Kis odafigyeléssel kivédhetők a fulladásos gyerekbalesetek
A megelőzés fontosságát hangsúlyozva kitért rá, hogy lehetőség szerint már óvodás korban tanítsuk meg a kicsiket úszni, négy éves kor alatt pedig még a kerti kismedencében vagy a fürdőkádban sem szabad magukra hagyni a gyermekeket. Mint ismertette, tinédzserek esetén többnyire a rossz helyzetfelismerés és az alkoholfogyasztás miatt következik be a baj.
Öt éves kor alatt leginkább az apró tárgyak, ételek okoznak fulladást, de a vízbefulladás is gyakori a totyogók körében – mondta Dr. Krivácsy Péter, kiemelve, hogy néhány alapszabály betartásával meg lehet előzni a nagyobb bajt. Az otthoni balesetek kiküszöböléséről szólva a főorvos hangsúlyozta, egy éves kor alatti csecsemők esetén figyeljünk arra, hogy a fürdővíz legfeljebb olyan mélységű legyen, hogy a baba szája és orra még kint legyen belőle. Mint kiemelte, az a legfontosabb, hogy négyéves kor alatt semmiképp se hagyjuk a gyermeket egyedül a fürdőkádban vagy a kerti medencénél, ha pedig strandolni megyünk, a medencében mindig viseljen a gyermek karúszót vagy úszógumit. Amennyiben vízibiciklizni vagy csónakázni indulunk, hat éves korig mindenképpen adjunk mentőmellényt a gyerekre, úszni nem tudó gyerekeknél pedig ez később is nélkülözhetetlen. Arra is figyeljünk, hogy mindenképpen legyen úszni jól tudó felnőtt a közelben, hogy baj esetén minél előbb megkezdődhessen a segítségnyújtás.
A serdülők elsősorban azért vannak veszélyben, mert gyakran nem mérik fel reálisan a különféle helyzeteket, illetve túlbecsülik az úszástudásukat. Dr. Krivácsy Péter szerint fontos, hogy a hozzátartozók felhívják a figyelmüket, hogy csak akkor menjenek csónakázni vagy vízibiciklizni, ha biztos úszók. Ellenkező esetben mindenképpen vegyenek fel mentőmellényt. A főorvos kiemelte, az alkoholfogyasztás szigorúan tilos és kifejezetten veszélyes fürdőzés előtt és közben. Ennél a korosztálynál nehézséget okoz, hogy a szülők, tanárok helyett inkább a barátokra, osztálytársakra hallgatnak a fiatalok, utóbbiak körében pedig népszerűnek számít a vakmerő viselkedés. Arra is nagyon oda kell figyelni, hogy csak és kizárólag fürdőzésre kijelölt helyen strandoljunk.
Amennyiben nem sikerül megelőzni a bajt, és elmerül a fiatal, fontos, hogy a lehető legrövidebb idő alatt juttassuk ki a partra, és eszméletvesztés esetén mielőbb kezdjük el az újraélesztést . A főorvos hozzátette, a különböző tájékoztató kampányoknak köszönhetően egyre többen tudják, hogy mind a gyermekek, mind a felnőttek esetében 30 mellkaskompressziót, majd 2 befújást kell alkalmazni. Hozzátette, a sikeres újraélesztés után is szükség van kórházi megfigyelésre, kezelésre.
Forrás : Semmelweis.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
- Méz - a természetes immunerősítő
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!