Itt a megoldás migrén ellen?

2015. 02. 14.
Szerző: Szimpatika
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A migrén kialakulásához vezető genetikai tényezőket, valamint a migrén és a stressz összefüggéseit vizsgálja a Nemzeti Agykutatási Programban alakított új kutatócsoport a Semmelweis Egyetemen. Vajon mennyire hatásosak a stresszoldó módszerek a kínzó fejfájás ellen?
A szakemberek elsősorban arra fókuszálnak, hogy mely faktorok váltják ki a migrénes roham visszatérését. Feltevésük szerint genetikai tényezők befolyásolják, hogyan reagál valaki olyan külső környezeti hatásokra, amelyek migrénhez vezetnek – olvasható a Semmelweis Egyetem honlapján elérhető közleményben.


„Feltételezéseink szerint az agykéregnek, különösen a homloklebenyi résznek, vannak olyan szabályozó területei, melyek migréneseknél kevésbé hatékonyan működnek, így a szorongás, illetve a fokozott stresszválasz, valamint a fájdalom kialakulásáért felelős agyi területek nincsenek megfelelő kontroll alatt” – idézik a kutatócsoportot vezető Juhász Gabriellát, a GYTK Gyógyszerhatástani Intézetének docensét.

A szakember szerint a stresszt szélesebb értelemben vizsgálják, így például a munkahelyi és a hétköznapi stresszhelyzetek mellett a fájdalom visszatérésétől való félelem is kulcsfontosságú lehet.

A vizsgálatokba a tervek szerint száz önként vállalkozót vonnak be: ötven migrénest és kontrollcsoportként ötven egészséges személyt. Az önkéntes résztvevők előzetes vizsgálatai már megkezdődtek: egy beszélgetés, majd egy részletes kivizsgálás alapján döntik el, hogy a jelentkező alkalmas-e a kutatásra.

Ennek részeként a szakemberek egyebek közt funkcionális MR segítségével képeket készítenek az agyról, miközben különböző behatások érik az alanyt, például félelmet kifejező arcot mutatnak neki, vagy fájdalommal fenyegető helyzetet szimulálnak. A vizsgálatok során látható lesz, hogy az egyes külső behatásokra mely agyi terület aktivitása milyen mértékben változott, illetve különbözött-e ez a migrénesek és a kontrollcsoport esetén.

A kutatási program másik része arra keresi a választ, hogy a stresszoldó módszerek, úgy mint az autogén tréning megtanulása, hogyan hat az agy működésére. A stresszoldó relaxációs módszert elsajátító és alkalmazó migrénes betegek arról számolnak be ugyanis, hogy ritkábban fáj a fejük és kevesebb fájdalomcsillapítóra van szükségük.

A stressz és a migrén összefüggéséről rendszerint a betegek is beszámolnak saját tapasztalataik alapján - olvasható az egyetem honlapján. Érdekesség, hogy legtöbbször nem a stresszhelyzetben jön a roham, hanem a stresszhatás lecsengése után. Gyakori, hogy a hétköznapi stressz okozta migrén a hét végén alakul ki.

Juhász Gabriella elmondta, hogy korábbi itthoni kutatások alapján nagyjából 1-1,2 millió migrénes él Magyarországon és a betegség elsősorban az aktív korban lévő lakosságot érinti, nőknél 2-3-szor gyakoribb az előfordulása.

A szakember abban bízik, hogy a támogatás három éve alatt munkájuk nemcsak a hazai kutatást viheti előre, hanem nemzetközi szinten is jelentős, új eredményeket hozhat. Céljuk egyebek mellett, hogy felismeréseik lehetőséget nyújtsanak a migrénes rohamok megelőzésére, és olyan biokémiai mechanizmusokat tárjanak fel, amelyek támpontot nyújthatnak későbbi gyógyszerfejlesztésekhez.

Forrás: MTI

A nyitólapról ajánljuk

Júliusi akció

Béres Magnézium 250 mg + B6 filmtabletta

90 db

2 680 Ft

29,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Imodium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 170 Ft

58,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Flebaven® 1000 mg tabletta

60 db

4 790 Ft

79,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sperti Preparation H® végbélkenőcs

25 g

2 340 Ft

93,6 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

NiQuitin® Minitab 4 mg préselt szopogató tabletta

20 db

1 810 Ft

90,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Otrivin Rapid Menthol 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

1 960 Ft

196 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 245 Ft

26,5 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

AkusTone fülspray

15 ml

2 145 Ft

143 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Millandjoy tabletta

100 db

2 850 Ft

28,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Voltaren Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 260 Ft

113 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Tyúkszemtapasz

6 db

585 Ft

97,5 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Calcium-Sandoz® pezsgőtabletta

20 db

1 520 Ft

76 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Gynoxin® 200 mg lágy hüvelykapszula

3 db

2 140 Ft

713,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dassergo 5 mg filmtabletta

30 db

1 700 Ft

56,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nurofen® 200 mg gyógyszeres tapasz

2 db

2 190 Ft

1095 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

2 240 Ft

44,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Valeriana Relax lágyzselatin kapszula

60 db

2 820 Ft

47 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Datif PC® Neo bukkális tabletta

40 db

1 610 Ft

40,3 Ft/db
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. júliusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el