A magas zsírtartalmú étrend a szaglást is tönkreteszi
Az elhízásról tudjuk, hogy kialakulása többnyire egy igen egyszerű alapelv segítségével megelőzhető: ügyelni kell arra, hogy a napközben bevitt energia mennyisége ne legyen több annál, mint amennyit a szervezetünk a nap folyamán elhasznál. A Florida State University kutatói által végzett vizsgálat jelentőségét az adja, hogy a szaglás fontos tényező az egyén étkezési szokásainak kialakításában. Amennyiben ez a képesség sérül, a szaglás csökkenése állandósíthatja a helytelen étkezési szokásokat, ez pedig további túlsúlyt eredményezhet vagy nehezítheti a fogyást az érintetteknél.
E gondolat mentén végezték el a kutatók 6 hónapon át tartó vizsgálatukat, melyben egerek egy csoportját magas zsírtartalmú étrenden tartva elhízást idéztek elő. A kontrollcsoport számára a normál testsúly megtartásához szükséges napi étrendet biztosították. A vizsgálatba bevont harmadik csoport tagjai már eleve túlsúlyos egerek voltak, tehát súlyuk nem az első csoportban alkalmazott, magas zsírtartalmú koszt hatására gyarapodott.
A kutatók tapasztalataikat a The Journal of Neuroscience folyóiratban tették közzé: tanulmányukból többek közt arra is fény derül, hogy a magas zsírtartalmú étkezést folytató csoport tagjainál 50 százalékkal csökkent a szagérzékelésért felelős idegsejtek száma az agyban. Ezek az egerek a normál étkezést folytató társaikhoz képest lassabban reagáltak arra a szagra, melynek felismerése a jutalmat: a vizet jelentette. A zsírban gazdag táplálkozás tehát egyértelműen lassította a tanulási folyamatot, az eleve elhízott egereknél azonban nem volt kimutatható a túlsúly hatására jelentkező, hasonló anatómiai összefüggés.
A vizsgálat akkor vált igazán érdekessé, amikor a magas zsírtartalmú étrendet a kutatók normálra cserélték az egereknél. Ekkor ugyanis az egerek képességei rövid időn belül azonossá váltak az eredetileg is normál étrendet követő társaikéval, szagfelismerési és tanulási képességük gyorsabbá vált. A kutatók elképzelése szerint – a két faj szaglórendszerének hasonlósága miatt – az összefüggés vélhetően embereknél is kimutatható, de ennek alátámasztására csak igen bonyolult, tudományosan ellenőrzött kísérletek elvégzésével nyílna lehetőség.
Dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, a Fül-orr-gége Központ orvosa a vizsgálattal kapcsolatos kérdésünkre reagálva elmondta, hogy a szaglás csökkenésének több oka is lehet; a kutatás ezek közül csak az egyikre, az agyi idegsejtek zavarára fókuszált. A szakember magyarázata szerint: „A szaglás receptorai az orrüreg felső részében elhelyezkedő szaglóhámban találhatók. A szaglóhámról érkező ingerületet a szaglósejtek a koponyában lévő szaglóközpont felé vezetik. A szaglás csökkenése a folyamat bármely résztvevőjének átmeneti vagy tartós zavara miatt bekövetkezhet. Ha a beteg szaglásvesztésre panaszkodik, az első lépés mindig a fül-orr-gégészeti vizsgálat, melynek segítségével feltérképezhető az orrüreg és a szaglóhám állapota is. Itt fény derülhet arra, ha a panaszok hátterében például orrpolip, orrsövényferdülés áll. Ilyen esetekben a szaglás jó eséllyel visszaállítható. Ha a fül-orr-gégészeti vizsgálat nem mutat eltéréseket, a kiváltó okok keresése más, neurológiai és belgyógyászati irányban folytatódhat.”
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!