Árthat-e a sok ultrahang a magzatnak?

2018. 07. 15.
Az előírások szerint Magyarországon három alkalommal, az első, a második és a harmadik trimeszterben kötelező ultrahang-vizsgálaton részt venni a kismamának. Ezeken kívül is bármikor, biztonságban és fájdalommentesen megnézhető a fejlődő baba, nem született még olyan tanulmány, ami egyértelműen kimutatott volna ultrahang okozta károsodást – mondja Dr. Molnár László szülész-nőgyógyász.

Három alkalommal nézi meg szülész-nőgyógyász szakorvos kötelezően a fejlődő magzatot, először a 12-13. héten, majd a terhesség 18-21. hetében, és a 29-32.hét környékén, de ezeken az alkalmakon túl is van lehetőség ellenőrizni, hogy minden rendben van-e a babával.

Az ultrahangos vizsgálat teljesen veszélytelen, fájdalommentes, és akárhányszor megismételhető a terhesség alatt. A vizsgálatoknak köszönhetően pontosan meghatározható a magzat fogantatásának időpontja, időben kiszűrhető a rendellenességek legnagyobb része, és nyomon követhető a kicsi fejlődése.

 „A terhességi ultrahang-vizsgálatok nagy része hasi ultrahanggal történik, gyakorlatilag a 2. és 3. trimeszter alatt csak hasi UH-t végzünk. Az 1. trimeszteri vizsgálatok 98-99%-át is el lehet végezni hasi ultrahanggal. Vannak azonban olyan anatómiai helyzetek, amikor vagy nagyon vastag az édesanya hasfala, esetleg a méhnek olyan a helyzete, hogy a kis magzat közelebb van a hüvelyhez, mint a hasfalhoz (nem előre, hanem hátra hajlik), így szükség lehet hüvelyi ultrahang vizsgálatra is” – mondja Dr. Molnár László, az Endocare Intézetmagzati genetikai ultrahangját végző orvosa.

„A kötelező vizsgálatok mellett létezik egy nulladik, vagy terhesség-megállapító ultrahangnak nevezett vizsgálat is, ami fele-fele arányban vagy egyik, vagy másik módszerrel zajlik, mivel egy 4-6 milliméteres embriót a has felől nem mindig lehet pontosan látni. A későbbiekben egy esetben történik hüvelyi vizsgálat: ha a méhnyak állapotát szeretnénk látni. Ez manapság azért kerül egyre jobban előtérbe, mert előre jelezheti a koraszülést a terhesség 22. hétében. Egy meghatározott értéknél rövidebb méhnyak esetén nagyobb eséllyel kell számítania koraszülésre – ezt a mérést csakis ultrahanggal lehet elvégezni” – részletezi Molnár doktor.
 

Túlzásba lehet-e vinni az UH vizsgálatokat?
 

„Káros hatása nincs a genetikai UH vizsgálatoknak, hiszen az ultrahang nem sugárzás, hanem hanghullámok kibocsátása, így a magzat és az anya is maximális biztonságban van” – hangsúlyozza dr. Molnár László.

A szülész-nőgyógyász azt javasolja, hogy mivel az ultrahang-vizsgálathoz legalább a hasat szabaddá kell tenni, olyan ruhában érdemes menni, amiben ezt könnyen meg lehet oldani. Továbbá azt tanácsolja a kismamáknak, hogy a korai, első UH-ra közepesen telt vagy telt hólyaggal előnyös érkezni, de a későbbiekben ez kissé kellemetlen érzés lehet.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!