Ezt tesztelte tömegesen egy projekten, amely során több mint 150 professzorral dolgozott együtt. Készített egy olyan anyagot, amelyet a kollégái figyelmébe ajánlott, és mindenkinek eljuttatta azt egy példányban, viszont nem mindenkinek ugyanúgy. A kollégák harmada csak a tanulmányt kapta meg, amelynek borítóján egy betűjelzés szerepelt, mások egy kézzel írt üzenetet láthattak a borítón, a professzorok másik harmada pedig a tanulmányt úgy kapta meg, hogy egy öntapadós cédula volt rajta, amelyen a kézzel írt kérés volt olvasható.



Az eredmény elég látványos volt: a betűjelzéssel küldött tanulmányok 36 százalékára érkezett meg a kért reakció és segítség, a kézírásos borító esetében ez az arány 48 százalék volt, míg az öntapadós post-it cédula esetében viszont 76 százalék. Egy másik esetben a cetlikre gépírást tett, mások pedig kézírásos cédulákkal kaptak további anyagot. A gépírásos tanulmányok 43 százalákára érkezett válasz, a kézírásos esetben ez az arány 69 százalék volt.

A professzor publikációja szerint tehát már a kézírásos üzenet is hatásosabb, de ha ez öntapadós cédulával társul, akkor a legjobb. Garner a visszajelzéseket is alapul véve arra a következtetésre jutott, hogy a munkahelyen ezek a cédulák sokkal személyesebbnek számítanak, mint például az e-mailben vagy nyomtatványban érkező kérések.

Forrás: HVG