A vashiány 8 legismertebb tünete

Szerző: Szimpatika
A vashiány sok embert érintő probléma, ennek ellenére gyakran nem derül rá fény, mivel igen változatos tüneteket produkálhat. Mégis, mely panaszok jellemzik leginkább az állapotot?
Folyton kimerült

Annak, hogy valaki fáradt és kimerült, rengeteg oka lehet, például stressz, túlhajszolt életmód, kevés alvás, satöbbi. Azonban, ha ez az állapot tartósnak bizonyul, úgy meglehet, hogy vashiány húzódik a hátterében. Ugyanis sokszor a fáradtság a legjellemzőbb tünete, ennek ellenére a legtöbben csak legyintenek rá, hogy ez az élet szerves része. Pedig vashiány esetén kevesebb oxigén tud eljutni a szövetekhez, így bizonyos szerveink működésében zavar léphet fel, ami fáradtsággal járhat. Amennyiben a „normál” kimerültséghez ingerlékenység, csökkent koncentrációképesség és fizikai gyengeség is társul, úgy még nagyobb a valószínűsége annak, hogy a vas raktárai kiürültek - mondja Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa.



Erős menstruáció


A nőknél a vashiány elsődleges oka a túl erős menstruációs vérzés, mivel ekkor a kelleténél több vért –így vasat- veszítenek. Éppen ezért, ha önnél is fennáll ez a probléma, úgy érdemes megnézetnie a vas anyagcserére vonatkozó laboratóriumi paramétereit, továbbá célszerű vérzékenység irányába is vizsgálódni, hiszen sok esetben ez okozza a kellemetlen panaszt.

Sápadt

A bőr egészséges, rózsás színét az arcbőr kis artériájának vérteltsége és a vérben lévő hemoglobin adja (melynek felépítéséhez elengedhetetlen a vas), így annak csökkent mennyisége sápadtságot okoz. Viszont azt nem árt tudni, hogy nem csupán az arc fakó színe hívja fel az állapotra a figyelmet, hanem ugyanolyan jelzésértékű, ha az ajkak, az íny, illetve az alsó szemhéj belseje is halványabb a kelleténél!

Könnyen kifullad

Természetesen mozgás során, ha az ember hamar kifullad, az a csökkent állóképesség eredménye is lehet, azonban ha túlságosan is korán kezdi kapkodni a levegőt, akkor az vashiány okozta vérszegénységet is jelezhet. Ekkor ugyanis kevesebb az oxigén szállítódik a tüdőből, így úgy érezheti, kevés levegőt tud belélegezni.

Heves szívdobogás

A szapora szívverés igen ijesztő tünet, ám nem feltétlenül jelent komoly szívbetegséget, hiszen sokszor vashiányos vérszegénység áll a panasz hátterében. Amennyiben valamilyen szívbetegséggel küzd, úgy célszerű gyakrabban ellenőriztetni a vérképét és a vasra vonatkozó értékeket, ugyanis hiánya könnyen az állapota romlásához vezethet.

Nyugtalan láb szindróma

A John Hopkins Medicine szerint a nyugtalan láb szindróma hátterében 15 százalékban vashiány húzódik, ráadásul minél alacsonyabb a vas szintje, a panasz annál erősebb. Tünete, hogy a lábban, nyugalmi helyzetben egy megmagyarázhatatlan, furcsa érzés keletkezik, amit az illető a végtag mozgatásával próbál megszűntetni. A vashiány csökkenésével általában a panaszok is javulnak.

Gyakori fejfájás

Szinte nincs is olyan ember, akinek bizonyos időközönként ne fájdulna meg többé-kevésbé a feje. Ennek oka igen szerteágazó lehet, a stressztől kezdve, a vérnyomás problémán és az alváshiányon át a daganatokig. Természetesen legtöbbször a probléma ártalmatlan dolog, ám előfordulhat, hogy vashiány váltja ki a tünetet, ugyanis az agyba ilyenkor ne jut elegendő oxigén.

Furcsa dolgokat kíván

Az egyik legfurcsább tünete a vashiánynak az, hogy az illető igen szokatlan dolgokat kíván: például agyagot, sarat, krétát, jeget. Hogy ez pontosan miért alakul ki, egyelőre nem tudni, ám a legtöbb elmélet szerint ilyenkor a hiányzó ásványi anyagokat próbálják pótolni a betegek.

Vérvétellel könnyen megállapítható a vashiány

A diagnózis vérvétellel, laboratóriumi vizsgálattal biztosra felállítható, és gyógyszeres kezeléssel, valamint szakember által javasolt életmódváltással sikeresen kezelhető. Azonban létfontosságú a mögöttes okok felkutatása, hiszen ha az alapbetegséget kezeljük, akkor a vashiány is megszűnik. Fontos! A vérvétel eredményét mindig szakorvos elemezze ki, hiszen akkor is fennállhat vashiány, ha a vérképben nincsenek jelentős eltérések.

Forrás: Webbeteg

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!