Rákdiagnosztika azonnal, műtét közben
A daganatok műtéti eltávolításához elválaszthatatlanul hozzátartozik a szövettani vizsgálat: a sebész szövetmintákat küld a patológiára, ahol mikroszkópos vizsgálattal elemzik a daganat jellemzőit, valamint azt, hogy mennyire pontosan sikerült eltávolítani a rákos szövetet. A műtét és a szövettani eredmény elkészülte között napok, sőt hetek is eltelhetnek.
A Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjának kutatói és innovációs partnereik most egy olyan diagnosztikai rendszer kifejlesztésére nyertek el több mint 1,2 milliárd forintot, mellyel a részletes szövettani vizsgálat a műtét közben elvégezhető, és az így kapott információk már ott helyben, a műtét alatt segíthetik a sebész döntéseit. A rendszer a legfrissebb kutatási eredményeket egyesíti – szerepet kap benne a kvantummechanika eredményeire épülő nemlineáris lézerpásztázó mikroszkópia, egy új antitestjelöléses eljárás, valamint a mesterséges intelligenciára épülő képfeldolgozás és döntéstámogatás.
Összetett csúcstechnológia a műtőasztal mellett
A rendszer első tagja egy lézerpásztázó mikroszkóp (hisztoszkóp), amelynek segítségével már a műtőben vizsgálhatók és elemezhetők lesznek a daganatos szövetek. Megjeleníthetővé válnak a jelöletlen (natív) szövetek, ami lehetőséget teremt az egészséges és a tumoros sejtek azonnali, akár műtét közbeni megkülönböztetésére.
A rendszer második eleme egy új eljárás, mely lehetővé teszi a daganat típusának (akár genotípusának) optikai azonosítását. A módszer alapja egy speciális „koktél”, ezzel a „koktéllal” festik meg a szöveteket, melyek mikroszkópos képe így felfedi a különféle daganatos sejttípusokat.
Végül, az innovációs partnerek a korábbi fejlesztések sikerére alapozva egy speciális, mikroendoszkóp-alapú sebészeti eszközt (Laser-PhotoKnife) is terveznek, amellyel iteratív eljárás során a daganatos szövet nemcsak detektálható, hanem fotoablációs technika segítségével azonnal, helyben megsemmisíthető (sejtszintű sebészet).
Forrás : MTA
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!