Különleges és mozgékony
2010. 09. 18.
Enélkül nem tudnánk beszélni, ízeket érezni, enni, sőt még egy jót csókolózni sem. Na melyik szervünk lehet ez?
A nyelv nagyon mozgékony, elsősorban izomszövetből és kisebb részben mirigyekből felépülő szerv. Felületét szemölcsök borítják és itt helyezkednek el az ízlelőbimbók is. Számos funkciója közül a legfontosabbak: táplálkozás, beszéd , ízérzés, de a nyelvgyökön található nyelvmandula például az immunvédekezésben vesz részt.
Könnyen vizsgálható, és sok hasznos információval szolgál a szervezet állapotáról, általános megbetegedések és szájbetegségek is rendelkezhetnek nyelven látható tünetekkel. Ezért gyakran az egészség tükre jelzővel is illetik.
A nyelv betegségei közül ritkák a különböző méretbeli, vagy alakbeli eltérések, amelyek tulajdonképpen fejlődési rendellenességek. Gyakoribbak az olyan eltérések, amelyek nemcsak a nyelvet, hanem a száj nyálkahártyájának egyéb területeit is érinthetik.
A nyelv gyulladásai rendszerint valamilyen általános, egész szervezetet érintő belgyógyászati megbetegedés részjelenségei. Ezek a következők lehetnek: vérszegénység, cukorbetegség, vitaminhiány, autoimmun betegség, gombás betegség és még sok egyéb kór, melyek a legkisebb gyanú esetén is részletes kivizsgálást tesznek szükségessé.
Említést kell tennünk a "nyelvégésről" (égő érzés a nyelven és a szájnyálkahártyán), amely néha nagyon nehezen kezelhető betegség. Bizonyos vitaminok hiánya (A, B), hormonális változások, vashiány lehetnek a háttérben, de gyakran észlelhető a reflux-betegség kísérő tüneteként is.
A kellemetlen lehelet kialakulása szempontjából számunkra a legfontosabbak azok az elváltozások amelyek anaerob körülményeket teremtve a kéntermelő baktériumok elszaporodását segítik elő. A nyelven mély, nehezen tisztítható repedések, barázdák találhatóak pl. a térképnyelv esetén, amely egy örökletes, egyébként teljesen ártalmatlan elváltozás.
A nyelvlepedék, egy másik olyan elváltozás, amelyik nagyban hozzájárulhat a kellemetlen lehelet kialakulásához. Előfordulása gyakori, hátterében lehetnek általános okok: ezek leggyakrabban az emésztőszervi betegségek, tüdőbetegségek, de előfordulhat, hogy a nyelv öntisztulása akadályozott, elégtelen rágás, vagy hiányos szájhigiéne miatt. Dohányzás, szájszárazságot kiváltó gyógyszerek szedése, esetleg lázas betegség is járhat fokozott nyelvlepedék-képződéssel.
Mikroszkóposan vizsgálva, a lepedéket valójában elhalt hámsejtek és baktériumok sokasága alkotja. Ha az általában fehér színű lepedék sárgásan elszíneződik, ez a kéntermelő baktériumok tevékenységének tudható be. Természetesen bizonyos ételek, kávé, dohányzás is elszínezheti a lepedéket. A nyelv papillái között, ha a nyelvet lepedék fedi, ideálisak a körülmények az anaerob baktériumok elszaporodásához.
Hogy lehet eltünteni a lepedéket? Az antibakteriális szájvízek sokat segíthetnek, vagy az indiai boltokban kapható fémből készült nyelvkaparó. Ez a kis meghajlított fémdarab mechanikus úton távolítja el a nyelvre rakódott lepedéket. Jó megoldást jelenthet az olajjal való öblítés, bár ezt csak a legelszántabbak próbálják ki. A szájba véve jó sokáig kell öblögetni, majd kiköpni. Aztán persze nem maradhat el a fogmosás.
Könnyen vizsgálható, és sok hasznos információval szolgál a szervezet állapotáról, általános megbetegedések és szájbetegségek is rendelkezhetnek nyelven látható tünetekkel. Ezért gyakran az egészség tükre jelzővel is illetik.
A nyelv betegségei közül ritkák a különböző méretbeli, vagy alakbeli eltérések, amelyek tulajdonképpen fejlődési rendellenességek. Gyakoribbak az olyan eltérések, amelyek nemcsak a nyelvet, hanem a száj nyálkahártyájának egyéb területeit is érinthetik.
A nyelv gyulladásai rendszerint valamilyen általános, egész szervezetet érintő belgyógyászati megbetegedés részjelenségei. Ezek a következők lehetnek: vérszegénység, cukorbetegség, vitaminhiány, autoimmun betegség, gombás betegség és még sok egyéb kór, melyek a legkisebb gyanú esetén is részletes kivizsgálást tesznek szükségessé.
Említést kell tennünk a "nyelvégésről" (égő érzés a nyelven és a szájnyálkahártyán), amely néha nagyon nehezen kezelhető betegség. Bizonyos vitaminok hiánya (A, B), hormonális változások, vashiány lehetnek a háttérben, de gyakran észlelhető a reflux-betegség kísérő tüneteként is.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2010/09/87817506.jpg)
Ilyen belülről
A nyelvlepedék, egy másik olyan elváltozás, amelyik nagyban hozzájárulhat a kellemetlen lehelet kialakulásához. Előfordulása gyakori, hátterében lehetnek általános okok: ezek leggyakrabban az emésztőszervi betegségek, tüdőbetegségek, de előfordulhat, hogy a nyelv öntisztulása akadályozott, elégtelen rágás, vagy hiányos szájhigiéne miatt. Dohányzás, szájszárazságot kiváltó gyógyszerek szedése, esetleg lázas betegség is járhat fokozott nyelvlepedék-képződéssel.
Mikroszkóposan vizsgálva, a lepedéket valójában elhalt hámsejtek és baktériumok sokasága alkotja. Ha az általában fehér színű lepedék sárgásan elszíneződik, ez a kéntermelő baktériumok tevékenységének tudható be. Természetesen bizonyos ételek, kávé, dohányzás is elszínezheti a lepedéket. A nyelv papillái között, ha a nyelvet lepedék fedi, ideálisak a körülmények az anaerob baktériumok elszaporodásához.
Hogy lehet eltünteni a lepedéket? Az antibakteriális szájvízek sokat segíthetnek, vagy az indiai boltokban kapható fémből készült nyelvkaparó. Ez a kis meghajlított fémdarab mechanikus úton távolítja el a nyelvre rakódott lepedéket. Jó megoldást jelenthet az olajjal való öblítés, bár ezt csak a legelszántabbak próbálják ki. A szájba véve jó sokáig kell öblögetni, majd kiköpni. Aztán persze nem maradhat el a fogmosás.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!