Szimpatika – Az új családtag - Anyaszemmel

Egy darabig szajkóztam, hogy javában tart a házunk szigetelése, festése, mindenhol szerszámok, ecsetek, vödrök, törmelékek, megjelenő mesteremberek, egy káosz az otthonunk még néhány hétig… Családom minden tagja leígérte még a csillagokat is az égről, hogy majd ők rendet tesznek, építenek kutyaházat, kennelt, veszélytelenítik a terepet, csak ne hagyjuk itt a kiskutyát!
Az autóban megtörtént a keresztelő is, fél óra alatt megegyeztünk a Maia névben, amit a lányaim még j-vel akartak, de mivel a szülők is és a bátyja is mitológiai nevet viseln, így lett egy görög nimfáról elnevezve a kutyus. Hazafelé megvásároltuk az alapfelszerelést, a házikóhoz az alapanyagokat, és ugyan már sötétben, de elkészült Maia háza, megvarrtam a puha kutyapárnát, kapott vacsorát, és szépen el is aludt. Ellentétben velem, aki éjszaka kétszer mentem zseblámpával megnézni, óránként füleltem, hogy sír-e, izgultam, hogy fázik, hogy szomjas…



Született már néhány gyerekem, de még soha nem aggódtam ennyire, mint a kiskutyusért. Most, hogy eltelt két hét, végképp nem értem, mit gondoltam… Azt hiszem, kimondhatjuk: lett egy kutyám. Nyolcból az egyetlen, aki nem volt oda az ötletért. Persze mindenki foglalkozik vele, ha hazaér, a kakit is összeszedik, ha még találnak, de én vagyok itthon vele a legtöbbet. Én olvasom a könyveket, én ápolom a szemét (van egy kiskori szemsérülése, ami, bevallom, sokat nyomott a latban, hogy elhozzuk, úgy éreztem, ezért nem kellett másnak…), én számolom, hogy mennyit ehet (diétáznia kell), én próbálom kutyamama módra fegyelmezni, és persze túlaggódom a dolgokat.

Alig merem néhány percre itthon hagyni, szabadságot vettem ki, és el sem tudom képzelni, mi lesz, ha mégis el kell indulnom egy szüléshez… Kicsit bizonytalan vagyok a következő hónapokat tekintve, bár mindjárt vége a sulinak, lesz ideje a gyerekeknek, mindjárt megkapja az összes oltást, akkor végre mehetünk hosszú sétákra és úszni a tóhoz, mindjárt mehet a kutyasuliba, akkor engedelmes, jó kutya lesz.
Remélem, nem hiú ábránd, hogy lesz még kimenőnk, hogy megmarad a kerti bútor és a virágaim, hogy tudunk nyugodtan sütögetni Maia mellett is, és szívből remélem, tényleg kutyabarát munkahely lesz Apánál a közeljövőben, mert akkor talán megnyugszom, hogy azért nem fordult fel fenekestül az életünk…