A gépek lázadása – a hiba mindig az én készülékemben van

Január elején csodálatos dolog történt velem: tönkre ment a céges telefonom. Kicsit aggódtam, mert egy normális hétköznap volt, én viszont nem mentem be dolgozni. Semmi különöset nem terveztem, csak megbeszéltük a fiaimmal, hogy együtt töltjük az egész napot, elmegyünk hangszerboltba, barkácsáruházba és minden olyan helyre, ahová a feleségem és a lányaim nem hajlandók bemenni. Szóval férfi utódaimmal bandába verődve nyakunkba vettük a várost, nézelődtünk, dumáltunk, úgy éreztük, miénk a világ!

A céges telefon utolsó leheletét kihasználva reggel átirányítottam a magán számomra a hívásokat, így a cégtől is elérhettek, ha baj van. 11 óra körül gyanússá vált, hogy nem hív senki, ezért ránéztem a privát telefonomra, és láttam, hogy se kép, se hang. Szuper. Bence és Gergő is próbálták újraindítani, sikertelenül, pedig ők korunk igazi telekommunikációs szakértői! Bence telefonjáról jeleztem a kollégáknak, hogy a gyerek számán elérnek, ha nagyon kell. A probléma nem csupán az elérhetőségemmel volt, hiszen manapság egy ennyire okos telefon, ha tönkremegy, akkor gyakorlatilag oda az ember fél élete. A készülék naptárát használom notesz helyett, látom rajta a leveleimet, illetve elengedhetetlen a cég banki ügyleteinek intézéséhez, mindezeken túl benne van életünk összes fontos telefonszáma. A nap folyamán kénytelen voltam ránézni a levelezésemre, ezért ígéretem ellenére egy kávézóban kinyitottam a laptopom, és szegény fiaim megvárták, amíg apa csatlakozik, letölt, elolvas, válaszol. A második ilyen akciómnál ránéztem a srácokra, és elszégyelltem magam, majd gyorsan lecsuktam a gépet. Estig minden ráér! Otthon, miután mindenki lefeküdt aludni, szomorúan konstatáltam, hogy irgalmatlan mennyiségű levelem érkezett aznap (is).

Másnap kaptam a munkahelyemen egy cserekészüléket, amiben a céges partnerek telefonszámai nagyrészt megvoltak, de nem mindenkié. Így jó pár ismerősnek bemutatkoztam, az egyik az anyám volt, a másik a feleségem, aki ezen megsértődött. Mint utóbb kiderült azért, mert otthon megint leállt a kazán, és nem találta a szerelő számát. Mondanom sem kell, a telefonomban volt az is… Ugyanezen a napon – előre eltervezett szándékkal – a laptopom alattomosan felmondta a szolgálatot. Ettől a pillanattól kezdve nem mertem közelíteni az irodai eszközökhöz és a kollégák gépeihez sem, kezdtem úgy érezni, hogy a jelenlétem ténylegesen veszélyezteti a termelést. Arra gyanakodtam, olyan tér van körülöttem, ami a minimális intelligenciával rendelkező elektronikus készülékeket megzavarja. Estére megtartottam a homlokomon a kanalat, és hétvégére elvállaltam egy műsort a faluházban, ahol közkívánatra kézrátétellel fogok gyógyítani. A viccet félretéve, egész jól túléltem a napot. Este a hatéves lányomtól kértem egy jégvarázsos füzetet, és beleírtam, miket tervezek a hétre. Másnap boldogan indultam a jegyzeteimmel dolgozni, mindenkivel mindent át tudtam beszélni, nem nyomkodtam kényszeresen a telefonom, mindenre és mindenkire tudtam figyelni, és (!) aznap este nem dolgoztam otthon!

Lehet, hogy mostantól havonta két napra minden gépet tönkreteszek.

Néha Anya is harcban áll a gépekkel, de persze más a nézőpont...Itt olvashatják.