Tévképzeteket, érzékcsalódásokat, bezárkózást hoz a skizofrénia

A skizofrénia rendkívül súlyos mentális betegség, a legtöbben azonban nem tudják, pontosan miben is áll a lényege. Dr. Lakatos László pszichiáterrel jártunk a kérdés végére.

Dr. Lakatos László  pszichiáter szakorvosA közvélekedés a hasadt személyiséget köti a skizofréniához, pedig két eltérő rendellenességről beszélünk.

A félreértés elsősorban az elnevezésből ered, amit egy görög szóból hozott létre egy német pszichiáter. Viszont a skizofrénia nem a személyiség meghasadásával jár, hanem a külvilággal való kapcsolat elvesztésével. Ez úgynevezett pozitív és negatív tünetekkel jár. A pozitív ebben az esetben azt jelenti, hogy az adott tünet egy normál, egészséges idegrendszerben, pszichében nincs meg, a skizofrén betegnél azonban igen. Ilyenek lehetnek bizonyos érzékcsalódások, így például akusztikus hallucinációk: furcsa hanghallások, sugalmazások a leggyakoribbak.

Emellett nagyon tipikusak a különféle tévképzetek is, amelyek kóros gondolatokat jelentenek: amikor valaki olyasmiket kezd el gondolni, ami mások szerint nem a valóság. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy valamilyen jelenségre jellemzően furcsa, sokszor önmagukra vonatkoztatott, negatív tartalmú magyarázatot adnak: „megfigyelnek”, „követnek”, és így tovább. Tehát paranoid módon gondolkodnak: még teljesen ártatlan jelenségeket is úgy értékelnek, mint ami ellenséges szándékkal történik körülöttük, és ellenük irányul, miközben sokszor semmi közük az adott eseményhez.

Paranoid gondolatai azért sok embernek akadnak…

Fontos kiemelni, hogy itt nem kicsit ellenséges gondolkodásról beszélünk, hanem határozott tévképzetekről, téveszmékről. Egy ellenséges, negatív gondolkodású ember azt gondolja, hogy a szomszédja utálja őt, a paranoid pszichotikus személyiség meg azt, hogy a szomszéd különleges technikával lehallgatja, az agyába férkőzött, és úgy próbálja befolyásolni, hogy az ő céljait szolgálja. Vagyis bizarr elemek jelennek meg a gondolkodásában, ami orvosilag is elkülönül az ellenséges, kellemetlenkedő, kicsit paranoid beállítódású emberektől.

És milyenek az említett negatív tünetek?

A skizofrén betegeknél krónikusan jelen vannak bizonyos hiánytünetek. Ezek a betegek nagyon gyakran elkezdenek visszahúzódni a szokványos tevékenységektől, elhanyagolják az emberi kapcsolataikat, nem érdeklődnek mások iránt, sajátos belső világban kezdenek élni, sokszor önmagukat is kezdik elhanyagolni például higiéniailag is. Ezek feltűnő változások, hiszen az addig emberi társaságban látszólag jól működő személy hirtelen minden értelemben elhagyja magát, nem foglalkozik a munkával, a tanulással.

A betegség jellemzően serdülőkorban, fiatal felnőttkorban bontakozik ki, és szintén jellemző, hogy hirtelen erősen megtörik az addig rendben lévő tanulás vagy az épített munkakarrier. Viszont fontos kiemelni, hogy ezek nem állandó tünetek, hanem időnként, bizonyos hatásokra kialakuló kóros jelek. Máskor a skizofrén ember is látszólag teljesen átlagosan funkcionál.

Miként lehet diagnosztizálni ezt a betegséget?

Egyetlen aktuális vizsgálat a betegség jellegéből fakadóan sosem elég. A tüneteknek mindenképpen hosszabb időn át kell fennállniuk, a súlyosságukat pedig egy skála mutatja. Fontos megjegyezni, hogy bizonyos pszichoaktív anyagok – így drogok, gyógyszerek – okozhatnak a skizofréniához hasonló, kóros érzékeléssel, ítéletalkotási zavarokkal járó állapotot, illetve egyes belgyógyászati zavarok is járhatnak efféle tünetekkel. Ezek viszont csak ideig-óráig állnak fent.

Mi okozza a skizofréniát?

Ma annyit lehet tudni a betegség hátteréről, hogy vélhetően genetikai hajlam alapján, de nem egyértelműen a betegség öröklődésével alakul ki. Magát a hajlamot lehet örökölni, amely aztán külső tényezők, káros hatások következtében előhozza a betegséget. Ezek a hatások akár az anyaméhben is érhetik a magzatot, de mint említettem, leggyakrabban tinédzserkorban, netán fiatal felnőttként jönnek elő a konkrét tünetek.

A hatások jellege szerteágazó, a várandós anyát érő fertőző betegség például egy lehetséges ok. De érdekesség, hogy például a cannabishasználók körében sokkal nagyobb arányban jellemzők skizofrén tünetek. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy ha valaki marihuánát szív, az skizofrén lesz tőle, hanem azt, hogy a skizofrén hajlammal született embereknél a cannabis valahogy felerősítheti azokat a tüneteket, amik a betegség kirobbanásához vezetnek.

Milyen kezelésre van szükség ilyenkor?

Többrétegű, úgynevezett antipszichotikus kezelés szükséges a létező szakmai protokoll alapján: gyógyszeres terápia és pszichiátriai kezelés, amihez természetesen megfelelő együttműködésre van szükség a beteg részéről, és a hozzátartozók segítő magatartása is nélkülözhetetlen. Vagyis mindenkinek el kell fogadnia, hogy ez egy pszichés betegség, ami kezelést igényel. A gyógyszerek elsősorban a pozitív tünetek esetében hatásosak, de a modernebb orvosságok már a negatív tüneteket is enyhítik, vagyis ideális esetben a betegek a kezelésnek köszönhetően visszatérhetnek a normális hétköznapi kerékvágásba az emberi kapcsolatok, a munka tekintetében. Ez azért sajnos persze nem mindig történik így, de még leszázalékolás esetén is reális cél lehet például egy csökkentett munkaidős rehabilitáció. De sok esetben egyébként eleve nincs szükség leszázalékolásra sem, megmaradhat a munkaképesség.

És mi történik azzal a beteggel, aki nem részesül megfelelő kezelésben?

A statisztika szerint spontán módon az esetek egyharmada kezelés híján is javulhat annyit, hogy akár hosszú ideig nem történik újabb pszichotikus epizód, netán ijesztő, zűrös eseménysor. Maradványtünetek persze ilyenkor is előfordulhatnak, és a krónikus negatív tünetek eleve kevésbé múlnak el. Vagyis elképzelhető, hogy a beteg egy idő után már nem hallucinál, de akkor is visszahúzódó, furcsán viselkedő, megváltozott személyiség marad.

 

http://maganpszichiater.hu/

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!