És hol nyaral a Tomi?

Márti megy nyaralni. Azért közlöm ezt ilyen tömören és tényszerűen, mert az ő szájából is hasonlóképpen hangzott el, így: – Megyek nyaralni.

Sem érzelem, sem kétség nem volt ebben a kijelentésben, egyszerű volt és szenvtelen, mint mikor az ember azt mondja, kétszer kettő az négy. Ha ilyet hall az ember a barátnőjétől, általában lelkendezve megkérdezi, hogy mikor és hova, és jaj de jó, de mi nem kérdeztünk semmit, mert ahogyan kimondta, az nem engedett kérdéseket. Pedig a szívünk mélyén pontosan tudtuk, hogy ezzel még nincs az ügy lezárva, jön itt még egy kis jeges zuhany, vizes lepedő vagy valami hasonló, de nem szivárványos napsütés, az biztos.

És ekkor újra megszólalt. Meg se lehetett ismerni, hogy megint ő beszél, mert a hangja már csillogott, és a szája is nevetett hozzá, és a szeme is ragyogott. Ezt mondta: – Megyek nyaralni!!!

Na, itt már elkezdtünk motyogni, hogy nahát, de jó... De kérdezni még mindig nem mertünk semmit.

Ez azért volt, mert jól ismerjük Mártit: a kérdéseket is ő teszi fel, és a válaszokat is ő adja meg. Ez már így szokott lenni. Csak utólag szokott felvetődni, amikor már ott sokasodnak a következmények, fejlemények, utórengések, hogy tényleg, milyen fura az élet, hogy miket produkál, és miért pont ővele, és most ki érti ezt, és azonnal adjunk tanácsot. Amikor már hiába.

És ekkor jött a nagy kérdés: – Ki jön velem?

Na, erre már nem bírtuk tovább, egymás szavába vágva hüledeztünk és jajgattunk, sajnálkoztunk és óva intettünk, mire végre kibuktak a megfelelő szavak a szánkon:

– Hát nem a Tomival mész?

Aztán ahogy kimondtuk, már meg is bántuk, mivel köztudott, hogy Tomi nem jár nyaralni, aminek oka, hogy odakint a tündöklő kék ózonlyuk alatt nincs légkondi.

Spirike némi együttérzés után mégiscsak közbevetette, hogy ha két ember összeboronálja az életét, akkor igenis jóban meg rosszban, és hogy képzeli egy kétgyerekes, tisztességes családanya, hogy bőröndbe dobálja az új bikinijét meg a szalmakalapot, és elszáll egy másik világba, ahol nincs más, csak a gondtalanság, finom koktélok és buli.

Szaki, aki nem is tudott Márti legújabb bikinijéről, nemhogy a szalmakalapjáról, a lényegre tapintva csak annyit kérdezett:

– És mit csinál Tomi, amíg te nyaralsz?

Márti pedig rávágta: – Vigyáz a gyerekekre.

Jeges csend következett, ugyanis mind tudtuk, hogy Tominak nincsenek is gyerekei, mert gyerekei csak Mártinak vannak, aki, ugye, elmegy nyaralni. Igaz, ezek a gyerekek már nem is annyira gyerekek, de attól még eléggé felháborító ez az egész, mi több, itt-ott már súrolja a sikamlósság határait.

– Miért lenne felháborító – dohogott Márti –, miért lenne sikamlós, hát minek néztek ti engem? Aztán egy kis sunyi mosollyal a szája szélén hozzátette: – Ha hűtlen akarnék lenni, ahhoz nem kéne se bikini, se kalap.

Spirike, aki időnként hajlamos homlokegyenest megváltoztatni a nézőpontját, kifejtette, hogy mind szégyelljük magunkat, mert voltaképpen ez a nyolc nap éppen hogy a bizalomról szól, ami olyan csodálatosan kivirágzott Márti és Tomi között az elmúlt hét év alatt. És az önzetlen Tomi tudja jól, hogy Márti akkor is épp úgy szereti őt, amikor több száz kilométerrel odébb van egy szép új bikiniben, és azt is tudja, hogy miként a napok telnek, úgy keseredik majd a koktél, amiért ő nincs ott vele.

Pisti, aki képes rá, hogy az érem mindkét oldalát egyszerre lássa, felvetette, hogy mi van, ha netán Tomi is szabadságolja magát arra az időre, míg Mártika az azúrkék vízben lebegve boldog.

És újra csend.

– Arról szó sem lehet! – vágta rá pár másodperc múltán Márti, aki, ugye már mindent átgondolt előre.

– Miért? – kérdeztük egyszerre. – Amit neked szabad, azt neki is!

– Nem szabad! – csapott az asztalra. – Méghozzá azért nem, mert én egészen biztosan hűséges tudok maradni, az ő esetében viszont ez egyáltalán nem garantált, mivel kicsit sem olyan erős jellem, mint én, főleg nem, ha van benne néhány sör, körötte meg sok bikini.

Nem kellett hangosan kimondanunk, hogy márpedig, ha Márti elszáll a tengerre nyolc éjszakára és nyolc nappalra, azalatt Tomi úgyis azt csinál, amit nem szégyell, hisz ki jönne rá. Mert okosak vagyunk, és ezt mind pontosan tudtuk. Azt is tudtuk, hogy a kocka el van vetve, és Márti tényleg elmegy nyaralni, és jobb híján egyedül, és azt is tudtuk, hogy titokban Márti is számol azzal a lehetőséggel, hogy Tomi nem távirányítós, mint egy légkondi, és azt is tudtuk, hogy ennek ellenére a döntése végleges, még ha utóbb fel is törnek majd a könnyek, hogy de tényleg, milyen fura az élet, hogy miket produkál, és miért pont ővele, és azonnal adjunk tanácsot – amikor már hiába.

Így aztán Szaki tényleg csak vigasztalásképp tette hozzá, halkan és szelíden, hogy na és akkor mi van, ha a hátrahagyott Tomi átmenetileg ráhemperedik egy jó kis hűs csajra, mert gondoljunk csak bele, ötven év múlva szegény ember úgyis masszívan halott lesz, ott kornyadozik majd a föld alatt, hát még ezt a kis nyaralást is sajnálnánk tőle?

Márti megy nyaralni. Azért közlöm ezt ilyen tömören és tényszerűen, mert az ő szájából is hasonlóképpen hangzott el, így: – Megyek nyaralni. Vág Bernadett írása.