Gyermekorvosok szerint ajánlatos védekezni a rotavírus ellen
2017. 05. 23.
A gyermekorvosok szerint ajánlatos minél kisebb korban védekezni a rotavírus ellen, hiszen ezzel nemcsak a kisgyermeket, de a többi családtagot is meg lehet védeni a súlyos lefolyású betegségtől.
Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnök felhívta a figyelmet, hogy a szúrás nélkül, szájon át adható oltás már 6 hetes kortól alkalmazható.
A rotafertőzés gyakorlatilag elkerülhetetlen: világszerte szinte minden kisgyerek átesik rajta különböző súlyossággal, a családtagokat, idős, beteg nagyszülőket is a csecsemő immunizálásával lehet megvédeni, hiszen a rotavírus ellen nincs hatékony gyógyszer.
Póta György kiemelte: súlyos kiszáradással fenyegető fertőzésről van szó, a tünetek a kisgyermekek, csecsemők esetében olyan erősek lehetnek, hogy akár infúziós kezelésre is szükség lehet.
Magyarországon évente hétezren kerülnek kórházba a rotavírus miatt, de ennél jóval magasabb, akár nyolc-tízszeres azok száma, akik megfertőződnek vele. A rotavírus-fertőzéssel kórházba kerülő kisgyermekek több mint 60 százaléka 24 hónapnál fiatalabb, és 3 százalékuk szorul intenzív osztályon ellátásra.
Az oltás már hat hetes kortól elkezdhető, és a kétadagos oltási sorral 12 hetes korra kialakítható a védelem. Fontos azonban, hogy a baba 24 hetes kora előtt kapja meg mindkét adag vakcinát, a háromadagos vakcinával legkésőbb a baba 32 hetes koráig be kell fejezni az oltási sorozatot - hívta fel a figyelmet a gyermekorvos.
Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense, családorvos kiemelte, hogy a rotavírus borzasztóan ragályos, nagyon hamar megfertőzheti a család arra fogékony tagjait. A vírus életképes marad a játékokon, jelen lehet a mosdóban, a konyhában, a fertőzött széklettel szennyezett tárgyakról, kézről pedig közvetlenül is bejuthat a gyermek szervezetébe. A rotavírus elleni oltás 81 ország oltási rendjében szerepel és Magyarországon is egyre több önkormányzat ismeri fel a megelőzés fontosságát.
Forrás: MTI

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Balogh Edina: „Fontos, hogy az ember önmagában is számítson”
- Minden 5. gyereket érintheti az online bántalmazás
- Két front között
- A szaglásterápia segíthet depressziós betegeken
- Hangyák védhetnek meg a kullancsoktól
- A core izmok erősítése csak mítosz?
- Kisebb fájdalom, gyorsabb felépülés - ilyen az egynapos sebészet
- A cukorbetegség egyik gyakori szövődménye, amiről csak kevesen tudnak
- Egyre gyakrabban okoz megbetegedést egy parazita
- Ezektől a növényektől tartsuk távol gyermekünket és házikedvencünket!
- Kortársaiknál egészségesebben élnek a daganaton átesettek
- 4 tünet, amely halláskárosodást jelezhet
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!