Kötelező lesz a bárányhimlő elleni oltás

2017. 12. 20.
Magyarországon a bárányhimlő adja a bejelentett fertőző betegségek felét, becslések szerint minden tizedik gyermeknél szövődménnyel jár.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tájékoztatása szerint a bárányhimlő elleni vakcinák beadása a jelenlegi védőoltási naptárba úgy illeszthető be a legjobban, ha az oltási sorozat két részletének beadása 15 és 18 hónapos életkorban, egy másik kötelező oltással egy időben történik. Hozzátették: noha a betegség jellemzően enyhe lefolyású, immunhiányos csecsemőknél életveszélyes lehet. “Cseppfertőzéssel terjed és nagyon ragályos, 15-16 éves korára a lakosság 95 százaléka átesik rajta”.

 

A bárányhimlő elleni oltásnak az oltási rendbe való felvételét már évek óta javasolják a gyermekorvosok. Minden tizedik eset kimondottan súlyosnak számít, amely akár idegrendszeri, akár lágyrész károsodást is okozhat. Az immunrendszert pedig még egy enyhe lefolyású bárányhimlő is legyengíti, így a betegségből kigyógyult kisgyerekek utána még hetekig fogékonyabbak azokra a fertőzésekre, amiket a bölcsődében, óvodában egyébként is könnyen összeszednek.

Az Emmi szerint azokban az országokban, ahol az oltási rendbe felvették a bárányhimlő elleni vakcinát, az éves megbetegedések száma 80-90, a kórházi ápolások száma 80, míg az orvoshoz fordulásoké 60 százalékkal csökkent.

 

Bővebben a betegségről itt olvashat.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!