a pozitív hatásokat már napi egy csészével ivók körében is kimutatták.

2. A kávéfogyasztás hozzájárulhat a megfelelő folyadékbevitelhez

A koffeinről sokan tudják, hogy enyhe vízhajtó hatással rendelkezik. Néhányan viszont azt gondolják, hogy a kávéfogyasztás fokozza a szervezet vízveszteségét. Ez azonban csak az eszpresszó esetén igaz: a szakértők mérései szerint 1 mg elfogyasztott koffein ugyanis csak 1,17 ml vízveszteséget okoz. Egy adag presszó- és hosszú kávéban is nagyjából 70 mg koffein van. Ez mintegy 82 ml folyadékveszteséghez járul hozzá, ám az átlagosan két dl mennyiségű hosszú kávéval ezen felül beviszünk még 118 ml vizet a szervezetünkbe, tehát a mérleg pozitív.

3. A kávé szeretete a génjeinkbe van kódolva

Az elmúlt években a Chicago-i Northtwestern Egyetem kutatói is igazolták, hogy a kávé, azaz a koffein hatása azért eltérő egyes embereknél, mert azt génjeink kódolják. Ezért vannak olyanok, akiknek egy kávétól is erősen dobog a szívük, és olyanok is, akik élnek-halnak még egy csészéért. Ez egyben bizonyos fokú önszabályozást is jelent a kávé szeretetében és az elfogyasztott mennyiségben.

4. A nagyobb gyerekek is ihatnak kávét

Tízből kilenc ember szinte biztosan úgy véli, hogy a fejlődésben lévő gyerekeknek nem szabad kávét inniuk. Azonban ezt a feltevést nemhogy nem igazolták tudományos kutatások, a szakemberek szerint a gyermekek szervezete éppen olyan mértékben képes lebontani a koffeint, mint a felnőtteké. Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyerekek is dönthetik magukba a kávét, de a nagyobbaknak – ha nem érzékenyek a koffeinre – napi egy hosszabb frissítő nem jelent káros hatást.

+1: a koffein minket felpörget, a vízmolekulákat lelassítja

Egy februárban publikált vizsgálat szerint a koffein kimutathatóan lelassítja a vízmolekulák pörgését. Azaz míg az élő szervezetet stimulálja, az egyszerű molekulákat inkább csillapítja. A kutatók szerint azonban ennek ránk nincs hatása – egy csésze kávé mindössze egymillió vízmolekulára lehet hatással – azonban rendkívül fontos lehet a gélek és az emulziók esetén, amelyeket gyakran használunk gyógyászati vagy kozmetikai célból.

Nem kell azonban messzire mennünk a kávéval kapcsolatos kutatások terén, hazánkban is folynak ilyenek. A Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának Csokoládé-, kávé-, teakészítő mester hallgatói az utóbbi években több kutatást készítettek a kávéval kapcsolatban, amiről dr. Temesi Ágoston, a képzés egyik felelőse számol be:

„Hallgatóink kutatásai új utakat is nyithatnak a kávétermékek fejlesztésében. Olyan témákat vizsgáltak, mint a kávécseresznye-paszta lehetséges élelmiszeripari hasznosítása, a liofilizálás eredményeként keletkező szárítmány és kondenzvíz felhasználási lehetőségei, vagy a víz pH-jának hatása a kávé minőségére. Mivel a termékfejlesztés csak megfelelő marketingmunkával lehet sikeres, több ilyen témájú vizsgálatot is végeztünk. Az egyik, nem reprezentatív, ám több mint hatszáz főre kiterjedő kutatásunk eredményeként négy vásárlói típust különítettünk el: „A kíváncsiak” (31%) jellemzően a vásárlás közben, a polcok előtt döntenek, nincs kedvenc kávémárkájuk, de szívesen próbálnak ki újdonságokat. A márkahű „ragaszkodók” (28%) a megszokott, ismert márkát vásárolják, és nem foglalkoznak az újdonságokkal. Az „informálódók” (21%) figyelik az újdonságokról szóló híreket, keresik a változatosságot, utána olvasnak a választani kívánt márkának, döntéseiket pedig minél többféle kávé megkóstolása után hozzák meg, akár egy-egy kuriózumot is igyekeznek beszerezni, de nem jellemző rájuk márkahűség. Az „akcióvadászok” (20%) számára viszont minden kávé egyforma, az akciósat vagy a legolcsóbb márkákat vásárolják. Fontos a termék könnyű elérhetősége, nem tesznek különbséget a márkák között, nem érdeklődnek az újdonságok iránt, szinte teljesen elzárkóznak az információktól. A vásárlói típusok részletes ismeretéig terjedő kutatás nem csak a nagyobb, de a kisebb magyar kávés vállalatok sikeres piaci szerepléséhez is hozzájárulhat.”

Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője szerint ezek a tények is rámutatnak, milyen sok a tévhit a táplálkozásunk, életmódunk terén. „A kávé jó példa arra, hogy minél többet tudunk meg egy-egy élelmiszerről, annál jobban eloszlathatók a vele kapcsolatos tévhitek. A rendszeres, de mérsékelt kávézás a kiegyensúlyozott étrend része lehet, hiszen maga a kávé szinte energiamentes, egy csésze mindössze 2-3 kalória üresen. Ha cukor nélkül, esetleg édesítőszerrel és kevés tejjel vagy kávétejszínnel fogyasztjuk, a napi energiabevitelünkhöz sem járul hozzá jelentősen.”

A TÉT Platform korábbi, reprezentatív hazai kutatásából az is kiderült, hogy ezzel sokan tisztában vannak: a cukor nélküli kávét a szénsavas ásványvízzel közel hasonló mértékben vélte – jogosan – egészségesnek a megkérdezett több mint ezer ember, ezzel a képzeletbeli dobogó negyedik helyére téve azokat a 100%-os gyümölcslevek, a szénsavmentes ásványvíz és a tea után.

#KORONAVÍRUS

Regisztrált fertőzött:
16 920
Aktív eset:
11 863
Gyógyult:
4 382
Elhunyt:
675
Karanténban:
28 527
Mintavétel:
604 122
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2020.09.19. 08:57

A nyitólapról ajánljuk

Szeptemberi akció

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

60 db

3 520 Ft

58,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Extra® belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 940 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Forte Dolo 400 mg filmtabletta

20 db

1 960 Ft

98 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exolorfin 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

3 900 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Paranit fejtetű és serke elleni sampon + fésű

200 ml

3 190 Ft

16 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 520 Ft

760 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Natúr C-vitamin csipkebogyó kivonattal 1200 mg

80 db

2 060 Ft

25,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Kalmopyrin® 500 mg tabletta

24 db

1 380 Ft

57,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sperti Preparation H® végbélkúp

12 db

2 670 Ft

222,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dorithricin® Mentol szopogató tabletta

20 db

1 800 Ft

90 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Herbion® izlandi zuzmó 6 mg/ml szirup

150 ml

1 640 Ft

10,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Apetister junior málna-feketeribizli ízű oldat

100 ml

1 650 Ft

16,5 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

2 300 Ft

46 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Patikárium D3-vitamin tabletta

60 db

1 015 Ft

16,9 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Bilobil® Intense 120 mg kemény kapszula

60 db

4 880 Ft

81,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

2 080 Ft

20,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 245 Ft

26,5 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Otrivin Extra 1 mg/ml + 50 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

2 100 Ft

210 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

VizolS 0,21% oldatos szemcsepp

10 ml

1 870 Ft

187 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Normaflore belsőleges szuszpenzió

30×5 ml

3 480 Ft

116 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Centrum® Gumivitamin gyermekeknek eper/málna ízben

30 db

2 180 Ft

72,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

100 g

2 230 Ft

22,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Daedalon® 50 mg tabletta

10 db

1 380 Ft

138 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 070 Ft

107 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el