Szimpatika – Tudatos védekezés, ösztönös elhárítás

Talán mondani sem kell, nagy vihart kavart a német hatóságok bűnmegelőzési ajánlása, nemcsak szakmai körökben hördültek fel, hanem maguk az állampolgárok is nagy elutasítással fogadták, mondván, amúgy meg a rendőrség dolga lenne őket megvédeni. Kétségtelenül szorult helyzetben vannak a nyugati rendvédelmi szervek, mert egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a menekültek tömegével (ez önmagában is veszélyes a közbiztonságra), de főleg azzal a kriminális robbanással, ami 2015-től megfigyelhető. Nem tisztem minősíteni az inkriminált prevenciós javaslatot, ellenkezőleg, komolyan veszem és megvizsgálom az ötlet kivitelezhetőségét.

Sigmund Freud (1856-1939) osztrák neurológus és pszichiáter óta tudjuk, hogy a Homo sapienst két ösztönfajta vezérelte evolúciós fejlődésében, mégpedig a létfenntartás, illetve a fajfenntartás sugallata. Látszólag tehát az ösztön inkább a pszichoanalízis kulcsfogalma, mintsem a kriminológiáé, illetve a bűnmegelőzésé, de mégis érdemes vele foglalkozni, hiszen rémisztőek a bűnügyi statisztikák. A kutakodás tárgya pontosan az lehet, ha megvizsgáljuk fajunk genetikai kódjait és azok összekapcsolódását ösztönvilágunkkal, illetve cselekvési reakcióinkkal.

Három általános tulajdonsággal rendelkezünk, úgymint a harag, az undor és a félelem (nincs közte a szeretet), kvázi mint érzelmi ösztönök, tehát agyunk által irányított funkciókról beszélünk. Elménket átlagosan 85 milliárd idegsejt alkotja, amelynek negyede évmilliók óta kész minták formájában működik. Miközben persze agyunk a testsúlyunk mindössze két százalékát teszi ki, de az oxigén és az energiánk húsz százalékát használja fel, ám egyiket sem tudja tárolni. Azért fontos ez, mert a létfenntartás ösztöne (zsákmányszerzés) és a fajfenntartás ösztöne (nemi erőszak) további két ösztönnel, a verseny és az együttműködés ösztönével együtt érvényesül – vagy kerül ellentmondásba –, amit tudatunk koordinál. Mindebből az következik, hogy viselkedésünkben, magatartásunkban, reakcióinkban egyszerre vannak jelen érzelmi és racionális, illetve ösztönös és tudati tényezők. Érdemes még megemlíteni a genetikailag ugyancsak kódolt halálfélelmünket, illetve az élet- és agressziós ösztönünket is.

Nos, mindezek alapján valóban az a kérdés, hogy kifejleszthető-e (nem csak nőknél) az az ösztön, amellyel megérezhető a kritikus helyzet? Bűnmegelőzési szempontból az a releváns, hogy milyen magatartással, cselekvéssel lehet kivédeni a személy elleni támadásokat, és ehhez a potenciális sértettnek milyen képességekre kell szert tennie?

Tegyük fel, hogy DNS-rendszerünkben még vannak szabad genomok (a félelemösztönért 59 gén felelős), és mintegy a DNS-szintézis hibáit kijavítandó, valamiféle mutáció révén, új genetikai tulajdonság lehetne ez a speciális vészcsengő. Spontán elképzelhetetlen, mert természetes törzsfejlődésünknek ilyen tartalékai nincsenek, mesterségesen persze igen, de az már a Techno sapiens. Különben sincs ilyesmire szükségünk. Szögezzünk le egy tételmondatot; a bűnmegelőzés tanult, készség szinten elsajátított ismeretek alapján történik, és így eredményes, amit persze katalizálhatnak bizonyos genetikai attitűdök (reflex, gyorsaság). A veszélyérzet – nevezhetjük kritikus helyzetnek is – genetikailag kódolt, elvileg az ilyen szituációkat ösztönösen fel kellene ismernünk, nincs tehát mit kifejlesztenünk. Agyunk viszont nem dekódolja. Az ellenkezője is igaz; az agresszió ösztönös, elménk mégsem képes kontrollálni. A paradoxon nyilvánvalóan az, hogy atavisztikus komponenseinket hogyan vagyunk képesek tudatilag navigálni, feljavítani vagy lerontani.

Egyetlen kiút van, amit már a régi rómaiak is láttak; ratio et intellectus, tehát az ész és értelem megfellebbezhetetlensége, az az átfogó szellemi képesség, amely mostanság különösen felértékelődik. Vallom, a Neumann-galaxis totális térhódítása ellenére (vagy éppen azért!), vissza kell találnia fajunknak a damaszkuszi útra. (Fajoknak is van életösztöne, nem csak egyedeinek.) Kétségtelen, nehéz az utcai és személy elleni támadásokra hatásos receptet adni, viszont ezzel kapcsolatos észbeli képességeink serkenthetők, főleg ami a rizikófaktorok elkerülését, és az esetleges támadások elhárításához szükséges reakciók alkalmazását illeti. Magyarul ösztönvilágunkra alapozott, tanulható és fejleszthető készségekről, illetve képességekről van szó. Ne feledjük: a félelem mindig konkrét, a szorongás pedig absztrakt. Így a támadásoktól való ijedséget kell előbb feloldani, majd a helyes reakciók – akár szakemberek bevonásával történő – elsajátításával kompenzálni az áldozat eredendően hátrányos helyzetét. Mi több, a modern bűnmegelőzés fogalmi rendszerébe újonnan beillesztett közbátorság azt is jelenti, hogy az elkövető többé már nem mehet biztosra, mert számolnia kell a kiszemelt erős ellenállásával, ezért már egyáltalán nem biztos a bűncselekmény befejezése. (Az absztrakt félelmet is kezelni kell, ami a klinikai pszichológia asztala.)

Befejezésül megszívlelésre ajánlom a megelőzés alapelvét; tanuljunk meg globálisan gondolkodni és lokálisan cselekedni.