Amerikában a legmagasabb szintű egészségügyi készültséget rendelték el az Ebola miatt

2014. 08. 09.
Szerző: Szimpatika
A legmagasabb szintű egészségügyi készültséget rendelte szerdán helyi idő szerint az amerikai járványügyi és megelőzési hatóság (CDC) a Nyugat-Afrikában kitört Ebola-járvány miatt. Az Egyesült Államok legutóbb 2009-ben, a H1N1-vírus okozta influenzajárvány idején rendelt el hasonló készültséget.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) engedélyezte egy Pentagon által kidolgozott, azonnali Ebola-diagnózisteszt (az úgynevezett DoD EZ1 Real-time RT-PCR Assay) külföldi alkalmazását katonák, segélymunkások és segélyakciók résztvevői körében.

Barack Obama elnök az amerikai-afrikai csúcstalálkozót lezáró sajtóértekezletén kijelentette, hogy a minden kétséget kizáró, tudományos bizonyítottság híján korai lenne még engedélyezni annak az ígéretes, ZMapp elnevezésű Ebola-gyógyszernek az alkalmazását, amely a jelentések szerint javított két, vírussal megfertőződött amerikai segélymunkás állapotán. Obama úgy vélekedett, hogy a járvány feltartóztatása érdekében jelenleg elsősorban a közegészségügyi intézkedésekre kell összpontosítani.

A CDC helyi idő szerint szerda kora este közölte, hogy a laboratóriumi tesztek megállapították: nem ebolás az a nemrég Nyugat-Afrikában járt amerikai beteg, akit ezzel a gyanúval vizsgáltak. A hatóság szerint a mostani járvány kezdete óta hat emberen végeztek Ebola-tesztet az Egyesült Államokban, de mindegyik vizsgálat negatív eredménnyel zárult.

Az amerikai repülőtereken és tengeri kikötőkben néhány napja fokozott elővigyázatossági intézkedéseket vezettek be annak érdekében, hogy megpróbálják kiszűrni és elkülöníteni az Ebolára emlékeztető tüneteket mutató utasokat.


Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!