A tónál

A házaspár huszonöt éve itt nyaralt, volt egy kis faházuk a falu feletti dombon, rá lehetett látni a tóra. Régen azt tervezték, itt majd nagyon boldogok lesznek, a férj horgászik, az asszony bográcsgulyást csinál szabadtűzön. Ha nagy meleg van, majd úsznak is, kivesznek egy csónakot vagy vízibiciklit, és sört kortyolnak a tó közepén. Most is azért jöttek le a partra, hogy ússzanak egyet búcsúzóul, mert másnap hazautaznak.

Szó nélkül bandukoltak egymás mellett. Az asszony a vizet nézegette, meg is jegyezte, hogy milyen gusztustalan és moszatos lett, sűrű zöld, a tetején meg habokban áll a mocsok. A férj csak annyit mondott, nem kötelező belemenni, ha nem akarsz. Gondolatban már a pesti lakásban volt, számba vette, mennyi feladat, mennyi gond vár rá otthon.

Most megálltak a stégnél, ahol volt egy kis lépcső. Kapaszkodót is építettek mellé, mert a köveket nyákos, csúszós moszat fedte be. A férj kibújt a papucsából, és belemártotta a lábujját a vízbe.

– Hideg – morogta.

– Nem lehet hideg, hetek óta kánikula van – vágta rá az asszony. – De nem kötelező belemenni.

Csak álldogáltak és bámultak. Ekkor vették észre azt a nőt. Három stéggel odébb üldögélt, fürdőruha volt rajta, de nem olyan zárt és fekete, amilyen a feleségen, hanem kis sárga bikini, amit masnik tartottak. Aztán hanyatt feküdt, és süttette magát.

– Kinek van még kedve napozni ilyenkor – jegyezte meg az asszony. – Nekem már nagyon elegem van a nyárból.

A férfi nem válaszolt, csak nézte a nőt. A feleség észrevette azt a jól ismert kis mosolyt a szeme sarkában.

– Na, mit bámulod? – lökte meg. – Kipakolta mindenét a szégyentelen, pedig ő se húszéves már.

A férfi leterítette a törülközőjét a kis padra, és leült. Továbbra is a nőt nézte, de már csak lopva. A feleség levette a köntösét, és lelépett egyet a lépcsőn. Görcsösen szorongatta a korlátot. Térdig ment csak be a vízbe, és elkezdte lemosni magát. Nagyokat sóhajtott hozzá. Végül beereszkedett egészen, kettőt-hármat tempózott, majd megkapaszkodott a stég peremében, ahol a férje ült.

– Nem hideg – mondta.

A nő, aki eddig a napfényben fürdőzött, most felállt. Kihúzta magát, nagyot nyújtózott. Karjait feltartotta az ég felé. Kerek idomai voltak, és kócos, rakoncátlanul pöndörödő haja. Szeme fölé tartotta a tenyerét, úgy nézte a vizet. Nem nagy tó ez, negyedóra alatt körbe lehet sétálni. Ő mégis úgy nézte, mintha végtelen volna, mintha óceán volna, mintha át se lehetne látni a túlpartjára. Messziről úgy tűnt, mosolyogva nézi. A következő pillanatban nagy csobbanással a vízbe ugrott. És eltűnt. A férfi egyre izgatottabban figyelte, mikor bukkan már fel. Csak nem fulladt meg? Esetleg rosszul lett a hirtelen hidegtől, gondolta. Begörcsöltek az izmai. Előrébb dőlt a padon, úgy figyelte a tó felszínét. Eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha most beugrana, hogy kimentse a nőt. Ettől furcsa, izgató boldogság járta át. Na, most felbukkant, de csak annyi időre, hogy levegőt vegyen, aztán megint eltűnt. A víz alatt úszott széles, erős tempókkal, a tó közepe felé.

– Na, bejössz? – kérdezte a feleség.

A férfi feltápászkodott, és ugyanolyan óvatosan, ahogy a felesége, a vízbe ereszkedett. Ő is megkapaszkodott a stégben. Onnan figyelte a nőt. Az újra felbukkant a tó közepén. Hanyatt feküdt a víz tetején, karjait széttárta, és mozdulatlanul lebegett. Az eget nézte, a felhőket. Most már egyértelműen látszott, hogy mosolyog. Körötte fecskék cikáztak, versenyezve kergették egymást, olykor szánkáztak egyet a vízen. A nő pörögni kezdett. Egyre gyorsabban forgott, és nagy szökőkutat csinált maga köré. Pancsolt, mint egy gyerek. Hallatszott, ahogy nevet. A fecskék körötte keringtek.

– Ez bolond – mondta a feleség.

A férfi mosolyogva figyelte.

– Nem bolond. Csak élvezi a vizet.

– Élvezi… – morogta az asszony. – Élvezne ez bármit. Látszik rajta, hogy egy élveteg nő.

– Élveteg? – nevetett rá a férje. – Miből gondolod, hogy élveteg? És mit jelent ez egyáltalán? És ha valóban az, mi a baj vele?

Az asszony nem felelt, inkább a lépcsőhöz úszott. A korlátban megkapaszkodva hisztérikusan köpködni kezdett. Mintha a szájába került volna az a mocskos, nyákos, keserű víz.