Tőzegáfonyával kezelhetjük a felfázást

Mindkét nem és valamennyi korosztály érintett, mégis leginkább a 18 és 40 év közötti nőknél a legmagasabb a felfázás kockázata, általánosságban elmondható, hogy élete során minden nő felfázik legalább egyszer – mondja Dr. Majoros Attila. Az urológus szerint nagyrészt hajlam kérdése, hogy kialakul-e, a hideg mellett szervi eltérések is állhatnak a háttérben: mivel a nők húgycsöve rövidebb, így könnyebben feljutnak a baktériumok a húgyhólyagba, mint a férfiak esetében. A szexuális élet is hajlamosít a panaszok kialakulására, az ekkor észlelhető lokális vérbőség ugyanis elősegítheti a baktériumok feljutását, megtapadását. A cukorbetegség is fokozza a kockázatot, menopausa után pedig a hormonhiány következtében kialakult nyálkahártya sorvadás kedvez a kórokozók megtelepedésének.
Ha nem szűnnek a tünetek, urológushoz kell fordulni, mert akár már néhány nap alatt kialakulhat vesemedence gyulladás. A nem megfelelően kezelt akut húgyhólyaggyulladás krónikus gyulladásba mehet át, mely hosszú idő alatt a hólyag tárolókapacitásának csökkenéséhez, végső soron zsugorhólyag kialakulásához is vezethet. Fontos, hogy megfelelően kezeljék a betegséget, ellenkező esetben rövid időn belül visszatérhetnek a tünetek.
A tünetek megjelenése után érdemes a szokásosnál több, 2,5-3 liter folyadékot fogyasztani, a sűrű vizeletürítéssel ugyanis a baktériumoktól is könnyebben megszabadulunk – mondja az egyetemi adjunktus hangsúlyozva, hogy nem javasolt a cukros üdítők mértéktelen fogyasztása, mert azok lúgossá teszik a vizeletet, mely segíti a baktériumok elszaporodását. A tőzegáfonya ugyanakkor jótékony, mert csökkenti a baktérium nyálkahártyán történő megtapadását.
Az urológus szerint fontos hangsúlyozni, hogy vannak egyéb betegségek, melyek utánozhatják a „felfázás” tüneteit. Különösen fontos figyelnünk a véres vizeletre, mely a húgyhólyag daganat vezető tünete, ezért ilyen észlelése esetén mindenképpen szükséges szakorvosi vizsgálat, még akkor is ha a panaszok már elmúltak.
Nyáron, amikor vékonyabban öltözünk, könnyebb felfázni, ezért a megelőzés fontos része, hogy ne sétáljunk mezítláb, és ha lehűlés várható, mindenképpen vigyünk magunkkal melegebb ruhát is, a strandon pedig a fürdőzés után rögtön cseréljük le a nedves fürdőruhát, és igyekezzünk mielőbb lezuhanyozni – tanácsolja Dr. Majoros Attila.
Forrás: Semmelweis Egyetem
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
- Méz - a természetes immunerősítő
- Üdv a hangok világában!
- Egy betegséget jobb megelőzni, mint elszenvedni
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!