Várom a pillanatot, amikor a karácsonyfa piros-arany fényben úszik, a sütőben már sül a pulyka, hófehér abrosz az asztalon, az egész lakás ünnepi díszben pompázik, még érezni a délelőtt sült sütemény illatát, és míg a gyerekeink az utcán lesik az angyalokat, van egy-két meghitt perc kettesben Apával, amikor meggyújtjuk a gyertyákat és örülünk.
Örülünk, hogy megint itt van a karácsony, hogy ismét ráérősen együtt lehetünk, örülünk, hogy van egy csomó gyerekünk, akiknek érdemes ilyen estét varázsolni, és akik annyira várják az angyalokat, mint mi gyerekkorunkban. Örülünk, hogy ilyen szép adventi időszak van mögöttünk, templomi koncertekkel, süteménysütéssel, közös ajándékcsomagok összeállításával a szegényebb családok gyermekeinek, karácsonyi énekekkel, mesékkel, persze megfűszerezve az év végi hajtással Apának, és a tökéletes karácsony kivitelezésével Anyának...
Mindenki írt idén is levelet és nekem “csak” annyi a dolgom, hogy az angyalok teljesítsék is legalább a kívánságok egy részét. Nem lesz könnyű dolguk, mert Bence fiunk azt mondta egyik este, “Anya én a legjobban egy saját szobát szeretnék a Jézuskától! Mást nem is kérek, ha ezt elintézi!”
A kívánság már borítékban, a többi az Égieken múlik, hiszen Dávid és Réka is megmondhatja, hogy az angyaloknál nincs lehetetlen, ők nem pénzért veszik az ajándékokat, ők még a titkos vágyakat is teljesíteni tudják, ha szépen kérik őket... Ezért anya idei levele ilyesmi: “Kedves Jézuska, ebben az évben kérlek szórj egy kicsivel több angyalport a fa alá, hogy akkor is ragyogjon Bence szeme, ha továbbra is osztoznia kell a testvéreivel a gyerekszobán...”