A gyakori gyulladások növelik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát
„Több autoimmun betegségről is tudjuk, hogy az általuk a szervezetben előidézett gyulladás nemcsak az ízületekre, hanem az érrendszerre is káros hatással van – mondja dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosa. – Sokízületi gyulladás, illetve lupus esetén, vagy az ízületi panaszokkal is társuló pikkelysömör, az arthritis psoriartrica kezelése során ezért a lehetséges szövődmények megelőzésére is törekedni kell.”
A Canadian Medical Association Journal közlése szerint a polymyalgia rheumatica (PR) is egy olyan betegség, amely mellett lényeges az érrendszeri kockázatok kiszűrésére törekedni. A korábbi kis létszámú, vagy nem megfelelően elvégzett vizsgálatok alapján az összefüggés nem volt egyértelmű, de a lapban megjelent, több mint 15 ezer fő bevonásával végzett kutatás már elegendő alapot biztosít az állítás alátámasztására.
A 3249 PR-es betegnél és a kontrollcsoport 12 735 tagja közül egynél sem jelentkezett érrendszeri betegség a vizsgálat előtt. A résztvevők egészségi állapotát 12 éven át figyelték meg, majd az adatok összegzése során megállapították, hogy a PR-es betegek körében gyakrabban fordult elő angina, érszűkület, szívinfarktus és stroke. A kockázatot 2.6-szorosra becsülik. Ezek a szövődmények férfiak és nők közt azonos arányban fordultak elő, leggyakrabban a PR diagnózisát követő 6. és 12. hónap között. A vizsgálat szerint a kockázat az életkorral csökken: az 50-59 éves korosztálynál ötszörös, míg 80 év felett háromszoros az érrendszeri szövődmények megjelenésének rizikója.
A kutatást végző orvosok szerint a gyakoribb érrendszeri kórképek kapcsán azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a diagnosztizált PR-es betegek többször konzultáltak kezelőorvosukkal, több vizsgálaton esetek át, esetükben tehát nagyobb gyakorisággal fedeznek fel más, így például szív- és érrendszeri betegséget is. Az összefüggés részleteinek tisztázásához tehát további vizsgálatokra van szükség, de az eddigi eredmények alapján – különösen a diagnózist követő időszakban – a kutatók az érrendszeri szövődmények szűrésére és megelőzésére irányuló intenzív terápiát javasolnak.
Mi is ez a betegség?
Az American College of Rheumatology 2012-es közleménye alapján a polymyalgia rheumatica diagnózisának kritériumai a következők:
- Kétoldali vállfájdalom
- Átlagosan 45 percen át tartó, reggeli ízületi merevség
- A vérvizsgálat gyulladás jelenlétét igazolja a szervezetben, melyet rendszerint vasanyagcsere-eltérés is kísér
- A meglévő panaszok mellé új tünetként csípőfájdalom is társul
- PR esetén a kezek és lábak kisízületeinél nem jelentkezik duzzanat és a véreredmény nem mutat sokízületi gyulladást sem
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!