Pajzsmirigyproblémák: a gyógyszerszedés ellenére sincs javulás?
Több tényező is befolyásolja a tünetmentessé válást, többek közt azt sem mindegy, hogy mikor vesszük be a gyógyszert, és mikor eszünk utána – hívja fel a figyelmet Dr. Koppány Viktória, a Budai Magánorvosi Centrum endokrinológusa.
A gyógyszeres terápia sikerességét pajzsmirigy-alulműködés esetén nem csak a gyógyszer mennyisége, hanem az is befolyásolja, hogy a páciens mikor veszi be a javasolt hormonmennyiséget, mit eszik és iszik utána, sőt, az egyéb gyógyszerek is hatással lehetnek a pajzsmirigyre.
A pajzsmirigy működését szabályozó gyógyszereket reggel, éhgyomorra javasolt bevenni, a szakember javaslata szerint az első étkezés előtt legalább fél órával.
„A pajzsmirigygyógyszerek közül a hormon (levothyroxin) a vékonybélből szívódik fel, ezért fontos, hogy éhgyomorra, vízzel vegyük be, hogy semmi ne akadályozza a gyógyszer teljes felszívódását. A kávé fogyasztása azért nem javasolt rögtön utána, mert ez is befolyásolhatja a folyamatot.
Sokan szednek krómot, jódot és kifejezetten pajzsmirigybetegeknek készült tablettákat, de fontos, hogy ezekről pontosan tudjon a kezelőorvos. Bizonyos pajzsmirigybetegségeknél, például túlműködésnél vagy autoimmun eredetű alulműködésnél a jód kerülendő, mert inkább árt, mint használ. Szelén javasolt például Hashimoto betegség esetén, de ezt sem ajánljuk mindenkinek. Mindenképp javaslom a konzultációt, mielőtt valamilyen kiegészítő kezelést kezd a beteg” - teszi hozzá a doktornő.
Szükség lehet a gyógyszermennyiség módosítására
Egyéb gyógyszerek egyidejű alkalmazása is hatással lehet a pajzsmirigyre, sok esetben azért nem javulnak a hormonszintek és a beteg hangulata, állapota, mert egyes készítmények befolyásolják a pajzsmirigyhormonok felszívódását.
Csökkentik a pajzsmirigyhormonok felszívódását a vastabletták, savlekötők és kálcium-karbonátot tartalmazó készítmények, illetve fokozzák a szteroidok, vízhajtók, antidepresszánsok és gyulladáscsökkentők. A szedett gyógyszerekről minden esetben tájékoztatni kell az endokrinológust, és ha új gyógyszert kezdünk szedni, akkor is konzultálni kell a kezelőorvossal.
Többek közt az évszakváltás is hozhat változásokat, a nyár után érdemes elmenni endokrinológushoz, aki beállítja a megfelelő gyógyszermennyiséget. „Az évszakváltozás során, vagy fokozott megterhelés, illetve várandósság esetén a szervezet pajzsmirigy-hormonigénye megnőhet, ilyenkor sűrűbben érdemes a TSH-t ellenőrizni, és szükség esetén a szedett hormonadagot módosítani. A túlműködés (hyperthyreosis) inkább a melegre érzékeny, nyáron romolhat a beteg állapota, de a nyár után is javasolt az ellenőrzés.”
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
- Közösségben tanul az immunrendszer
- Támpontok iskolakezdéshez
- Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány
- Ecet a lakásban: 13+1 tipp, mire használjuk
- A nőkért és a tudományért
- Öt tünet, mely nőgyógyászati daganatot is jelezhet
- Körte – A zamatos immunerősítő
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!