A Balaton az ország legbiztonságosabb természetes vize
Rengetegen, nyaranta naponta 250-300 ezren fürdenek a Balatonban. Tavaly augusztus 8-áig 124 kivonulással 326 ember életét mentették meg a vízi rendőrök, idén 147 kivonulással 290 emberen segítettek. Tavaly 15-en fulladtak vízbe augusztus 8-áig, idén öten, köszönhetően egyebek között a tavasszal indult, Mentőöv nevű felvilágosító programnak. A biztonságra a rendőrség 27 és a szerződött partnerek 13 hajója ügyel.
A biztonság másik két pillére a strandi vízi mentés a Magyar Vöröskereszt elsősegélypontjaival kiegészülve, valamint a viharjelzés, amely az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésein alapul - tette hozzá Horváth László.
Mivel a felmérések szerint az emberek fele nem, vagy rosszul ismeri a viharjelzések jelentését, a rendőrkapitány felhívta figyelmet arra, hogy első fokú viharjelzés esetén percenként 45-ször villan fel a sárga fény, ilyenkor a parttól mindenhol csak 500 méterre szabad eltávolodni. A másodfokú jelzés komolyabb viharra figyelmeztet. Ilyenkor a lámpák 90-szer villannak percenként, és tilos a vízbe menni - tette hozzá.
Szólt arról is, hogy az elmúlt hetekben kifejezetten sokszor kellett a parton, vagy a vízben szem elől tévesztett gyerekeket megkeresniük; ez minden esetben sikerült.
Vigyázzon mindenki jobban az idősekre és a gyerekekre, betartva azt a szabályt, miszerint hat éven aluli, illetve úszni nem tudó 12 éven aluli gyerek csak felnőtt közvetlen felügyeletével fürödhet! - mondta Horváth László.
Baj esetén az általános, 112-es segélyhívó számot, illetve a balatoni vízi rendészet közvetlen számát, a 1817-et kell hívni.
Forrás : MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!