Plakátmagány

Mindenesetre a jelenség mifelénk szembetűnő igazán, tán nem is akad még egy ország a kontinensen, hol ekkora jelentőséget tulajdonítanának a felületnek, mindenféle értelemben… Nincs hely, hol el ne férnének méretes konzoljai, bérházfalak és intézmények, háztetők és aluljárók, pihenőhelyek és forgalmas főutcák egyaránt otthont adnak az enyhén szólva változatos tartalmaknak. Személyes kedvencem a három az egyben megoldás, hol egy bravúros, bár analóg technikai megoldással, de több információ is elhelyezhető egyszerre, időzítőjére bízva kihez, mikor, milyen üzenet jut el! Hosszabb piros lámpánál akár ellentmondások sokaságába is keveredhetnénk, de kinek van ideje figyelni az ilyesmire?

Ha tudatunkig olykor el sem jut a mondanivaló, annak alattijában biztosan szöget üt, és már megint vagy százas nagyságrendben, e szüntelen stimuláció. Pedig a szakemberek szerint egy velős óriásplakát kampány a leghatékonyabb közterületi hirdetés, egy jól elhelyezett platformmal rengeteg fogyasztó figyelmét kelthetjük fel, nap mint nap. A hatásfokot optimalizáló szoftverek segítségével maximalizálják, hely és sűrűség szerint állítva össze a régióra vonatkozó paramétereket, stb.

No melyik kifejezés sarkallott arra, hogy fogyasztóvédelmi sorozatomban ezúttal a reklámpiac említett szegmensét helyezzem górcső alá? Persze, hogy a "kimaxolás", már csak a trendiség kedvéért idézve a szlenget, hisz oly divatos ez az egész; csillog, villog, még forog is ugye, gondolnám mindösszesen idő kérdése, mikor lesz jó szagú végre…?

Mert egyelőre nem az, mi több, inkább az ellenkezője!
Külön és összességében egyaránt. Nem tudni, mi történik a fejekben - megrendelőtől a reklámügynökségen át a megvalósító grafikusig -, de mintha mindenki elfelejtené a szakmáját, ahogy óriás méretekben kell gondolkodnia. Egyetlen vezérelvet vélünk felfedezni, azaz menjen át az információ, tekintet nélkül a veszteségekre! Holott jócskán vannak: rosszul kiválasztott színek és betűtípusok formájában, slendriánul körbevágott fotók képében, a montázs, amúgy sokat látott, így kifinomult művészetének minden eredményét figyelmen kívül hagyó katyvaszokként. Amennyiben mégis valamiféle esztétikai minőség kerülne terítékre, szinte biztos, hogy a plakátragasztó tönkreteszi azt, megint csak az általános igénytelenség okán.

Járna, hogyne járna tisztelet a kivételnek, lévén ez a műfaj is kitermeli a maga kreatív és kivitelező zsenijeit, de minek? A közeg ránt magával mindent, s az összhatás nem lesz több, mint gyomorforgató.

Kiváltképp fájdalmas ez, ha társadalmi célú kampányok kapnak teret. Mit teret, egy-egy magányos transzparenst, a lehető legszerencsétlenebb helyeken, hogy a közösség érdekében, érdekeiért kívánjon szólni a permanens médiazajban. Mikor minden jó szándék ellenére egy ügy hiábavalóságának szomorú mementójaként vesszük tudomásul szlogenjeit...

Félreértések elkerülése végett, nemhogy a reklám-, de még a normál pszichológiához sem értek, mégis ezen nagy egész józan paraszti ésszel abnormális. Eredményesség tekintetében például kísértetiesen idézi azon időket, mikor egyetlen akarat, így egyetlen kinyilatkoztatás létezett, egyetlen terméket reklámozva, még ha elsőre ellentmondásosnak is tűnik az analógia. Mégis, történelmi tanulság, hogy kilúgozott agytekervények soha nem szültek izgalmas, teremtő, szép és építő gondolatokat, így aztán már a fogyasztás korszakos szükségszerűségére sem futja majd. Lassan tenni fogunk az egészre jó magasról, üzenem afféle prófécia gyanánt az ebből élőknek, mint a kereskedelem legkisebb egysége, a Családfenntartó.