Föld hívja Földet!

2018. 10. 19.
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Az úgy volt...  Napló 

Tavaly volt hatvan éve, hogy egy szép októberi napon felhangzott az első műhold bip-bipje – ez volt a Szputnyik–1. Nagyon mást nem tudott, mint bip-bipelni, de mivel ez volt az első szerkezet, amit az ember a világűrbe küldött, ez is nagy dolognak számított, mindenki izgatottan figyelte a szovjet csodát.

Aztán jött Gagarin, a holdra szállás, a Szojuz-Apolló randevú, amikor az amerikai és az orosz űrjármű mint két bodobács összekapcsolódott, majd Carl Sagan projektje, a Voyager, amelynek fedélzetén egy aranylemezen mindenféle zenék és hangok utaznak ismeretlen civilizációk felé. Majd jött Farkas Bertalan, az űrrepülők, a Challenger katasztrófája és a MIR, végül pedig az ISS. Azért foglalom össze dióhéjban az elmúlt 61 évet, mert azt hiszem, az egész nemzedékem nevében mondhatom, borzasztóan csalódtunk az űrkutatásban. Ugyanis nem erről volt szó, nem ezt ígérték!

2018-ra már régen menetrend szerinti járatoknak kellene átszelniük a Naprendszert, a Marsra járhatnánk nyaralni az Ibusszal, és távoli világok lakóival értekezhetnénk tudományos és gasztronómiai kérdésekről. Hiszen mi úgy nőttünk fel, hogy 2001-ben tényleg lesz Űrodüsszeia, hogy valósággá válik a „Sztárvársz”, de hogy mást ne mondjak, még az a nyomorult Alfa Holdbázis is 1999-ben játszódott! Hogy a Rajnai András életműről már ne is beszéljek. A lemezárugyár Holdrakétájától a legmenőbb legó-űrszettekig minden azt sugallta, hogy pillanatokon belül megvalósul a nagy áttörés, és benépesítjük az univerzum lakott és lakatlan bolygóit. Méghozzá az összes kiegészítővel: lézerágyúval, antigravitációs csizmával, atommeghajtású autóval, drótnélküli telefonnal (jó, ez az egy bejött), és töménytelen mennyiségű robottal.

Mára viszont kiderült, hogy ugyan már megvan, hogy kik utaznak a Marsra, és a magyar Puli űrprogramnak köszönhetően talán egy Weöres Sándor vers is feljut a Holdra, de az elkövetkező néhány évtizedet, évszázadot ezen a bolygón kell leélnünk. Már ha sikerül. Egyelőre ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy túl sokan vagyunk, és túl sokat fogyasztunk, túl sokat veszünk el a közösből. Persze ez közhely, amire a legtöbb ember, sőt gazdasági és politikai döntéshozó csak legyint, az azonban elég kínos lesz, amikor a gyerekeink generációja számon kéri rajtunk, hogy ha tudtuk, hogy nincs más hely, és maradnunk kell ezen a sártekén, akkor miért vágtuk taccsra az egészet? Miért asszisztáltunk a világvégéhez?

Van egy előadás, ha tetszik, koncertszínház, amely a fent emlegetett Weöres Sándor verseiből ihletet merítve azt próbálja elmagyarázni a legifjabb, de már cselekvőképes generációnak, hogy ha már nekünk nem sikerült, ők próbáljanak meg fenntarthatóan élni. Ami nemcsak arról szól, hogy szelektíven gyűjtsük a szemetet, hanem a szellemi fenntarthatóságról, a más kultúrákkal szembeni nyitottságról, a toleranciáról, mindenfajta élet tiszteletéről.

Az előadás járja az országot, és Novák Péter önreflexív és önironikus hittérítőként csomagolja „rockandrollba” az üzenetét: az Üzenet a Földrőlt – ez ugyanis az előadás címe. Ugyanaz, mint jelen rovatunké, nem véletlenül. Kisebb és nagyobb szín-, művelődési- és kultúrházakban, szabadtéri színpadokon, vagy éppen a Müpában énekli, ordítja vagy éppen suttogja két táncos és egy rockzenekar kíséretével, hogy mi végre is vagyunk itt a Földön:

„Hogy legyen, aki épít, rombol,

ember készült hóból és koromból:

szájában édesség,

fejében fényesség.”

 

Igen, a fényesség. Tulajdonképpen az hiányzik, nem is a sötét Űr.

#KORONAVÍRUS

Regisztrált fertőzött:
52 212
Aktív eset:
35 653
Gyógyult:
15 254
Elhunyt:
1 305
Karanténban:
24 764
Mintavétel:
935 842
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2020.10.22. 08:47

A nyitólapról ajánljuk

Októberi akció

Actival Extra filmtabletta

120 db

5 200 Ft

43,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

C-vitamin Béres 1000 mg filmtabletta

90 db

2 700 Ft

30 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

100 g

3 580 Ft

35,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Valeriana Night Forte lágyzselatin kapszula

30 db

1 910 Ft

63,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

4 440 Ft

148 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Forte belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

5 690 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Magne B6® bevont tabletta

50 db

2 090 Ft

41,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Imodium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 170 Ft

58,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 330 Ft

116,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® Extra filmtabletta

50 db

2 390 Ft

47,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Ocuvite® lutein forte étrendkiegészítő tabletta

30 db

3 050 Ft

101,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tantum Verde® menta 3 mg szopogató tabletta

20 db

1 910 Ft

95,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nurofen® Junior narancsízű 100 mg lágy rágókapszula

12 db

1 630 Ft

135,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

2 770 Ft

55,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Degasin® lágy kapszula

32 db

1 950 Ft

60,9 Ft/db
Gyógyászati segédeszköz*

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 060 Ft

128,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nasivin® Classic 0,5 mg/ml tartósítószermentes oldatos orrspray

10 ml

1 930 Ft

193 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 50 mg/g szirup

200 ml

1 970 Ft

9,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Saballo Complex lágy kapszula

60 db

4 090 Ft

68,2 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Ocutears® szemcsepp

10 ml

2 300 Ft

230 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Calcium-D-Sandoz 600 mg/400 NE pezsgőtabletta

20 db

1 750 Ft

87,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 720 Ft

107,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Quamatel® Mini 10 mg filmtabletta

14 db

1 220 Ft

87,1 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. októberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el