Vitaminnal a hallásunkért?
2014. 12. 06.
A zaj által okozott halláskárosodás oka, hogy a csigában károsodik az idegsejtek és a szőrsejtek kapcsolódása. Egy új állatkísérlet azt mutatja, hogy a halláskárosodás megelőzhető egy egyszerű vegyülettel, amely a csigát stimuláló idegsejteket védi.
Halláskor a hang a belső fülben, a csigában található idegsejteken át a spirális ganglionba (a fülben található idegdúcba) továbbítódik, ami közvetíti az üzenetet az agy felé. Az erős zaj által okozott halláskárosodás esetén a csigában található idegsejtek és a szőrsejtek szinapszisai (kapcsolódási pontjai) sérülnek; ez okozza a hallás romlását.
A New York-i Weill Cornell Medical College kutatója, Dr. Kevin Brown szerint a hallássérülések kezelésének legfőbb nehézsége az, hogy nagyon kevés lehetőség van a belső fül gyógyítására. Csapatával éppen a lehetséges gyógymódok körét próbálták tágítani, amikor az új felfedezést tették.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2014/12/hallas.jpg)
A kísérletben egereknek egy igen egyszerű vegyületet, a B3 vitamin prekurzorát, nikotinamid-ribozid (NR) elnevezésű anyagot adtak, majd az egereket erős zajnak tették ki. Azt tapasztalták, hogy az NR sikeresen megelőzte az egereknél mind a rövid- mind pedig a hosszútávú halláskárosodást. Mindegy volt, hogy a zajhatás előtt vagy után adták az egereknek az NR-t, mindkét esetben sikeresen megelőzte a halláskárosodást.
Egy korábbi vizsgálatukban a kutatók a nikotinamid-adenin-dinukleotidról (NAD+) már kimutatták, hogy megvédi a csiga idegsejtjeit a zaj okozta sérüléstől. A NAD+ azonban egy igen instabil anyag, ezért a kutatók nem tudták, mennyire lehet használni élő állatok esetében. A NAD+-nak szintén prekurzora az NR, ami viszont kellőképpen stabil vegyület. "Az NR egyenesen bejut a sejtbe; már a szájban felszívódik, így ideális gyógyszer lehet" - mondta el Dr. Samie Jaffrey, a kutatás egyik vezetője.
Az új szer előreláthatólag azonban nemcsak a zaj okozta halláskárosodás megelőzésében és kezelésében lehet eredményes, hanem az idősebb kori hallásromlást is megelőzheti, sőt, akár bizonyos anyagcsere-betegségeket is gyógyíthatja. A kutatásról a Medical News Today számolt be.
Forrás: hazipatika.com

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!