Egyre több stroke-beteget mentenek meg trombolízissel
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2016/11/fej2.jpg)
Magyarországon a stroke népbetegségnek számít, körülbelül tízpercenként visznek kórházba valakit agyi vérkeringési zavarral, és óránként egy beteg veszíti életét emiatt – mondja Dr. Bereczki Dániel. A klinikaigazgató szerint ugyanakkor az elmúlt három évtizedben jelentősen javultak a statisztikák és a betegek kilátásai is; különösen szembetűnőek az eredmények az úgynevezett trombolízis terén. Az elmúlt hat évben ugyanis 300-350-ről 2000 fölé emelkedett azon betegek száma, akiknél ezt a megoldást alkalmazva infúzió segítségével oldották fel a vérrögöt az ország 38 stroke centrumában. A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikáján is rendszeresen végzik ezt a beavatkozást. Dr. Bereczki Dániel szerint ilyenkor nagyon fontos tényező az idő, hiszen a trombolízist a stroke kezdetétől számított 3 órán belül lehet csak elvégezni.
Ha nem ismerik fel idejében a tüneteket, és nem indul el a vérrögoldás, többnyire visszafordíthatatlan károsodások jelentkeznek; továbbra is a stroke áll a legtöbb maradandó egészség- és mozgáskárosodás mögött - mondja Dr. Bereczki Dániel hozzátéve, hogy a félrehúzódó száj, a beszédelakadás, a féloldali végtagbénulás mind-mind szélütésre utal, ilyenkor azonnal mentőt kell hívni. A klinikaigazgató szerint a végzetes kimenetelű stroke-ok esetében egyértelmű javulás tapasztalható, hiszen míg 1980-ban 100 ezer lakosból 240 halt meg stroke-ban, addig mára ez a szám körülbelül 100-ra csökkent, ám még ez is háromszor annyi, mint a szomszédos Ausztriában.
Ha mindenki kezeltetné a magas vérnyomását és leszokna a dohányzásról, fele annyian halnának meg szélütésben, mint most – hangsúlyozza Dr. Bereczki Dániel, kiemelve, hogy a kockázatok két csoportra oszthatóak. Egyrészt vannak olyan betegségek – pl. magas vérnyomás, szívbetegség, magas vérzsírszint, cukorbetegség, amelyek növelik a stroke előfordulási esélyét, másrészt sokat számít az életmód is, hiszen a cigaretta mellett a stressz, az elhízás, a kevés mozgás és a nem megfelelő táplálkozás is növeli a rizikót.
Forrás: Semmelweis EgyetemA cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!