A negatív gondolatok Alzheimer-kórhoz vezethetnek
A tanulmány szerint az öregedéssel kapcsolatos negatív gondolatok - például, hogy az idősek rozogák - leküzdése segíthet visszaszorítani az Alzheimer-kóros esetek számának gyors növekedését - olvasható a Yale Egyetem honlapján.
A Becca Levy vezette vizsgálat az első, amely kulturális alapú lelki-társadalmi kockázati tényezővel hozza összefüggésbe az Alzheimer-kórral kapcsolatos agyi elváltozásokat. Az eredményeket a Psychology and Aging című folyóirat online kiadásában közölték.
Levy szerint az öregedéssel kapcsolatos negatív gondolatok, amelyeket gyakran a társadalom sulykol az egyénbe, olyan stresszt okoznak, amely kóros agyi elváltozásokhoz vezethet. "Habár az eredmények aggasztóak, fontos megjegyezni, hogy az öregedéssel kapcsolatos negatív gondolatok mérsékelhetőek, a pozitívak erősíthetőek, tehát az ellenkező hatás sem kizárt" - húzta alá a szakember.
A kutatók az 1958-ban megkezdett és napjainkban is folytatódó baltimore-i öregedési felmérésre támaszkodva egészséges, demenciamentes alanyokat vizsgáltak kutatásokban. Az MRI-felvételek elemzésével arra jutottak, hogy azoknál a résztvevőknél, akik negatívabban viszonyultak az öregedéshez, nagyobb mértékben csökkent az emléknyomok elraktározásáért felelős agyi terület, a hippocampus térfogata. A csökkent hippocampus-térfogat az Alzheimer-kór előjele.
A kutatók azt is megállapították, hogy jóval magasabb volt az Alzheimer-kór további előjeleinek számító bétaamiloid-lerakódások és az úgynevezett neurofibrilláris kötegek száma a baltimore-i felmérés olyan, már elhunyt alanyainak agyában, akik negatívabban viszonyultak az öregedéshez.
Az Egyesült Államokban több mint öt millióan élnek Alzheimer-kórral. A betegség az időskori elbutulás leggyakoribb formája, amely a gondolkodási és megismerési funkciók beszűkülésével, magatartásváltozással, valamint gyors leépüléssel jár.
Forrás: Egészségtükör.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!