Hungarian Blues

2018. 08. 24.
Szerző: Kalmár András
Csodagyerekként indult, játszott Einsteinnek, Bartóknak, Kodálynak, zenélt Mick Jaggerrel és a Beatlesszel, de budapesti látogatásaikor szinte sosem mulasztotta el, hogy meghallgassa a Mátyás Pincében Déki Lakatost, vagy a Halászbástyán Borosst.

Amikor a Mátyás Pincébe belépett a beduin, nagyon meglepődtem. Ugyan szikár volt ő is, és magas, mint a filmekből ismert arabok, akik hosszú leplekbe burkolva teveháton szelik át a sivatagot, és szablyával ontják egymás vérét, de egyéb hasonlóságot nem mutatott az Ezeregyéjszakából ismert harcosokkal. Öltönyt és nyakkendőt viselt, ősz haját magas homlokából hátrafésülve hordta, és Mikulás-szerű szemöldöke vidáman ugrándozott apró, csillogó szeme fölött. Nagymamám mondta, hogy ő a beduin – vasárnaponként a családi program része volt, hogy a nagyszüleimmel étteremben ebédeltünk, méghozzá olyanban, ahol cigányzene szólt. A cigányzene nem csak azért volt fontos eleme a vasárnapi ebédeknek, mert nagyapám szeretett néhány fröccs után egy kicsit nótázni – a Téglaporos a kalapom volt a kedvence – hanem azért is, mert engem, akit nyolc-tíz évesen nemigen lehetett egy étkezőasztalnál pár percnél tovább kibírni, a zenészek látványa teljesen lenyűgözött, és nyugton tartott.

Megmámorosodva bámultam a hangszereik csigás végét, a kis fehér zsebkendőt az áll alatt, az aranygyűrűket és fogakat, a filcmellényeket, meg ahogy be-befűződik a vonó végébe egy húszas vagy egy ötvenes, és onnan, a csúcsról integet a többieknek, hogy gyertek ti is...

A legcsodálatosabb figura a zenekarban a cimbalmos volt. Eleve az, hogy ő ült, míg a többiek álltak, fejedelmi rangot kölcsönzött neki. És aztán ott voltak a verők, ezek a gézzel betekert orvosi műszerek, amelyekhez hasonlót azelőtt csak a fül-orr-gégészeten láttam... Meggyőződésem volt, hogy ez az ember, amikor nem zenél, fehér köpenyt ölt, és kerek tükrével a gyerekek fülét vizsgálja, vajon meggyógyította-e őket a muzsika? Mert abban is biztos voltam, hogy ő a dobhártyagyulladásokat nem tűvel szúrja fel, hanem a cimbalomverő végén lévő fehér gézből tép le egy muzsikával átitatott kis darabot, azt dugja a beteg fülbe, ami ott aztán megteszi jótékony hatását.

Ja és a beduin! Amikor belépett, a zenekar – amelyet most már tudom, hogy a legendás prímás, Déki Lakatos Sándor vezetett – hirtelen tempót váltott, és valami klasszikus darabot kezdett el játszani a vendég tiszteletére. Ugyanis róla – rajtam kívül – mindenki tudta az étteremben, hogy a világ talán legnagyobb élő hegedűművésze, Yehudi Menuhin, akit csak én értettem Beduinnak.

Yehudi Menuhin, aki csodagyerekként indult, és játszott Berlinben Einsteinnek, New Yorkban Bartóknak, Pesten Kodálynak, zenélt Mick Jaggerrel és a Beatlesszel, gyakori budapesti látogatásaikor szinte sosem mulasztotta el, hogy meghallgassa a Mátyás Pincében Déki Lakatost, vagy a Halászbástyán Borosst, sőt, számos legenda és anekdota él arról, hogy kivel, mikor, hol muzsikált együtt, kivel cserélt hegedűt a világsztár.

Ferencsik, Menuhin és Kodály – Forrás: www.homegaleria.hu

Mára a műfaj – nevezzük nótának, műdalnak, cigányzenének – kikopott az éttermekből, amelynek számos oka van, de ugyanakkor bármikor feltámasztható, hisz zseniális muzsikusokból nincs hiány, a nótakincs pedig megőrződött. Hogy ezeknek a daloknak van helyük a palettán, mi sem bizonyítja jobban, minthogy Nádasdy Ádám nyelvészprofesszor, költő, műfordító, esszéista, egyetemi tanár nem átallott a Pepita Ofélia Bárban, később pedig az Örkény Színház Stúdiójában fellépni, és lánya, Nádasdy Vilma, valamint zenésztársak közreműködésével olyan örökzöldeket elénekelni, mint hogy Kis kutya, nagy kutya nem ugat hiába. Igaz ugyan, hogy egyetemi tanár lévén a dalokat magyarázó szövegekkel kötötte össze, amelyekből olyan dolgokat tudhattunk meg, hogy például a Krasznahorka büszke vára című búsongót Károlyi Mihályné, szül. Andrássy Katinka édesanyja szerzette, de ez nem vont le a művek élvezeti értékéből, sőt, olyan nézőket is a széksorokba ültetett, akik egyébként cifrákat mondva kapcsoltak el, ha véletlenül a Dankó rádiót fogta be az állomáskereső.

Ha annak idején Menuhin látott fantáziát a műfajban, és annak virtuóz előadóiban, és Nádasdy estjére se lehet jegyet kapni, elképzelhető, hogy ez a zene visszatérhet a közösségi terekbe, éttermekbe, bárokba.

Budapesten több étterem indult azon a pályázaton, amelynek köszönhetően most minőségi zenét játszó cigányzenekarok léphetnek fel a főváros frekventált pontjain. Ha sikeres lesz a kezdeményezés, talán az egész országba visszatérhet ez a muzsika. Ami azért lenne nagyon fontos, mert végre kiszoríthatná szörnyszülött gyermekét, a mulatóst. Meg hát azért is, mert ahogy Bródy János énekelte: „A Hungarian Blues – Csak az, amit a cigány húz!”

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!