Őszköszöntő
Elsőként utasítanám a tanuló vezetőket, hogy a nyári pangás után induljanak az utakra forgalmi dugókat okozni. Kiváltképp reggel nyolc körül az iskola és az óvoda zónájában. Városiasodásunk legfontosabb lépése a stresszhelyzet megteremtése idegeskedéssel, dudálással, forgalomlassítással. Mindaddig, míg kedélyesen beszélgető, ráérős autósaink, vagy ne adj’ Isten kerékpárosaink közlekednek reggelente - menthetetlenül falu maradunk.
További reggeli intézkedés, hogy a nyugdíjasok buszozzanak reggelente iskolaidőben. Ezt a kis áldozatot elvárjuk idős polgártársainktól a tömegérzet érdekében. Ahogy beköszönt az első influenzajárvány, mehetnek vissza az SZTK rendelő várójába üldögélni, hogy ott fokozzák a várakozási időt.
Egyenlő esélyek programunknak megfelelően utasítottuk az iskolát, hogy változtassa meg a júniusban ismertetett tankönyv és füzetcsomagok összetételét, így most ismét járhatják a boltokat azok a gondos szülők is, akik már két hónapja megvették a tanévkezdéshez szükséges tanszereket.
Örömhír a nebulók szüleinek, hogy dr. Szomolányi Kornél, a 2120-as számú II. Szent István Általános iskola igazgatója idén Guinness-rekordkísérletet hajt végre: 8 és fél órás tanévnyitó beszéddel készül. Ez nem csak falunk világhírnevét teremti meg, de lehetőséget ad, hogy a tisztelt szülők elárasszák a közösségi oldalakat ünneplő ruhás, hátitáskás kisdiák fotókkal. Időszerű is végre lecserélni az irritáló nyaralós profilképeket, amiken jól látszik a szokásos kudarc, hogy megint nem sikerült felkészülni a bikiniszezonra.
Persze az ősz nem csak az iskolakezdés miatt fontos. Megsokasodnak a tennivalók a földeken és a háztáji gazdaságokban is. Szokássá vált a korábbi években, hogy függetlenül a valós időjárástól, egyszerre osztottunk a mezőgazdasági vállalkozóinknak kármentesítést szárazság és esőzések miatt. Idén fagykártámogatást fizetünk, akkor is, ha kánikulát hoz a szeptember. Jelszavunk: indián nyár helyett eszkimó tél.
Az ősz a karbantartások ideje is a kiskertekben. Ilyenkor vasárnap hajnalban felváltja a megszokott fűnyíró berregést a flex visítása. Kérjük a polgártársakat, használják ki a hétvégéket a kisebb-nagyobb javításra, mert télen már a hólapátokkal kell zajongani reggelente.
Mivel évek óta átálltunk a tablettás bortermelésre, indokoltnak találtuk a szüreti mulatságot a borús októberről előre hozni. Szívet melengető látvány, ahogy népviseletbe öltözik falunk apraja-nagyja, a londoni mosogatóktól az amsterdami babysitterekig. A hagyományőrző esemény fényének emeléséhez kérjük, jelentkezzenek olyan ősi magyar mesterségek képviselői, mint a gyroskészítő, fidget spinner árus vagy az instagram fotófülke-kiállító művész.
Köszönöm a figyelmet, kívánom mindenkinek, hogy sikerüljön átterelni a lehullott leveleket a szomszéd kertjébe a lombfúvóval.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Induljon a nap meditációval!
- Az ajándékozás lélektana
- Eljön minden évben
- Egyre több férfi kér tanácsot szakembertől
- A gyulladásos bélbetegség a fiatalokat is veszélyezteti
- Legyen az ajándék felejthetetlen
- Hátizsákot fel!
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!