Hosszú nyár – anyaszemmel

2018. 07. 21.
Szerző: Szonda Györgyi

Annyit írtam mostanában arról, hogy mennyit változott az életünk a gyerekeink növekedésével, és azt látom, hogy a nyaraink is visszavonhatatlanul átalakultak. Eddig tíz hét folyamatos együttlét, Balaton mellé lecuccolás és óriási gyerekzsivaj (amibe mindig vegyült sírás is) jellemezte ezeket a hónapokat, majd szép lassan ezt felváltotta az a felállás, hogy a kamaszok dolgoznak, a kicsik táboroznak a barátaikkal, a szülők nyáron is végzik a munkájukat, és nap végén töltünk több időt együtt esti fürdőzéssel, grillezéssel, kerti mozizással. Persze az én munkám nem kötött annyira, úgyhogy a nyár nagy részében azért én vagyok a gyerekekkel, biztosítom az „ellátmányt” és a programokat, és szívesen vagyok felvigyázó az unokatesók és barátok nálunk töltött napjaiban.

Tudom mennyire nehéz megoldani a gyerekek nyári elhelyezését, ha mindkét szülő dolgozik, és esetleg a nagyszülők sem állíthatók hadrendbe, mert még aktívak, vagy mert nem tudják vállalni az unokákat hetekre. A táborok szuperek, de valljuk be, kevesen tudnak kifizetni heti 20-25 ezer forintot egy-egy napközis ill. 40-„határ a csillagos ég” összeget az ottalvós táborokra, főleg ha több gyerkőc is van…

Nálunk nagy szerencse, hogy az önkormányzat támogatja a két hetes napközis tábor költségeit, ez óriási segítség a szülőknek. Családon belül pedig egy új rendszer kezd körvonalazódni egymás segítésére és egyben az unokatesók összetartására: közös napközis elfoglaltság egy hétig Budapesten, azután egy hétig nálunk. Így az iskolás egykorú gyerekeink folyamatosan együtt vannak, közösek az élményeik, a szülők pedig egy-egy hétig „szabadok” esténként. Idén Budapesten együtt mennek úszótáborba a gyerekek, majd nálunk a fiúk sporttábort, a lányok kerámiatábort látogatnak napközben, este pedig nem ér véget a buli, mert ugyanolyan élmény az enyémeknek a nagyvárosban, mint az unokatesóknak nálunk a falusi csillagok alatt…

Apa írását a témában itt olvashatják.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!