Krónikus betegséget jelezhet a lelassult növekedés

2019. 03. 11.
|
Bizonyos betegségeket, például a súlyos pajzsmirigy alulműködést, az agyalapi mirigy daganatát, de akár a cöliákiát is 1,5-2 évvel korábban, jóval a tünetek jelentkezése előtt diagnosztizálni lehetne a gyermekek testmagasságának évenkénti követésével – hívta fel a figyelmet Dr. Luczay Andrea az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi adjunktusa.

Dr. Luczay AndreaA gyermek endokrinológus elmondta: a szükséges szűrővizsgálatok nagy részét a házi gyermekorvosok is kérhetik, a terápia pedig az esetek egy részében endokrinológus által felírt növekedési hormonpótlást jelent.

A gyermekgyógyászatban minden paraméternek életkorra, nemre specifikus normál értékei vannak, így van ez a testmagassággal is. A gyermek testmagasságát, illetve annak időbeli alakulását az úgynevezett növekedési grafikonon (percentilis görbe) követik, és ez alapján állapítják meg, hogy a gyermek növekedési üteme mennyiben tér el az átlagostól – magyarázta Dr. Luczay Andrea. A normál testmagassághoz képest életkoronként és nemenként változó mértékű eltérés megengedett.

Az alacsonynövésre legtöbbször a védőnői, óvodai, iskolai vagy házi gyermekorvosi szűrővizsgálatokon derül fény, de olyan is előfordul, hogy a gyermek nagyobb közösségbe kerülésekor a szülőben merül fel, hogy a gyermek túl alacsony a társaihoz képest. Az egyetemi adjunktus hangsúlyozta, fontos lenne, hogy a szülők is ismerjék a percentilis görbét, az évenkénti követés azonban nem az ő feladatuk. Az alapellátásban a házi gyermekorvosnak, illetve védőnőnek kellene nyomon követnie a görbét egészen a növekedés lezárulásáig. Mindez azért fontos, mert a növekedési ütem lassulásából krónikus állapotokra lehet következtetni, bizonyos betegségeket akár másfél-két évvel a tünetek jelentkezése előtt ki lehetne szűrni.

A kivizsgálás minden esetben az alapellátásban, a házi gyermekorvos rendelőjében kezdődik, aki először a szülőket kérdezi ki, egyebek mellett a terhességről, a szülésről, valamint az életkörülményeikről. Utánajárnak, hogy van-e a gyermeknek ismert krónikus betegsége, és a szülők testmagasságát is ellenőrzik. Ezután következik a gyermek részletes vizsgálata, amikor az alacsonynövés hátterében esetlegesen meghúzódó betegségeket keresik. Ezen vizsgálatok egy része (vérkép, máj- vesefunkció, pajzsmirigyfunkció) szintén történhet a házi gyermekorvos hatáskörében, míg a további vizsgálatok: növekedési hormonhiány igazolása, nemi hormon vizsgálatok, kromoszómavizsgálat már az endokrinológusok hatáskörébe tartozik.

Az alacsony növés kivizsgálásához hozzá tartozik még a csontok érettségét, a csontkort megállapító kéz röntgen, illetve betegség specifikusan további kiegészítő vizsgálatok (hasi ultrahang, agyalapi mirigy MRI stb.) végezhetők el.

A növekedési elmaradás miatt elvégzett vizsgálatok során fény derülhet krónikus betegségekre, ilyenek például a szív-, tüdő-, vese-, idegrendszeri betegségek, ezenkívül az olyan gyomor- és bélrendszeri rendellenességekre melyek felszívódási zavart okoznak, például a cöliákia. Utóbbi néha hamarabb megmutatkozik a növekedés lassulásában, mint hogy hasfájást, puffadást, hasmenést, fogyást okozzon – figyelmeztet a doktornő.

Az alacsonynövés létrejöttéhez a nagyon súlyos pajzsmirigy alulműködés, a kizárólag lányokat érintő genetikai betegség, a Turner-szindróma, továbbá az agyalapi mirigyben termelődő növekedési hormon hiány is hozzájárulhat. A túl alacsony testmagasság érintheti még azokat, a méhen belül elmaradt növekedésű csecsemőket is, akik a várandósság ideéhez képest túl kicsi hosszal vagy súllyal születettek. Ezeknek a csecsemőknek kétéves korukig utol kell érniük magukat, ám az esetek 10 százalékában ez mégsem történik meg, és ilyenkor számukra is kivizsgálás, és szükség esetén növekedési hormon kezelés javasolt.

A terápia módját mindig az alacsonynövés hátterében meghúzódó ok határozza meg. Amennyiben például pajzsmirigy alulműködésre derült fény, akkor azt kell célzottan kezelni, ha a háttérben a növekedési hormon alacsony szintje igazolódott, akkor megfelelő kivizsgálást és indikációt követően növekedési hormonpótlás javasolható.
A növekedési hormonpótlásától a szülők egy része fél, az egyetemi adjunktus azonban hangsúlyozta, mellékhatásoktól nem kell tartani, hiszen ilyenkor – az inzulinkezeléshez vagy a pajzsmirigyhormon pótlásához hasonlóan – csupán a hiányzó mennyiségű növekedési hormont kapja a szervezet. A kezelés akár plusz 10-12 centimétert is jelenthet felnőttkorban, a terápiát azonban mindenképpen fontos még a serdülőkor vége előtt elkezdeni, mert a csontosodás befejeződésével a gyógyszeres kezeléssel már nem lehet eredményt elérni.

A növekedési elmaradás hátterében nem lehet egyetlen okot megnevezni, de az biztos, hogy a szülők dohányzása, alkoholfogyasztása, az édesanya, majd később a gyermek rossz táplálkozása növeli a kockázatot.

 

Forrás : Semmelweis.hu  

Haszon-Nagy Zsófia
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Szeptemberi akció

Béres Csepp Extra® belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 570 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 740 Ft

58 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Novo C Plus® liposzómális C-vitamin lágykapszula

60 db

3 495 Ft

58,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Centrum gumivitamin gyermekeknek eper/málna ízű

30 db

2 045 Ft

68,2 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Bioextra Grapefruit mag kivonat

20 ml

1 435 Ft

71,8 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Artelac® CL szemcsepp

10 ml

1 225 Ft

122,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

3 530 Ft

117,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exoderil® 10 mg/g krém

30 g

2 380 Ft

79,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz® + Vitamin C 1000 mg pezsgőtabletta

10 db

885 Ft

88,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dorithricin® szopogató tabletta

20 db

1 560 Ft

78 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 420 Ft

710 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

1 850 Ft

37 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 375 mg kemény kapszula

50 db

2 070 Ft

41,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

4 070 Ft

1628 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 040 Ft

104 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-TEVA 3 mg/ml szirup

100 ml

1 590 Ft

15,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Forte filmtabletta

20 db

1 890 Ft

94,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 270 Ft

27 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 670 Ft

104,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua Resist vízálló sebtapasz

28 db

640 Ft

22,9 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 880 Ft

18,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dona® 1500 mg por belsőleges oldathoz

20 tasak

3 235 Ft

161,8 Ft/tasak
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dipankrin® Optimum 120 mg gyomornedv-ellenálló filmtabletta

60 db

1 995 Ft

33,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el