Szimpatika – Kell nekünk egy új gyerek?

Álmomban Szakinak született egy tízéves fia... Ez a gondolat újra meg újra felbukkant bennem, hol mint kedves, szívmelengető kép, hol pedig mint pszicho-horror. El is mondtam ezt a csajoknak, a Szakit kivéve, persze, mert mi van, ha az álmok nem hazudnak...

Pisti ki is röhögött, hogy dehogynem hazudnak, hát hogy születhetne valakinek tízévesen a gyereke, de aztán hirtelen elkomorult, mert eszébe jutott, hogy talán először megszületik, és majd tíz év múlva lesz tízéves, csak az álmomban összemosódtak az idősíkok.

Márti sokkal komolyabban állt a kérdéshez, és kifejtette, hogy amilyen őrülten szerelmes a Szaki ebbe a Matyiba, az se kizárt, hogy tényleg bevállal a nagy fia mellé egy új gyereket, hisz még alig múlt negyven.

Spirike meg nem szólt egy szót se, csak merengve bámult maga elé roppant elérzékenyült arckifejezéssel, és ha beleláttunk volna a fejébe, megtudhattuk volna, hogy e pillanatban épp, mint keresztanya áll az oltár előtt, fogja a Szaki új gyerekét, aki dehogy tízéves, hanem egy dundi, piros képű csecsemő, és odatartja a kis kopasz buksiját a szenteltvíz alá. De szerencsére nem láttunk bele a fejébe.

Márti némi töprengés után újra felhozta a témát azzal, hogy még mielőtt a Szaki is befut, tényleg el kéne döntenünk, hogy legyen-e a Szakinak új gyereke, mert azért ez a dolog több szempontból is megfontolandó.

Bátortalanul megjegyeztem, hogy akár megfontolandó, akár nem, talán mégiscsak a Szakinak meg a Matyinak kéne megfontolni, mert hát ha lesz is új gyerekük, az az ő új gyerekük lesz.

Ebben Pisti is egyetértett azzal a kitétellel, hogy mégiscsak a Mártinak van igaza, mert ha a Szaki úgy állít be, hogy gyereket akar a Matyitól, akkor nekünk erre majd válaszolnunk kell valamit, és nem árt előre kitalálnunk, hogy mit. Több válaszlehetőség is van, mondta Pisti, például az, hogy boldogan tapsikolni kezdünk, és összevissza puszilgatjuk a Szakit. Vagy az, hogy komoly arccal így szólunk hozzá: idefigyelj, Szaki, jól gondold meg, nagy döntés ez a te korodban. Vagy az, hogy ugyan már, Szakikám, hát elment a maradék eszed is, hát örülj, hogy két füled van, mégse vagy szatyor, inkább bulizzatok meg utazgassatok a Matyival.

Márti sűrűn bólogatott, majd hozzátette, hogy azt is választhatjuk intelem gyanánt, hogy drága barátnőnk, Szaki, csak akkor vállalj még egy gyereket, ha biztos vagy benne, hogy egyedül is képes vagy felnevelni.

Na, itt egy pillanatra mindannyiunkban megfagyott a vér. Mert ez a mondat olyan vészjóslóan és jegesen hangzott, hogy tisztára elszomorodtunk tőle. Spirike ocsúdott fel elsőként, és jól leteremtette Mártit, hogy minek lát rémeket, a hirtelen szívhalál azért nem minden negyvenes pasira sújt le okvetlenül.

A Pisti meg azt mondta, hogy már miért halálozna el a Matyi csak úgy hirtelen, pláne, hogy most megtalálta a boldogságot, hisz köztudott, hogy a boldogság stresszoldó hatású, és drasztikusan csökkenti a szívkoszorúér megbetegedések valószínűségét, nem beszélve az agyvérzésről, az emésztőszervi megbetegedésekről és a prosztatanyavalyákról.

Márti erre felszisszent, hogy egyikünk se normális, hát ki beszélt itt a Mátyás elhalálozásáról, ő csak arra próbált célozni, hogy mi van, ha a Mátyás ellovagol a naplementébe, még mielőtt az új gyerek betölti a tizennyolcat.

Na, ez sem volt sokkal vidámabb opció, mint a hirtelen szívhalál és társai, de be kellett látnunk, hogy a felvetés jogos. Egy mai nő sosem tudhatja biztosan, hogy csont nélkül megbízhat-e szíve választottjában egy gyereköltőnyi időre, a Szakinak meg pláne számítania kell erre, mert az előző szíve-választottja is sürgősen elnyargalt, amikor a nagy (akkor még egészen kicsi) gyerek megszületett.

Spirike erre felsikkantott, hogy atyaúristen, neki pont látomása volt, és hogy ez milyen már, hogy amikor épp a Szaki esetleges új gyerekéről beszélünk, akkor neki ugyanabban a momentumban megjelenik a fejében egy bazinagy has, aminek a tetején a Szaki feje van.

Megállapítottuk, hogy mind libabőrözni kezdtünk, sőt, Spirikének még a szőre is felállt a karján, de ekkor, mintegy végszóra beállított a Szaki fénylőn, ragyogón, boldogságtól sugározva, majd lehuppant Márti mellé a kanapéra.

Összenéztünk, majd Szakira, és egyre több libabőr buggyant ki a karunkon, mert mitől fénylene ennyire valaki, ha nem attól, hogy áldott állapotban van.

Pisti nem bírta tovább, és a lényegre tapintott: Szakikám, mondd, mikor jött meg utoljára?

Szaki gyanakvással nézett Pistire, mert még soha a büdös életben nem fordult elő, hogy életének e szegmense felől érdeklődjön, de nem idegesítette magát feleslegesen. Inkább egy ültében befalt négy zsíros kenyeret meg fél kiló lilahagymát, majd beöntött egy liter tejet is mellé, és végignyúlt a kanapén. És még mielőtt megszólalhattunk volna, áhítatos hangon közölte velünk, hogy arra gondoltak ők ketten az ő Matyijával, hogy esetleg születhetne egy új, közös gyerekük...

Mi pedig visítva tapsikolni kezdtünk, aztán összevissza puszilgattuk a Szakit.