Őszintén a mellrákról
A mellrák az emlő rosszindulatú daganata, amely leggyakrabban a középkorú és idős hölgyeket érinti. A mellrák körül nagyon sok tévhit terjeng, amely sok esetben meg sem közelíti a valóságot. „Az emlőrák, a legtöbb rákfajtához hasonlóan kezelhető és gyógyítható, függően attól, hogy mikor fedezik fel. Ahogy több betegségnél is, egészséges életmóddal csökkenteni tudjuk kialakulásának esélyét. A mellrák nagyobb eséllyel jelentkezhet azoknál a személyeknél, akiknek a családjában előfordult már a betegség. Ez azonban nem azt jelenti, hogy csak az lehet érintett, aki örökölhette a hajlamot, gyakorlatilag bárkinél kifejlődhet rákos daganat. Ezért sem lehet elégszer hangsúlyozni a rendszeres önvizsgálat és mammográfiai vizsgálat fontosságát” – mondta Nagy László, az Év magánrendelőjének választott Budai Egészségközpont nőgyógyásza.
A mellrák tünetei és kezelése
A korai szakaszban az emlőrák teljesen tünetmentes, emiatt csak szűrővizsgálattal fedezhető fel. Furcsa módon, a daganat a kezdeti stádiumban egyáltalán nem jár fájdalommal. Ha fájdalmas csomót fedezünk fel a mellünkben vagy a hónaljunkban, kisebb az esély, hogy rosszindulatú az elváltozás. Azonban semmilyen esetben se várjuk, hogy magától eltűnjön! A fájdalommentes csomó pont az a tünet, ami nagyon sok embert megtéveszt. Mindenképpforduljunk orvoshoz, hogy megbizonyosodjunk róla, valóban mellrákról lehet-e szó! Tartsuk észben, ha a mellrákot időben felismerik, a teljes gyógyulás esélye a 95 százalékot is elérheti.
Mielőbb keressük fel orvosunkat, ha
- csomó tapintható a mellben,
- csomót fedezünk fel a hónaljban,
- az emlő alakja megváltozik, torzul,
- a mell bőrén ismeretlen okból nem gyógyuló seb keletkezik,
- az emlőbimbó megváltozik, viszket, kipirosodik, súlyosabb esetben befordul, váladékozik,
- a mell duzzadttá, keménnyé, pirossá válik.
Mit tegyünk, hogy megelőzzük a mellrák kialakulását?
- Figyeljünk testünk változásaira! Húsz éves kor felett végezzünk havonta önvizsgálatot!
- Járjunk rendszeresen mammográfiás szűrővizsgálatra!
- Táplálkozzunk egészségesen, és szabaduljunk meg a súlyfeleslegtől!
- A rendszeres mozgás a közérzetünknek is jót tesz, szervezetünket pedig ellenállóbbá teszi.
- Törekedjünk a stresszmentes életre, találjunk időt önmagunkra, a pihenésre!
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Hátizsákot fel!
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!