A traumás agysérülések növelhetik a demencia kockázatát

2018. 04. 13.
A 2,8 millió, Dániában élő ember egészségi adatainak elemzésére épült vizsgálat eredményei szerint az egy, vagy több traumás agysérülést elszenvedett embereknél 24 százalékkal nagyobb valószínűséggel jelentkezett demencia, mint azoknál, akiknek nem volt agysérülésük - írta a BBC News.

A legmagasabb kockázati csoportba azok tartoztak, akik a húszas éveikben szenvedtek traumás agysérülést: esetükben 63 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki demencia az életük későbbi szakaszában.
A demencia, amelynek leggyakoribb formája az Alzheimer-kór, csaknem 47 millió embert érint világszerte és ez a szám a következő húsz évben várhatóan megkétszereződik. Korábbi tanulmányok már utaltak összefüggésre az - elsődlegesen esések, gépjárműbalesetek és testi sértések okozta - agysérülések, valamint a későbbiekben jelentkező demencia között, ám a bizonyítékok vegyesek voltak.
A mostani tanulmány, amely 36 évre kiterjedően vizsgálta az alanyok egészségi állapotát, kimutatta, hogy a mindössze egyetlen enyhe traumás agysérülést (agyrázkódás) elszenvedett embereknél 17 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki demencia, és a betegség kockázata minden egyes újabb agysérüléssel és a sérülések súlyosságával tovább nőtt.
A kutatók szerint minél fiatalabb korban következett be a sérülés, annál inkább nőtt a demencia későbbi kialakulásának kockázata. Azok körében, akik a harmincas éveikben szenvedtek el egy traumás agysérülést 37 százalékkal volt magasabb az időskori elbutulás kockázata, míg azoknál, akik az ötvenes éveikben estek át ilyesmin, mindössze 2 százalékkal volt magasabb a kockázat.
Jesse Fann, a seattle-i University of Washington School of Medicine professzora szerint azonban összességében nézve kicsi az esély arra, hogy demencia alakul ki egy agysérülést követően. A tanulmány során vizsgált alanyok kevesebb mint 5 százalékánál jelentkezett időskori elbutulás és közülük is nagyjából 5 százalék szenvedett el traumás agysérülést.
A Lancet Psychiatry című folyóiratban publikált tanulmány készítői kórházban kezelt agysérülésekre fókuszáltak, és adatok nem részletezték, hogy mi okozta a sérülést.
Noha a tanulmány nem vizsgálta a sport okozta agysérüléseket, Mahmoud Maina, a Sussex-i Egyetem kutatója rámutatott, hogy az eredmények megerősítik a tényt, amely szerint a fejsérüléseket eredményező sportok veszélyesek és fogékonyabbá tesznek bennünket a demenciára.
Doug Brown, az Alzheimer Társaság munkatársa szerint az agysérülések csupán kis mértékben járulnak hozzá az időskori elbutulás jelentkezéséhez, nem úgy, mint a dohányzás, vagy az ülő életmód, amelyek sokkal könnyebben kiiktatható kockázati tényezőket jelentenek.
A kutatók szerint az egészséges étrend, a mérsékelt alkoholfogyasztás és a dohányzásmentes életmód mind segíthetnek az idősödő agy egészségének a megőrzésében.

Forrás: MTI
 

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!