Szigorú szabályozások az energiaitalokra?
2015. 05. 02.
Az energiaital nem szomjoltó üdítő, nem sportital, az egészségre számos káros hatása van - hangsúlyozta Martos Éva, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgató-helyettese.
Korábban Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában írt arról, hogy az energiaitalok fogyasztásának korlátozására vonatkozó szabályozás kidolgozását tervezi a kormány.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2015/05/energiaital.jpg)
Azt is közölte, hogy a kormány célja a bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordozó élelmiszerek, így például az energiaitalok fogyasztásának visszaszorítása a leginkább érintett iskolás gyermekek, serdülők és fiatal felnőttek körében. A nevelési-oktatási intézményekben, valamint az intézményen kívül a gyerekek, tanulók részére szervezett rendezvényeken energiaital már most sem árusítható, illetve fogyasztható - tette hozzá.
Martos Éva az M1 csütörtök esti műsorában elmondta: sok gyermek úgy tekint az energiaitalra, mint egy üdítőre, sok szülő pedig sportolás előtt adja gyermekének, pedig az energiaitalok - többek között túlzottan magas koffeintartalmuk miatt - akár életveszélyes tüneteket is okozhatnak. Példaként említette, hogy ezek az italok a központi idegrendszerre hatva túlzott ingerlékenységet, álmatlanságot okozhatnak, de energiaital miatti rosszullétnél többször tapasztaltak erős szívdobogást, szívritmuszavart.
A főigazgató-helyettes felidézte, hogy korábban több felmérést is készítettek az energiaital-fogyasztásról. Ezekből kiderült, hogy a gyermekek 80 százaléka fogyasztott már energiaitalt, 40 százalékuk "nagyfogyasztó" - sorolta a szakember, kiemelve: a gyermekek 30 százaléka reggelire fogyaszt energiaitalt.
Martos Éva kérdésre válaszolva elmondta, hogy az energiaitalokat nem kell engedélyeztetni. Arra viszont van szabály, hogy iskolai, gyermekrendezvényeken nem lehet árusítani, illetve reklámozni energiaitalt - tette hozzá.
Forrás: MTI

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!