Az egészség megőrzésében a táplálkozásnak van a legnagyobb szerepe

Az egészség megőrzésében a táplálkozásnak van a legnagyobb szerepe, mint ahogy a táplálkozással összefüggő betegségek kialakulásában is - hangzott el az első országos táplálkozástudományi konferencián Debrecenben.

Jelenleg Európa-szerte a férfiak 70, a nők 60 százaléka elhízott, és folyamatosan növekszik az úgynevezett civilizációs betegségek - cukorbetegség, szív- és érrendszeri megbetegedések - aránya.

A túlsúlyos, kövér emberek szervezetében nagyobb az esélye a betegségek kialakulásának. Magyarországon az átlagosnál is rosszabb a helyzet, és statisztikák szerint "az első helyeken vagyunk sok tumoros betegség kialakulásában".
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a betegségek legalább 40 százaléka nagyon összefügg a táplálkozással, és további 38-40 százalék is valamilyen módon összefügg vele - jelezte a professzor hozzátéve: "ebből az is következik, ha megfelelő módon, kiegyensúlyozottan, egészségesen táplálkozunk, ezen betegségek kialakulását jelentős mértékben megelőzhetjük".
Bánáti Diána a Debreceni Egyetem (DE) táplálkozástudományi intézetének professzora előadásában kitért arra, hogy az elmúlt évtizedben "a táplálkozástudomány óriási fejlődésen ment keresztül".
Már nem csak a makrotápanyagok - fehérjék, szénhidrátok, zsírok, vitaminok - szerepét vizsgálják a táplálkozásban, hanem számos olyan új információkat is feltártak, mint a mikroorganizmusok, a mikrobioták szerepe a szervezetünkben, hatásai a bélflórában.

A professzor szerint "ma már a táplálkozástudománynak nem az a célja, hogy az élelmiszerek fogyasztásával gyógyítsanak bizonyos betegségeket, hanem az, hogy megpróbálják megelőzni azok kialakulását". Kutatják például, hogy az időskori szellemi leépülést hogyan lehetne lelassítani, megakadályozni bizonyos fajta élelmiszerek fogyasztásával.
A bonyolult táplálkozástudományi kutatásokat az Európai Unió különféle keretprogramokkal ösztönzi. A jelenlegi Horizon 2020 keretprogram például a táplálkozástudományi összefogásra, együttműködésre ösztönzi a kutatókat és az élelmiszergazdaság szereplőit Európa-szerte.
Győri Zoltán, a DE táplálkozástudományi intézetének vezetője a konferencia megnyitóján felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt, az országban elsőként egyetemükön kezdődött meg a táplálkozástudományi képzés, melynek már doktori iskolája is működik Debrecenben.
A táplálkozástudományi szakemberek első országos találkozóján a táplálkozás és az egészség összefüggései mellett áttekintik a szakterület kutatással és oktatással összefüggő kérdéseit, de számos kutatási eredményt is bemutatnak például az élelmiszerjelölési rendszer innovációja, élelmiszerhamisítás kimutatása és az élelmiszerpazarlás terén.

 

Forrás . MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!