Szimpatika – „Az alkohol megissza az embert” – 1. rész

Mi az alkoholizmus?

A társadalom alapvetően akaratgyenge embereknek tekinti az alkoholistákat. „Ha én tudok az italra nemet mondani, ők miért nem tudnak?” – hangzik a kérdés. Ezzel szemben a modern felfogás betegségként határozza meg az alkoholizmust, mi a diabéteszhez szoktuk hasonlítani: a tudomány mai állása szerint ez egy gyógyíthatatlan betegség. Megfelelő kezeléssel, megfelelő programokkal, önsegítő csoportok bevonásával ugyanakkor az aktív állapot felfüggeszthető, és józan, boldog élet élhető alkohol nélkül is. A függőknél az első korty, az első pohár beindítja a függőséget, vagyis ahhoz kell nekik segítséget nyújtani, hogy ezt az első kortyot ne igyák meg. Erre ma már több módszer is létezik az Anonim Alkoholisták Tizenkét Lépéses felépülési programjától kezdve a Minnesota-modellig.

Mi az a határ, ahonnan valaki alkoholistának minősül?

Sokan a külső tünetekből ítélnek: az alkoholista hazudik, titkolózik, veszekszik, kiabál vagy sír, ez egyéntől vagy személyiségtől függ, a lényeg azonban annyi, hogy kontroll nélkül issza az alkoholt. Mi azt szoktuk mondani: iszik egy korty alkoholt, aztán az alkohol iszik alkoholt, végül pedig az alkohol megissza az embert. Az alkoholista gondolkodása, tudata, lelkiállapota megváltozik, és a végén olyan állapotba kerül, amitől társadalmi szinten az emberek menekülnek, mert undorodnak tőle. A különböző szakkönyvek különböző típusú alkoholizmusokról beszélnek, de ezeknek legfeljebb akkor van jelentősége, ha statisztikát készítünk arról, ki hány liter szeszt iszik egy évben vagy naponta. Viszont elsődlegesen nem ez a lényeg: akkor alkoholista valaki, ha a tevékenységei túlnyomó részét, gondolatait az alkohol köré csoportosítja.

Vagyis aköré szervezi az életét, hogy mikor tud inni.

Így van. Amikor az alkohol mint megoldás, mint tevékenység elsődlegessé válik, és ez határozza meg a mindennapos működést, már alkoholizmusról beszélünk. Amikor egy buliban már az a lényeg, hogy igyak. Amikor egy nyaraláson már direkt én megyek le bevásárolni, hogy ihassak. Amikor a munkában azt számolom, mennyi idő van még hátra négy óráig, amikor ihatok. Amikor erre osztom be a pénzemet, vagy azt nézem, honnan fogok tudni kölcsönkérni, hogy ihassak. Tehát nem feltétlenül a mennyiség a lényeg, és nem is az, hogy tömény szeszt vagy sört, bort iszik-e valaki.

Mi jelenti itt a nagyobb problémát: a fizikai vagy a mentális függőség?

A fizikai elvonás megfelelő kezelés nélkül szívproblémákhoz, keringési összeomláshoz, halálhoz vezethet. Ezt nem nevezném gyakorinak, de számolni kell vele. Ugyanakkor megfelelő kórházi körülmények között három-tíz nap alatt enyhülnek a tünetek. A józanság megszerzésében a következő időszak jelenti a nagy próbatételt, mivel a mentális, a lelki állapot fenntartása sokkal nehezebb. Ez innentől fogva folyamatos, élethosszig tartó odafigyelést, lelki gondozást igényel a kliens részéről. Ráadásul még a lelki támogatás, kondicionálás esetében is sok esetben visszaeséssel tarkított a felépülés folyamata. Gondoljunk bele: az alkoholbeteg a mindennapok érzelmi megéléséhez, megoldásként, segítségként használja az alkoholt, mert az itallal mindent meg tud oldani. Vagyis miután elhagyta, teljesen újra kell gondolnia az életét, az érzelmeit, a mindennapjait. Ismét meg kell élni az érzelmi problémákat, hiszen azok a megoldások, amiket az alkohollal megtanult, innentől fogva nem működnek. Az alkoholbetegek egész életüket hazugságban és emiatt lelkiismeret-furdalásban élik: bizonyos helyzetekben nagyon jól tudják, hogy mit művelnek magukkal és a környezetükkel, de nincs megoldásuk, egyedül maradtak az életben, egyedül élik meg a nehézségeiket az alkohollal közösen. Ez egy ördögi spirál, ami hazudozáshoz, titkolózáshoz vezet, amikor pedig ittak, úgy érzik: semmi bajuk, a környezetük a hibás. Az alkoholisták tipikusan mindig mást hibáztatnak, hogy túléljék a lelkiismereti érzelmeiket: mindig kell a felmentés, hogy miért isznak. Ez egyfajta túlélési stratégia ebben a helyzetben, hiszen tiszta fejjel nem tudják elviselni a terheket, így aztán a pohárhoz nyúlnak, hogy ne érezzenek. Ebbe pedig közben az egész családjuk is belebetegszik.

A gyógyulás feltétele ugyanakkor az, hogy maga a beteg is felismerje, hogy beteg.

Pontosabban: hogy felismerje, és akarjon gyógyulni. Bár mi inkább a felépülés szót szoktuk használni, az alkoholizmusból ugyanis nem lehet meggyógyulni. Itt nincs olyan, hogy leállok, aztán két hét múlva, fél év múlva gyógyultnak tekintem magam – legfeljebb el lehet indulni a felépülés útján. Fontos hangsúlyozni, hogy a szenvedélybeteg ezt általában nem tudja, vagy nagyon ritkán tudja egyedül megvalósítani. Ezért fontos a terápia és az AA önsegítő rendszer, mert ennek révén nap mint nap, akár életük végéig kézben tudják tartani a felépülési folyamatokat. A Minnesota-módszer lényegét az adja, hogy a kezelés folyamatába beépítik az AA tizenkét lépéses programját, és a kezelő-teamben a szakorvos, a pszichológus, a szociális munkás, az addiktológiai konzultáns mellett felépülő, saját élményű munkatársak is dolgoznak. Ennek azért van nagy jelentősége, mert az ő segítségükkel gyorsan nyilvánvalóvá válnak a hazugságok, a mellébeszélések, az elferdítések az élettörténetben. Aki saját élményű segítő, azonnal ráérez, milyen negatív megoldást használ az alkoholista: például azt mondja, azért kell innia, mert a felesége állandóan veszekszik vele. Mint mondtam, az alkoholisták esetében mindig mások hibáztatása a fő megoldás, és ezt egy tapasztalati szakértő nagyon gyorsan átlátja. „Szerinted miért veszekszik veled? Nem a te alkoholista viselkedésedet, hazugságaidat nem tudja tolerálni?” – lehet ilyenkor megkérdezni egyből. De az első és legfontosabb lépés valóban az, hogy a beteg beismerje: tehetetlen az alkohollal szemben, az élete pedig irányíthatatlanná vált.