Ki viszi át a költészetet?

2018. 05. 02.
|
Címkék: Anyaszemmel 

Tényként kell megállapítanom, hogy a mai tizenéves korosztály (eltekintve néhány kivételtől) alig vesz a kezébe könyveket, versekkel pedig szinte csak kötelezően, a szöveggyűjteményben találkozik. Aztán arra az elképesztő igazságra is rádöbbentem, hogy a trendi lakberendezésben nem szerepel a könyvespolc, mint bútordarab… Persze minden elérhető egy monitoron, és én is online olvasom az újsághíreket, de számomra elképzelhetetlen az otthonunk könyvek nélkül. Lakásunk minden helyiségében találhatóak könyvek, és nagy részüket nem csak nagytakarításkor emelem le a helyéről. Én. Mire én fellapozom, kikeresem, ők már rég mutatják a telefonjukon… Be kell látnom, lexikonokra, szótárakra, atlaszokra és tankönyvekre egyre kevésbé lesz szükség, hiszen remek programokkal, applikációkkal pillanatok alatt elérhető és megérthető a keresett információ.

Verseket és regényeket olvasni azonban igazi könyvből kellene, mert ezek nem csak a szemünknek és az agyunknak szólnak, hanem egyszerre érzékelve a papírlapok felületét, illatát és zizegését, négy érzékünkre hatnak, így találva utat a lélekhez és a szívhez. Mit tegyünk, ha mégsem élnek ezzel a remek időtöltéssel a gyerekek és a fiatalok? Próbáljunk a kezükbe adni olyan könyveket, amelyek megszólítják őket, de ha ez nem jön be, ne keseredjünk el, keressünk más utakat! Megzenésített verseket a rockzenében is találunk, hála néhány elhivatott előadónak, jó pár kötelező dráma pedig fellelhető modern színházi feldolgozásban, vannak nagyon jó filmek és koncertek, keressük meg, és nézzük, hallgassuk, beszélgessünk róla! A lényeg, hogy több érzékükre hasson, legyenek megszólítva, legyenek felállítva a padból, az irodalom nagyon cool most is, csak közelíteni kell ehhez a generációhoz…

 

Nagy László: Tűz

/ részlet /

tűz

te gyönyörű,

jegeken győztes-örömű,

ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra

lélekben szakállasodva,

hűlve latoló józanságban,

ahol áru és árulás van,

öltöztess tündér-pirosba,

röptess az örök tilosba,

jéghegyek fölé piros bálba,

ifjúság királya,

tűz!

 

 

Júliusi akció

Dassergo 5 mg filmtabletta

30 db

1 665 Ft

55,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Urostemol® Femina kemény kapszula

40 db

3 695 Ft

92,4 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

100 g

3 430 Ft

34,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Rapid 400 mg lágy kapszula

20 db

1 990 Ft

99,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neogranormon kenőcs

25 g

1 330 Ft

53,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore Extra 4 milliárd/5 ml belsőleges szuszpenzió

10×5 ml

2 440 Ft

48,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 745 Ft

58,2 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Artelac® CL szemcsepp

10 ml

1 225 Ft

122,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 675 Ft

104,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Imodium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 180 Ft

59 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 040 Ft

104 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 245 Ft

26,5 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Exoderil® 10 mg/g krém

15 g

1 900 Ft

126,7 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicoflex 0,15 mg/20 mg/90 mg kenőcs

50 g

960 Ft

19,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allergodil® oldatos orrspray

10 ml

1 590 Ft

159 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-D-Sandoz® 600 mg/400 NE pezsgőtabletta

20 db

1 710 Ft

85,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua Resist sebtapasz

28 db

655 Ft

23,4 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Fenistil® 1 mg/g gél

50 g

2 175 Ft

43,5 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sperti Preparation H® végbélkenőcs

25 g

2 170 Ft

86,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Gynoxin® 200 mg lágy hövelykapszula

3 db

1 910 Ft

636,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Analgesin® Dolo 220 mg filmtabletta

20 db

1 240 Ft

62 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cocculine szopogató tabletta

30 db

1 425 Ft

47,5 Ft/db
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. júliusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el